„Álló ember nem maradhat!” – kiabálta a Fővárosi Törvényszék munkatársa a bíróság dísztermében Budaházy és társai elsőfokú büntetőperének kedd reggeli záró tárgyalása előtt negyed órával, miközben megpróbálta feltölteni a hallgatóság soraiban meghagyott egy-egy szabad széket. A karzatra sem mehetett senki.
„Ezt a helyet Morvai Krisztinának foglalom” – közli egy férfi. Eljött Toroczkai László és Novák Előd is. A folyosóról csak azokat engedték be, akik előzetesen regisztráltak, mivel – ahogy azt vártuk – hatalmas volt az érdeklődés. A vádlottak se voltak kevesen – tizenheten várták az ítélethirdetést. Az ügyvédek padsora is csordultig – telt ház volt.
Mikor az első néhány vádlott bevonult, egyvalaki tapsolni kezdett, de senki sem csatlakozott, így abbahagyta. A kezdés előtt a tévéstábok operatőrei és a híroldalak videósai a hallgatóságról készítettek vágóképeket, egy nő cserébe őket fényképezte. Budaházy „Szabadság!” felkiáltással lépett be, őt kitörő taps és üdvrivalgás fogadta, majd vastaps mellett skandálták a nevét.
Halk moraj, köhécselés, amíg bíróság tanácsára vártunk. A 24.hu riportere elfáradt, leült a vádlottak padjára. Végre bevonultak a talárosok, Kenéz Andrea tanácsvezető tájékoztatta a média képviselőit, hogy csak az I-III. rendű és a XVII. rendű vádlottak járultak hozzá az arcuk mutatásához. Ezután figyelmeztette a hallgatóságot a rend megtartására, majd felállította a riportert a vádlottak padjáról.
A bírónő kihirdette az ítéletet: Budaházy 13 év fegyházat kapott, a hallgatóság felhördült. Mindenki bűnös, tizenöten terrorcselekmény bűntettében, 5-12 év fegyházbüntetések repkedtek. A hallgatóság mindnél felmorajlott, különösen akkor, mikor az is kiderült, hogy a harmadrendű vádlottat, a román állampolgárságú Sz. Endrét 10 évre ki is utasították Magyarország területéről. Összesen majdnem 125 évnyi fegyházat osztottak ki.
Két vádlott terrorcselekmény bűntettében nem bűnös, egyikük kényszerítésért, a másik lőfegyverrel visszaélésért kapott felfüggesztett börtönt. A többieknél – a bűnszervezetben való elkövetésre tekintettel – a bíróság kizárta a feltételes szabadság lehetőségét, viszont az őrizetben és előzetesben töltött idő minden napját, a házi őrizetben töltött időnek pedig minden ötödik napját beszámítják a büntetés idejébe. A vádlottakat a közügyektől is eltiltották.
A terrorcselekmény célzatánál a hivatkozott törvényi bekezdés a) és b) pontját találták megállapíthatónak, azaz a lakosság megfélemlítésének és állami szerv kényszerítésének szándékát.
A terrorcselekmény ide vonatkozó fordulatára nincs kialakult joggyakorlat – szögezte le Kenéz a szóbeli indoklás elején. Az idő haladtával a vádbeli cselekmények más kontextusba kerültek – folytatta a jogász, de nyomatékosította, hogy az Európában napjainkban tapasztalható iszlamista terrorizmussal jelen ügy nem állítható párhuzamba, nem összemosható, a terrorizmusnak tudniillik többféle fajtája van.
Hosszadalmas, elhúzódó ügy volt – ismerte el a tanácsvezető, aki kifejtette: a nyomozást még 2008-ban rendelték el; a vádbeli időszak hosszú, másfél évet fogott át; tizenhét gyanúsítottat vádolt meg az ügyészség; két-három hónapos időközök voltak a többnapos tárgyalási etapok között, továbbá körülbelül 60 tanút és több szakértőt hallgatott meg a bíróság.
Kenéz Andrea elmondta, tény, hogy baloldali politikusok lakóházait, pártok irodáit, melegbárokat és a Vörös Csepel nevű szórakozóhelyet megtámadtak, hogy Csintalan Sándort bántalmazták, hogy egy ATM automatát megrongáltak, és hogy egy autóban, melyben vádlottak ültek, labdába rejtett robbanószert talált a rendőrség – ezeket a védelem sem kérdőjelezte meg, ugyanakkor a vádlottak bűnösségét ezekkel összefüggésben tagadták. A lőfegyverrel való visszaélést az ezzel érintett vádlott beismerte.
Az indoklás feleleveníti: a védelem a perben arról beszélt, hogy koncepciós elemek voltak az eljárásban, a vádlottak pedig – olykor kevéssé burkoltan – azt valószínűsítették, hogy a nyomozó hatóság bizonyítékokat hamisított. A védők a nyomozás egy részének törvényességét is támadták, például amiatt, hogy már megtörtént a nyomozás elrendelése, mikor a titkos információgyűjtést folytatták. (A nyomozás elrendelését követően már csak titkos adatszerzést lehet elrendelni, amelyre más szabályok vonatkoznak – a szerk.) A bíróság azonban egyetértett a vádhatósággal és a nyomozati bíróval abban, hogy a hasonló anomáliák ellenére a megszerzett bizonyítékok felhasználhatóak, törvényesek.
A nyomozás nem volt hibátlan és hiánytalan, az ügyészek pedig vádszerkesztési hibát követtek el – jelentette ki a tanács feje, hozzátéve, a bizonyítékok megbízhatóságát mindettől függetlenül a bíróság vizsgálta.
Az elnök nem tagadta azt sem, hogy a titkos hangfelvételt készítő tanú, B. szerepét illetően maradtak kérdőjelek a bíróság számára is, a titokgazda hatóság pedig – élve jogával – nem oldott fel számos rejtélyt vele kapcsolatban. A bíróság azonban itt is elfogadta az ügyészség álláspontját, miszerint ezek a fekete foltok nem teszik mellőzhetővé a hangfelvételeket, melyek egyébként „magukért beszélnek”. Ahogyan az sem, hogy a hangfelvétel elkészítésére B.-nek nem volt joga, a másodrendű vádlottat pedig a felvétel készítése közben kifejezetten provokálta. (A másodrendű vádlott, S. József egyébként polgári pert nyert B. ellen a felvételek nyilvánosságra hozatala miatt.)
Az ítélet szóbeli indoklásában Kenéz Andrea olyan eljárási kifogásokra reagált hosszasan, mint például a védők jelenlétének kérdése nyomozati cselekményeknél.
Az indoklást követően az ügyész fellebbezést jelentett be súlyosításért, erre a hallgatóság soraiban elszabadultak az indulatok, többen felugráltak, kiabáltak. A benti hangokra a folyosón állók is kiáltozni, skandálni kezdtek, az ügyész mondanivalójának végéig nem csillapodtak a kedélyek. „Gyilkosok!” – hangzott kintről és bentről.
Majd Morvai Krisztina és egy másik hallgató magukhoz ragadták a szót, a biztonságiak kérésére sem hagyták el a termet. A tömeg eközben a Himnuszt kezdte énekelni, mire az egész hallgatóságot eltávolították a teremből, kivéve az EP-képviselőt, aki mentelmi jogára hivatkozott, így a rendőrök nem értek hozzá.
Egy férfi a folyosón azt kiabálta: szégyen, hogy Budaházy hívei ellenállás helyett az első rendőri felszólításra távoztak a teremből, ezért ő nem is hajlandó tovább velük maradni, inkább hazamegy.
Időközben a sajtót visszaengedték a terembe. Budaházy György felmentésért fellebbezett, védője elmondta: az indoklásból nem derült ki, hogy pontosan mit csinált védence, illetve mi cáfolja az eljárásban jelzett kétségeiket, mert a bíróság ezekre egyáltalán nem reflektált.
Az ügyészség indítványozta, hogy a fegyházat kapott tizenöt vádlottat az ítélet súlyára tekintettel helyezzék vissza előzetes letartóztatásba. Személyre szabottan nem indokolták, hogy a súlyos elsőfokú ítélet miért teszi valószínűbbé a szökés veszélyét annál, mint amilyen eddig volt, amikor a vádlottak egy akár életfogytiglannal fenyegető büntetőeljárás alatt álltak.
Erre hivatkoztak a védők is, akik viszont számos okot felsoroltak, miért nem áll fenn védencük esetében a bujkálás veszélye, az eddigi eljárásban tanúsított hozzáállásuktól kezdve a családjukig, kiskorú gyermekeikig.
Az egyik legszokatlanabb ügyvédi érvelés az volt, hogy a vádlottakat nem saját haszonszerzésüket célzó, hanem a közösséget szem előtt tartó bűncselekménnyel vádolják, amely esetben sokkal valószínűtlenebb a szökés.
A bíróság húsz percig tanácskozott, mielőtt arról döntött, hogy elrendelik-e az előzetes letartóztatást. A termet el kellett hagyni, de a folyosót a tömeget feltartó rendőrsorfaltól nem lehetett, így a vádlottak és az ügyvédek sem tudtak eljutni a mellékhelyiséghez. Az egyik rendőrtiszt és néhány bírósági alkalmazott arról beszélgetett, hogy a szünet kifejezetten kényes helyzetet teremt, mivel a vádlottak jelenleg szabadlábon vannak, senki nem felügyelheti, hogy ez idő alatt hova mennek, így nehéz lenne megakadályozni, hogy kereket oldjanak.
Érdekes szituáció: ha valóban fennállt volna a szökés veszélye – ami indokolta volna az újabb kényszerintézkedést – a vádlottak még a döntés előtt leléphettek volna. Ha viszont megvárják a – talán előzetest elrendelő – határozat kihirdetését, az egyben azt is mutatja, hogy kevésbé lenne indokolt a lefogásuk.
Délután négy óra előtt pár perccel a bíróság végül a vádlottak többsége – így Budaházy – esetében házi őrizetet rendelt el. Hárman lakhelyelhagyási tilalom alá kerültek.
Az ügyész fellebbezett – előzetest akart a tizenöt vádlottnak. Több vádlott jelezte, hogy elfogadta volna házi őrizetet, de így, hogy az ügyész fellebbezett, ők is.
Szikinger István, Budaházy védője őszinte köszönetet mondott a bíróságnak: tudja, hogy bátor döntés nem előzetesbe küldeni a vádlottakat. Egyúttal csatlakozott védencéhez, és enyhébb kényszerintézkedésért – lakhelyelhagyási tilalomért – fellebbezett.
