Miután előkerült Kiss László ötvenöt évvel ezelőtti, nemi erőszak miatti büntetőügye, nem meglepő módon rögtön rárepültek az újságírók a per levéltárban fellelhető irataira. Ezek a periratok alapvetően eleve csak anonimizáltan, kihagyásokkal ismerhetők meg. Más kérdés persze, hogy az újságírók kikövetkeztették a szereplők nevét, és valóban aggályos módon Kiss László vádlott-társainak nevét is közzétették például. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke pénteken előbb informális ajánlásban hívta fel az újságírókat, hogy tartózkodjanak az iratok nyilvánosságra hozatalától, majd hétfőn, biztos ami biztos, elrendelte a dokumentumok ideiglenes zárolását.
A NAIH-nál arról érdeklődtünk, hogy pontosan mi indokolta ezt az intézkedést, és milyen jogalapon volt lehetséges a letiltás. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy ki kezdeményezte a hatóság eljárását, és meddig fog tartani a periratok ideiglenes zárolása.
Lapunknak küldött válaszában a hatóság az Infotörvény 60. §-ára hivatkozott, amely szerint a NAIH a személyes adatok érvényesülése érdekében adatvédelmi hatósági eljárást indíthat. Arra a kérdésünkre, hogy ki kezdeményezte ezt, Péterfalvi Attila hangsúlyozta, hogy a törvény szerint ilyen eljárást csak hivatalból indíthat a NAIH, még akkor is, ha előzőleg bejelentés alapján vizsgálódtak az ügyben. Nagyon úgy tűnik, hogy jelen esetben ez volt a helyzet, de azt nem tudtuk meg, hogy ki tett bejelentést.
Erre az adatvédelmi hatósági eljárásra a közigazgatási eljárás általános szabályai irányadók, ez alapján lehet ideiglenes intézkedést elrendelni, ha „az eljárás tárgyát képező kötelezettség későbbi teljesítése veszélyben van”. Megkérdeztük, hogy volt-e korábban ilyenre példa a NAIH-nál. Azt a választ kaptuk, hogy egyszer, de az nem levéltári anyagokat érintett.
A hatóság érdeklődésünkre azt is közölte, hogy két hónap az ügyintézési határidő, ez további huszonegy nappal meghosszabbítható. Vagyis összesen akár nyolcvanegy napig is zárolva maradhatnak ideiglenesen a dokumentumok. A zárolást a levéltárnak úgy kell végrehajtania, hogy sem betekintésre, sem másolatkészítésre nem adhatja ki senkinek a szóban forgó periratokat. A levéltárnak tájékoztatnia kell a NAIH-ot a zárolás végrehajtása érdekében megtett intézkedésekről.