Így hiúsult meg a Fradi harmadik nemzetközi kupagyőzelme

77 éve erről írt a Magyar Nemzet.

Negyvenezer ember nevében

Negyvenezren, vagy ennél is többen szorongtunk vasárnap délután az Üllői úti sporttelep nézőterén. Negyvenezren, akik a szerencsés kiválasztottak voltunk azoknak az ezreknek a szemében, akiknek már semmi árért sem jutott jegy és akik kintrekedve, a sporttelep kerítésén áthullámzó „hangjátékból” igyekeztek ellesni a pályán történteket... Bizony, negyvenezren a nézőtéren, tízezren a kerítésen túlról és sok-sok tízezren a rádió mellett szorongva, egyetlen közös, nagy várakozástól lelkesítve készültünk fel ezen a szeszélyes, borús-napsíütéses vasárnap délutánon – mit tagadjuk? – a Ferencváros harmadik kupagyőzelmére. Mindenki az elkövetkező mérkőzésről beszélt, már napok óta ez volt a társasági „téma” és a „cseh kérdés” mellett erről írtak  legtöbbet az újságok is. Soha még ilyen „kereslet” nem volt Budapesten és széltében-hosszában azon sopánkodtak az emberek, hogy miért nincsen legalább egy 50-60 ezer nézőt befogadó stadionunk, mert legalább ennyien volnának kíváncsiak a vasárnapi mérkőzésre? Vidékről is özönlött a nép, Prágából és a megszállott Felvidékről ezernyien jöttek el szurkolni a cseh csapat mellett és ellene és az angol lordok házának egy itten időző előkelő tagja azzal a kéréssel fordult e sorok írójához, hogy jegye ugyan nincsen, de akár egy állóhelyről is végig szeretné nézni a mérkőzést, mert ő már olyan sokat hallott a magyar futballistákról! ... Kivittük az angol urat és bepréseltük a negyvenezres tömegbe, talán negyvenezer és egyediknek. A délelőtt még viharfelhős ég is kiderült, kisütött a nap és amikorra a piros-fehér csehek és a zöldinges ferencvárosi fiúk párosával befutottak az Üllői úti pálya zöld gyepére, mi negyvenezren diadalmas ujjongással köszöntöttünk benneteket ferencvárosi fiúk: – Hajrá Fradi! ... Hajrá Fradi! ...

Ám a csehek kemény ellenfeleknek bizonyultak és a Slavia kapujában mint hét ördög védekezett a kapus, egy ungvári magyar fiú: Boksay a neve. Ha a Slavia dresszében is, de magyar szívvel állott ellent a ti rohamozástoknak, ördöngös ügyességgel kapta el innen is, onnan is a cseh kapu felé süvítő labdáitokat és már nem egyszer diadalordításra nyílott volna a szánk, de a hang a torkunkban rekedt, a nagy helyzetek elmúltak, a gólokból nem lett semmi és hiába szállott felétek újra meg újra a mi biztatásunk, ti fáradtan-e, vagy avagy csak csüggedten az eredménytelenség miatt, mindig lanyhábban rohamoztatok, a Toldi gyerek meg éppenséggel az angol bíróval szállott vitába szertelen idegességében... Hova lett belőletek a legendás ferencvárosi virtus, a félelmetes hajrá, amellyel már annyiszor fordítottátok meg elveszettnek hitt mérkőzések sorsát... Pedig ezen a napon minden csak tiértetek volt, mi negyvenezren csak értetek lelkesedtünk, csak veletek éreztünk, titeket biztattunk, egy héten át gyűjtöttük magunkba mindezt és hiába!... Mi is szidtuk a balszerencsét, szidtuk a Toldit is, mert ő is megérdemelte, de kicsit bizony rátok is nehezteltünk.

És akkor magunkat, negyvenezreket, a kerítésen kívül rekedt sok ezreket és a rádiónál szorongó-reménykedő magyarok tízezreit sajnáltuk. De nagyon!...

Kiss Géza

(1938. szeptember 13., 12. oldal)

1965. szeptember 13-án nem jelent meg a Magyar Nemzet.

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!