Rendőrségi stiklik után öt év letöltendő

A nyomozó hatóság nem volt a helyzet magaslatán, mégis elmarasztaló ítélet született a Budapest Airport vesztegetési ügyében.

Miközben ugyanezen bíróság ugyanezen termében azonos bíró vezetésével múlt hét óta zajlik a BA Zrt. egykori jogászaihoz, dr. Sziebert Györgyhoz és dr. Rényi-Vámos Krisztinához köthető, Zóna Taxi-ügyként ismert korrupciós büntetőeljárás tárgyalása, a Fővárosi Törvényszék szerdán reggel ítéletet hirdetett a vádlottak korábban indult vesztegetési perének első fokán. A megállapított tényállás szerint ügyvédi irodáknak ajánlottak BA Zrt.-s megbízást, cserében a megbízási díj egy részének visszacsorgatását kérték.

Noha a törvényszék megállapította Sziebert és Rényi-Vámos bűnösségét hivatali vesztegetés folytatólagos elfogadásának bűntettében, és előbbit ezért öt év letöltendő, utóbbit két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, a bíróság mégis kiemelten foglalkozott a nyomozó hatóság által elkövetett hibákkal, jogsértésekkel, amelyek miatt a nyomozati anyagok egy részét ki kellett rekeszteni a bizonyítékok közül, és amelyek akár meg is hiúsíthatták volna a bizonyítást.

Könnyen lehet, hogy ezek vezettek ahhoz is, hogy az ügy több vádlottját fel kellett menteni. Ezt biztosan nem tudjuk, mert – mint a bíró magyarázta – a jogtalan bizonyítékokat nem is vizsgálta, nem vizsgálhatta a bíróság.

A nyomozás elrendelése előtt a nyomozók úgynevezett titkos információgyűjtés során szerezhetnek értesüléseket, míg a nyomozás elrendelése után a hasonló titkos adatszerzésre van lehetőség – vezette fel mondandóját Steiner Gábor bíró, aki kijelentette, a rendőrség mindkettőt alkalmazta jelen ügyben, és mindkettőnek a szabályait megsértette.

Előbbinél fontos előírás, hogy ha bűncselekményre utaló információ kerül a rendőrök birtokába, haladéktalanul, a gyakorlat szerint nyolc napon belül feljelentést kell tenniük. Ők viszont nemcsak hogy késlekedtek ezzel, de egyszerűen el is mulasztották e kötelességüket. A titkos adatszerzés határidejét pedig – törvényellenesen – másfélszeresen lépték túl.

Az eljáró szerv arcpirító trükkhöz, ahogy a bíró fogalmazott, stiklihez folyamodott. „A rendőrség minden bizonnyal névtelen feljelentést írt saját magának” – csóválta fejét Steiner. Ráadásul a lóláb annyira kilógott, amennyire csak lehet. A névtelen feljelentés a titkos adatszerzés határidejének utolsó napján, a munkaidő vége felé érkezett, azt mégis – a szokásos több napos átfutás helyett – sikerült még aznap feldolgozni. Az is elég egyértelmű jel volt, hogy a rendőrség meg sem próbált fényt deríteni a feljelentő személyére, holott a feljelentés alapján annak tanúvallomása döntő jelentőségű lehetett volna.

A bíróság számára érthetetlen módon a rendőrség a névtelen feljelentés nyomán nyomozást rendelt el, miközben ebben az ügyben már régóta tartott az eljárás.

Steiner bíró egyébként szóvá tette, hogy a névtelen feljelentéssel kapcsolatos trükközést csak a bíróság vette észre, az ügyvédek nem, pedig „nem kutyaütő kirendelt védőkről van szó”.

Az egyik sokadrendű vádlott védője kifogásolta ezt a megjegyzést, és a tárgyalás legvégén kioktatta a bíróságot, miszerint azért nem adták elő ezt a kifogást, mert ez által bűncselekmény elkövetésével vádolták volna a hatóságot. Steiner ezt sem hagyta szó nélkül, emlékeztette a védőt, hogy az ügyvédi törvény szerint kötelessége minden törvényes eszközzel védence érdekét szolgálni, és csak hamisan nem vádolhat mást. – Azt gondolja talán, hogy a bíróság most hamis vádat követett el? – csattant fel a bíró, aki szerint a védelemnek „örülnie kellene, mint majom a farkának”, hogy a bíróság észrevette és kimondta, amit ők nem. Feljelentést pedig azért nem tett a törvényszék hivatali visszaélés miatt, mert a cselekmény már elévült.

Néhány vádlott, így az első- és másodrendű bűnösségének megállapítását – egy vádpont kivételével – az egyéb bizonyítékok is lehetővé tették, így például a törvényesen beszerzett lehallgatási anyagok. Sziebert és kolléganője többször beszéltek pénzek beérkezéséről, átadásáról. „Minden megérkezett!” – hívta például a férfi Rényi-Vámost, akivel megállapodtak, hogy „egy forint jó lesz” neki. Beszélgetéseik „olyan egyértelmű és szép bizonyítékok, amilyenek korrupciós ügyekben nem szoktak lenni” – állapította meg elégedetten a törvényszéki tanácsvezető.

A páros között pénzátadásra leginkább az óbudai Leroy étteremben került sor. A bíróság azt is bizonyítékként értékelte, hogy ezeket „amerikai kémfilmbe illő elővigyázatossággal” kivitelezték. Rényi-Vámos Krisztina az egyik pénzátvételt azzal magyarázta, hogy kölcsönt kapott Sziebert Györgytől, mert lovat akart venni. Ezt a védekezést azonban az is megdöntötte, hogy akkoriban a férfi többször beszélt arról, hogy nincs elég pénze.

Sziebert egyébként az egyik vádpont tekintetében jórészt beismerő vallomást tett – derült ki.

Rényi-Vámos Krisztina – akinek jelen állás szerint nem kell letöltenie büntetését – láthatóan felszabadultabb volt az ítélet rendelkező része után, ennek ellenére végül felmentésért fellebbezett. Sziebert György kevésbé volt elégedett, öt terhelt viszont tudomásul vette az ítéletet. Nem így az ügyész, aki minden vádlott terhére fellebbezést jelentett be.

A másodrendű vádlott ügyvédje egyébként többedszerre próbálta elérni a tanácsvezetőnél, tiltsa meg, hogy a sajtó akár a vádlottak testrészeiről készítsen vágóképeket. „Ez engem most kevésbé foglalkoztat” – rázta le Steiner, hozzátéve, az elején jelezte a média képviselőinek, hogy a vádlottak nem járultak hozzá képfelvételek készítéséhez, ennél többet pedig nem tud tenni.