Felvetődik, a bíróság miként ismeri meg az érintett terhelt vagyoni helyzetét. Az OBH szerint „a vádlott elmondásából és az általa csatolt okiratok alapján”. Kifejezetten Vizoviczki László perére vonatkozóan a Fővárosi Törvényszék így részletezte ezt: „A vádirat is részletesen felsorolja a vádlott – és élettársa – tulajdonában lévő és zár alá vett ingatlanokat, gazdasági társaságokat, az egyes bankszámlákon szereplő és ugyancsak zár alá vett összegeket, valamint a vádlott tartózkodási helyén lefoglalt készpénz összegét. Mindezen adatok alapján a bíróság meggyőződése szerint a 250 millió forint arányban áll az intézkedés céljával, és annak megfizetésére a vádlott képes.” Utóbbi állítás ellentmondani látszik a Mandiner.hu információinak, a portál ugyanis úgy tudja, a vállalkozó hivatalosan fellelhető vagyona nem éri el az óvadék nagyságrendjét.
Attól függetlenül, hogy az óvadék összegét a terhelt anyagi hátteréhez igazítják, és célja az ő visszatartása, az OBH szerint nem kell mindenképpen magának a vádlottnak befizetnie, megteheti helyette egy másik természetes személy, de akár cég vagy más szervezet is. A Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya ezzel szemben határozottan állítja, hogy az eljárásjogi kódex tíz évvel ezelőtti változása óta ez már nincs így. Addig ugyanis szerepelt a vonatkozó szakaszban, hogy „óvadékot a terhelt vagy helyette más ajánlhat fel és tehet le”, ám 2006-ban ez a mondat teljes egészében kikerült a szövegből. Ennek eredményeként a törvény jelenleg azt világosan meghatározza, hogy kik kezdeményezhetik óvadék megállapítását, arról viszont immár egyáltalán nem rendelkezik, hogy ki lehet letevő. Így nehéz belátni, hogy a törvényszék szerint mi tiltja a közvetlenül külső személytől érkező teljesítést, annál is inkább, mert a bírósági letétekről szóló rendelet óvadékokra vonatkozó része konkrét szabályokat tartalmaz arra nézve, ha nem a vádlottól, különösen ha jogi személytől jön az óvadék. Azt mindenesetre a törvényszék is jelezte, nem vizsgálják, hogy a vádlott honnan teremti elő a pénzt.
