A harmadik alkalommal megszervezett programon több mint százféle halétellel, különleges halfajtákkal, érdekes halászati eszközökkel, főzőversennyel, gyermekprogrammal és könnyűzenei koncertekkel is találkozhatnak az érdeklődők.
„A fesztivál fő célja, hogy bemutassa és népszerűsítse a hazánkban élő halfajokat, halételeket, valamint halfogyasztásra buzdítsa az embereket” – emelte ki a szervező. A program idei vendége a balatoni régió, így a jellegzetes balatoni halételek mellett a balatoni települések kultúráját, a borudvarban pedig a térség leghíresebb borait kóstolhatják majd a látogatók. A négyszáznál is több kiállító standja között jelen lesznek az a Duna és Tisza menti halételek is.
Németh József a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség képviseletében elmondta, hogy a fesztivál hala az idén a süllő lesz, ezért ez a halfajta kiemelt helyen szerepel majd a kínálatban.
Kiemelte: a program jelentős szakmai megmérettetés is lesz egyben, hiszen a halászlé elkészítésének 800-nál is több formája ismert, ezzel a versenyre jelentkező szakácsokat komoly kihívás elé állítva.
Magyarország tradicionális halételei mellett több nemzetközi konyha is képviselteti magát, így meg lehet majd kóstolni az angol fish and chipset, a japán szusit, a pad thai tésztát, az orosz kaviárt vagy a francia hallevest is. De lesznek tokhal-különlegességek, halas-káposztás rétes, halas-krumplis rétes, haltejpörköltes rétes, csokoládés halkanapék a Csokoládé Múzeum jóvoltából és még kaviáros macaron is.
Február 19-én, csütörtökön fél áron ehetnek a vendégek a fesztivál honlapjáról letöltött kuponfüzetért cserébe, hiszen a budapesti halfesztivál is tagja a torkos csütörtök mozgalomnak.
A környezetvédelem és a környezettudatosság jegyében a szervezők pályázatot is hirdettek általános és középiskolás diákok számára, hogy PET-palackokból készítsék el kedvenc vízi élőlényüket. A fesztivál ideje alatt kiállított művekre a program közösségi oldalán lehet majd szavazni. A győztes osztályok egy balatoni osztálykirándulást és múzeumi belépőket nyerhetnek.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége és a szervezők jóvoltából a csütörtöki nap folyamán egy csapat gyengénlátó részesül majd különleges tárlatvezetésben a Magyar Mezőgazdasági Múzeum halászati kiállításán, a Fogadj Örökbe Egy Macit! Alapítvány pedig a fesztivál ideje alatt megnyitja azt a speciális kávézót, ahol a látogatókat megváltozott munkaképességű emberek szolgálják ki. Egy kávé elfogyasztásával a vendégek is hozzájárulhatnak a fogyatékossággal élő emberek munkahelyteremtéséhez.