Tarolt a Food Truck Show

Idén már nem öt, hanem ötven büfékocsi gurult ki a fesztiválra.

Csákvári Péter
2015. 05. 12. 16:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly ilyenkor hallottam először a Food Truck szót magyar szájból. A Zingnél történt az eset, amikor éppen csodájára jártam a rendkívül népszerű mozgó burgeresnek. Elmesélték, hogy voltak egy pici rendezvényen, ahol 5-6 büfékocsis összejött, és elkezdődött valami. A Zing azóta 3 autóval és 1 étteremmel operál, a Food Truck Show pedig az idei év egyik legnagyobb gasztroeseményeként szerepelt, immár 50 kocsival.

Az rendezvény egyik fő célja az, hogy megmutassa, mekkora igény lenne a mozgó vendéglátósokra. A jelenlegi szabályozás azonban sokszor ellehetetleníti a büfékocsik működését. Éppen ezért az eseményt egy tüntetéssel kezdték az Andrássy úton, majd letelepedtek a fás-ligetes Dürer Piknik Park területén.

Hamarosan már sor volt a beengedésnél: rengetegen célirányosan érkeztek, de sok volt az érdeklődő is, akik nem értették, mi ez a színes kocsikavalkád odabent a zöldben.

Az elsők között épült autó a Szendzsó és a Kolosy Ébresztő metálbarna alufelnis Barkasa, ami úgy néz ki, mintha a Pimp My Ride vette volna kezelésbe az NDK kultikus járgányát. Reggelivel és könnyedebb ebéddel várják a korábban érkezőket, de fröccsből sincs hiány a későbbi órákra. Croissant szendvicseik világbajnok minőséget képviselnek, omlettjük pedig az étteremben már megszeretett házi pestójukkal tökéletes reggelit alkot.

Egy sárga amerikai iskolabuszban egy új nagypályás terpeszkedik. A School Bus Burger and Tortilla már a nevében is elárulja felhozatalát. A buszt 1500 dollárért vásárolták, borzasztó állapotból alakították át étteremmé. Roppant hangulatos a fedélzeten a Ponyvaregényből ismert Big Kahúna burgert fogyasztani.

Képviseltette magát kamionjával a debreceni Ikon étterem is, négyféle burgerrel, szárnyas steakes salátával és a legendás debrecenijükkel: friss, csípős tormával, házi pikáns mustárral és friss kenyérrel érkezik a páros kolbász, amihez foghatót Budapesten bizony nem találunk (kerestünk!).

Szendvicsfronton a Meat and Sauce az abszolút nyertes. Ők azok, akik bármit szendvicsbe tudnak tenni az angol reggelitől kezdve a székelykáposztán át az olasz húsgombócig. Különösen jól bánnak a kacsahússal, és szinte védjegyükké vált az, hogy szendvicseiket megmártják házi húsos szaftjukban. Autójukkal azonban most debütáltak a fesztiválon.

A rendezvény minden évben átadja Az év food truckja díjat, amit idén a Tütü gasztrobusz vehetett át. Ők egy mosóporzöld régi Citroënnel nyomulnak, és elsőosztályú grill ételeik, szendvicseik mellett corn-dogot is árulnak, ami gyakorlatilag egy bundázott virsli pálcára felszúrva. Ételeik és italaik sokszínűsége, valamint az eszméletlen jófejségük hozhatta meg nekik a sikert.

Az olasz vonulatot legjobban egy kis sárga Piaggo, a Gnocchi Furgon képviseli, ahol a burgonyagombóc ötven árnyalatát kóstolhatjuk meg édes pici poharakban, a sétálva evés kedvelőinek kihagyhatatlan.

Mindent végigkóstolni szinte lehetetlen volt, még akkor is, ha az adagok kóstolóbarátok voltak. Aki pedig már degeszre ette magát, annak megkezdődhetett a sörfőzdék és a fröccsöntők látogatása. Az egyik legjobb főzdéjének kikiáltott Legenda és a minden fesztiválon nagy kedvenc Rizmajer főzdebusz mellett az egyik legérdekesebb vállalkozás a Borkas, ami szintén egy Barkas, csak mobil fröccsbárrá alakítva.

Összességében hatalmas siker volt az idei Food Truck Show. Voltak hiányosságok a hirtelen jött népszerűségnek hála, mint például a vasárnapi brutális készlethiány, a Metapay kártyás fizetőrendszer gyermekbetegségei az első napokban, valamint a fizetős WC is sokakat rosszul érintett. Ezek ellenére a gyönyörű helyszín, a színes forgatag, az este kivilágított autók és a húszas évek amerikai zenéinek párosítása sokunk agyába kellemesen beleégett. Jövőre talán már 100 kocsi is jelen lehet a fesztiválon, viszont félő, hogy ezáltal más helyszínen rendezik majd meg. Lesz, ahogy lesz, mi ott leszünk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.