Nem világos, miért kivételeznek Kiss László ügyével

Két és fél hónapig is tarthat Kiss László periratainak zárolása. Péterfalvi Attilát kérdeztük, miért aggódik ennyire.

A zárolás elrendelésének okairól Péterfalvi Attila azt írta az MNO-nak: „a hatóság az eset jogi megítélésének összetettségére, illetve a bűncselekmény áldozatának jogaira, valamint más érintettek személyes adatainak védelmére az esetleges további jogsérelem megakadályozása érdekében döntött az ítélet zárolásáról. A hatóság megítélése szerint az eljárás tárgyát képző kötelezettség teljesítése (így például az adatkezelés jogszerűségének helyreállítása) veszélyben lehetett volna abban az esetben, ha az ítéletet a továbbiakban anélkül felhasználták volna, hogy tisztázott lenne az a kérdés, hogy jogszerű volt-e a személyes adatok nyilvánosságra hozatala.”

Érdemes összefoglalni azokat az érveket is, amelyek miatt nem biztos, hogy szerencsés egy ilyen zárolást elrendelni.

Először is le kell szögezni, hogy az áldozat már elhunyt, így személyiségi jogai aligha sérülhettek. Őt ráadásul nem is nevezte meg a sajtó azonosításra alkalmas módon.

Másodszor az adat onnantól kezdve, hogy anonimizálták, alapvetően nem személyes adat. A levéltári törvény részletesen szabályozza, hogy a védelmi idő leteltéig – az érintett halálától számított harminc évig – alapvetően csak anonimizáltan ismerhetők meg az iratok, kivéve ha a nevének megismeréséhez az érintett vagy örököse hozzájárult, vagy ha a kutatást tudományos kutató végzi. Úgy tudjuk, a levéltár újságíróknak eddig csak anonimizált másolatokat bocsátott rendelkezésükre.

Előfordulhat azonban – mint ahogy a jelen esetben is történt –, hogy az anonimizálás ellenére is ki lehet következtetni, kiről van szó, vagyis „visszaállítható a kapcsolat az adat és az érintett között”, ahogy a jogi szaknyelv fogalmaz. Ezért is aggályos, hogy a sajtó kikövetkeztette és közölte Kiss László két vádlott-társának kilétét is. Azonban Kiss Lászlóval más a helyzet: ő közszereplő, így az ő vonatkozásában közérdekű, hogy megismerje a nyilvánosság az ítéletet. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy bárki újra börtönbe kívánná, és azt sem, hogy ne kaphatna tiszta erkölcsi bizonyítványt, mivel a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól már rég mentesült.

Azonban a zárolás pont hogy újabb találgatásokra ad okot. Kiss László azt állítja, hogy koncepciós eljárásban ítélték el. Ennek mondjuk ellentmondani látszik, hogy viszonylag enyhe ítéletet kapott, és még ahhoz képest is előbb szabadult, annak ellenére hogy a hatvanas években még nem létezett az ideiglenes szabadságra bocsátás jogintézménye. De a periratok ismeretének hiányában ezt nem tudjuk megítélni. (A korábbi szabadulással kapcsolatban egyébként egyesek az Elnöki Tanács által adott egyedi kegyelemre, mások a parlament által hozott amnesztiatörvényre hivatkoztak magyarázatként. Tekintve, hogy az amnesztiatörvény tömeges, és a politikai elítéltekre vonatkozott, az előbbi verzió tűnik valószínűbbnek – ez pedig szintén ellentmond a koncepciósper-magyarázatnak.) Mindenesetre ha Kiss László szeretné, hogy kiderüljön, hogy valóban koncepciós per volt, ahogy ő állítja, akkor pont az ítélet nyilvánosságához fűződne érdeke, és nem az iratok elsuvasztásához, amitől még gyanúsabb lesz az egész ügy.

Magyarországon egyébként a jogszabályok értelmében alapvetően nyilvánosak a bírósági tárgyalások – bár indokolt esetben elrendelhető zárt tárgyalás –, és a levéltári iratokhoz hasonlóan anonimizáltan a bírósági ítéletek is szabadon hozzáférhetők.

Ezzel kapcsolatban megkérdeztük Péterfalvi Attilát, hogy mi a különbség Kiss László ügye és mondjuk aközött, ha valakit holnap valamiért elítélnek, és holnapután kéri az ítélet zárolását a személyes adataira hivatkozva. Hogy lehet, hogy a mostani vagy közelmúltbeli ügyek periratai nyilvánosak, de egy ötvenöt évvel ezelőtti ügy iratainak megismerésébe beavatkozik a hatóság?

Azt a választ kaptuk, hogy a folyamatban lévő eljárásra tekintettel a NAIH „nem kíván nyilatkozni abban a kérdésben, hogy mi a különbség egy jelenkori és egy múltbéli ügy jogi megítélése között, mivel ezen kérdésre adott válasz érdemben érinti a hatóságnak az üggyel összefüggésben kialakított jogi álláspontját”. Ugyanerre hivatkozva nem árulták el azt sem, hogy a Kiss-ítélet részleteiről író újságírók követtek-e el jogsértéseket, és ha igen, milyen szankciókra számíthatnak.

Megkérdeztük azt is, hogy ha ennyire aggályosnak tartja a NAIH adatvédelmi szempontból azt a gyakorlatot, hogy a bírósági ítéletek anonimizáltan hozzáférhetők, akkor akarnak-e általában változtatni a bírósági eljárások nyilvánosságának elvén. Erre nemlegesen válaszolt Péterfalvi, mivel ezzel összefüggésben „nem tapasztaltak olyan visszásságot”, amely indokolná a nyilvánosság korlátozását – nyilván kivéve Kiss László ügyét, ugye.