A forralt bort is csak szenvedéllyel érdemes készíteni

Nem bonyolult, de nagyon hálás ital. Élvezetes, felmelegít. Így lehet kihozni belőle a legjobbat.

A forralt borra utaló első írásos emlékek arra utalnak, hogy a testet-lelket melengető italt az ókori Rómában kezdték el készíteni. Lehet ebben kételkedni, mert a szőlő ázsiai őshazájában eleve fűszerezték a borokat, persze lehet, hogy a rekkenő hőségben nem forralták azt. Észak-Itáliában viszont a fagyos telek idején kézenfekvőnek tűnhetett ez az ötlet. De lényegében mindegy. Fontos, hogy van ez a pompás forró ital, amelyet nemcsak országonként készítenek más-más receptúra szerint, hanem gyakorlatilag minden családnak megvan a maga varázslatos, fűszeres költeménye.

Abban nagyjából békésen ki lehet egyezni, hogy a forralt borból nem maradhat ki a fahéj, a szegfűszeg, valamilyen citrusféle, többnyire narancs héja, valamint az édesítőszer. Sokan esküsznek, hogy csillagánizs nélkül nem ér semmit az egész. Vannak, akik egy kis borsot is szívesen tesznek bele. Egyesek szentségtörőnek tekintik azt, aki a szerecsendiót kihagyja. Néhol gyümölcsdarabok úszkálnak benne, esetleg vaníliával is megbolondítják, a legextrémebbek pedig gyömbért sugdosnak egymás fülébe, mint a titkos recept igazi meglepetését.

Kezdjük hat az alappal, a borral. Forralt bor esetén szinte egyből a vörösborra gondolunk, mégpedig helyesen. Az említett fűszerek döntő többsége is a vörösborral hoz létre szebb ízeket, a fehérborhoz óvatosabban kell megválasztani az ízesítést. A legfontosabb szabály viszont, hogy csak jó borból lesz jó forralt bor. Aki valami gyenge lőrét akar felcukrozni és fűszerekkel eltakarni, az olyat is iszik majd. A másik szabály, amire érdemes odafigyelni, az a melegítésre vonatkozik. A forralt bort – ellentétben a téves elnevezéssel – nem szabad felforralni. A túl magas hőmérséklet kárt tesz a borban és az alkoholtartalma is könnyebben, gyorsabban elillan. 60 Celsius-fokig elég melegíteni.

De akkor hogyan főzzük bele a fűszereket?

Külön, egy kisebb adagban. Készítünk egy kivonatot kevés borból és annyi fűszerből, amennyi az egész bormennyiség megízesítéséhez kell. Válasszunk kedvünkre való fűszereket, csak ne a filteres fűszerkeverékeket. Ezután az eszenciát belekeverjük a melegedő borba, és kész is az egész.

A bögrénkbe tegyünk egy kevéske illatos mézet, merjünk rá a forralt borból, élvezzük a bódító illatokat és aromákat.

Csak a legvégén merem elmesélni, hogy életem legfinomabb forralt borát szekszárdi borászbarátom, Dániel Zsolt jóvoltából ittam. Tőle tanultam néhány fogást is. A csillagánizs kimaradt, röstellte egy kicsit. De nem volt miért. Álltunk a pincéje előtt egy késői őszi nap reggelén, és nem gondoltuk, hogy még korai lenne a forralt borhoz. Sem ősszel, sem reggel. Nemes, míves kékfrankos volt az alap, a Porkoláb-völgyben kevés köd gomolygott. A hungarocellpohár sokáig megőrizte a bor melegét. Mellettünk egy őz futott le a hegyoldalon. Csend, szunyókáló szőlőtőkék. Az élet alig felismerhető, nagy pillanatainak egyike volt ez.