Gyógyvíz folyhatott volna a fürdőszoba csapjából

A Magyar Nemzet 1938. és 1965. október 5-én megjelent számaiból válogattunk.

– A külső felvételek a Tisza-parton párhuzamosan folytak magyar és német nyelven. Német hasonmásommal, Paul Hörbigerrel,a ki mellékesen igaz magyar szívű ember, meleg barátságot kötöttem. Nekem közben kétszer játszanom kellett Pesten, a Bizánc Giovanni hadnagya és a Dolovai Tarján főhadnagya színpadi alakítása úgy pergett le, két felvétel szünetében, mialatt gépkocsin vágtattam fel Pestre és robogtam vissza a Tisza-partra. Most befejeztük a külső felvételeket – Bolváryék ugyan még elutaztak a Hortobágyra pár nagyszerű tájképért és hangulatepizódért –, aztán a Hunnia -filmgyárban folytatjuk a műtermi felvételeket. Előreláthatóan október 18-20-án fejeződik be a munka.

(Magyar Nemzet, 1938. október 5., 13. oldal)

A harmincemeletes terv

Épüljön-e toronyszálló a Margitszigeten? – tette fel a kérdést a Magyar Nemzet vasárnapi cikke, és várostervezők, idegenforgalmi vezetők nyilatkozataiban válaszolt rá: ne! A nyilatkozók elsősorban célszerűségi, építéstechnológiai, épületgépészeti szempontból mondtak ellent a harmincemeletes tervnek, csak az egyik mérnöki vélemény érintette a kérdés esztétikai részét, hogy tudniillik egy szigeti felhőkarcoló „brutálisan megbontaná a Margitsziget és a város harmonikus képét”.

Eszerint Budapesten tilos lenne magasépületet emelni? Természetesen nem erről van szó; az Ybl-díjas Zöldy Emil mégis a probléma leglényegét érintette mellékmondatában.

Budapest látványa művészi élményt nyújt, s a város képe elsősorban azért gyönyörködtet, mert mindmáig megőrizte a természettel való közvetlen kapcsolatát. A legtöbb nagyváros kialakulása, fejlődése során fokozatosan elszakad a környezetétől, az ember műve eltünteti a természetadta keretet; folyókat emészt föl, hegyeket hord le, völgyeket terít be. Budapest szépségének legfőbb titka, hogy még meglehetősen sértetlen a táji kerete. A Duna csinált kőágyában is erős nyomatékkal jelzi a természet központi jelenlétét, s ugyanilyen hatású a Budai-hegyek belső övének hatalmas félköríve, amelynek zárt amfiteátrumában meghitten ül a jobb parti városrész. A Gellért-hegytől a Szabadság-hegyen, a János-hegyen át a Hármashatár-hegyig, a Rózsadombig ívelő erdős hegykoszorú jellegzetes körvonala első rendű alkotóeleme a budapesti városképnek.

Ezt a nagyszerű táji hátteret szaggatnánk meg, ezt a szépséges természeti keretet törnénk szét a budai Duna-partra, vagy annak közelébe épített magasházakkal. Álljunk meg a pesti oldalon, valahol a Margit-híd vagy a Parlament tájékán, tekintsünk át a folyam fölött. Nyomban szemünkbe ötlik, hogy a Víziváros két-háromemeletes házai közül kiugró néhány öt-, vagy hatemeletes bérkaszárnya is milyen nagy mértékben zavarja a vároldal harmonikus képét, a Vitéz utcánál a Duna-partra épített nyolcemeletes modern lakóház pedig már alaposan belemar á Várhegybe, eltakarja egy jelentős részét. Legalább két szinttel alacsonyabbnak kellene lennie, hogy ne sértse a városképet.

Ha toronyszerű magasházakat építenénk a budai Duna-part környékére, ezek perspektivikusan a távoli hegykoszorú fölé emelkednének, egy szintbe hoznák a tájat, eltüntetnék a Budapest mögötti szép, meleg ívű hegyvonulatot. A Margitsziget e tekintetben Budához tartozik, a tervezett toronyszálló a pesti partról nézve durván beletolakodna a Mátyás-hegy és a Hármashatár-hegy sziluettjébe, bizonyos szögből pedig takarná a Rózsadomb egy részét is. Már pedig a budai hegysor elépítése, körvonaladnak elfedése ugyanannyit jelentene, mintha beboltoznánk a Dunát!

A budai oldalon – a Szabadság-híd és a Nagyszombat utca között – ilyen veszéllyel járna a felhőkarcolók építése, de hasonló következményeket idéznének föl a Várhegy tetejére telepített magasházak is. Ezt azért kell itt megemlíteni, mert az I. kerületi tanács végrehajtó bizottságának szeptemberi ülésén szó volt a Várnegyed fejlesztésének irányelveiről, s az ott megvitatott távlati terv magasházakat javasolt a Várba. E terv egyet jelentene a Szabadság-hegy teljes elfedésével, végleges kiiktatásával a városképből! A Vár aljába telepített magasházak viszont magát a Várhegyet tüntetnék el véglegesen.

A legnagyobb arányú fejlődésnek is alkalmazkodnia kell a természeti kerethez; a pesti oldalon annyi magasépületet emelhetünk, amennyi tetszik, akár 70-80 emeletes felhőkarcolókat is, s a Lágymányost meg Óbudát ugyancsak telerakhatjuk magasházakkal. De a Budai-hegység gyönyörű félkörívében elfekvő városnegyedek Dunához közel eső részei nem kérnek belőlük. A táj arányait tiszteletben kell tartani. A budai hegyek nem olyan magasak, hogy ne tudnánk konkurrálni velük emberi építményeinkkel, de ennek csak mi látnánk kárát: városunkat szépsége legfőbb tényezőjétől fosztanánk meg.

A szigeti felhőkarcoló felépítése az első lépés lenne ez irányban.

A kérdés másik oldalához tartozik, hogy egy üdülőhelyi szállónak, még inkább egy gyógyszállónak megfelelő forma-e a 30 emeletes torony? Az ilyen jellegű létesítmény csendes, otthonos, bensőséges, kikapcsolódásra, pihenésre alkalmas keretet kér. Egy 30 emeletes torony szerkezeténél fogva sem felelhet meg az effajta kívánalmaknak.

Már pedig a szigeti szállót csak gyógyszállóként, vagy legalábbis termálhotelként érdemes létrehozni. Így kívánják a Budapest-fürdőváros gyógyvendég-forgalmának újbóli fellendítésére irányuló törekvések. Volt idő, amikor egyetlen esztendőben 40 000 olyan gyógyvendége volt Budapestnek, aki egy hétnél hosszabb időt töltött a fővárosi szállodákban. Ma gyógyfürdőink olyan zsúfoltak, hogy nem biztosítják a kényelmes kúrázás lehetőségét, így nemcsak hogy propagandát nem fejthetünk ki gyógyvizeink érdekében, de egyenesen el kell tanácsolni a jelentkező külföldieket. Amíg új hévízfeltárások, új kúrahelyek teremtésével nem tudjuk megszüntetni gyógyfürdőink nyomasztó túltelítettségét, addig a szálloda-építési tervben szereplő objektumokat termálszállóként lenne előnyös létrehozni, gyógyvizes fürdőszobákkal. Nem a beteg menne tehát fürdőbe, hanem a gyógyvíz jönne el hozzá. A szálló ezzel egyáltalán nem válna gyógyintézetté, viszont szobáit 40-50 százalékkal magasabb áron értékesíthetné, miként ez a külföldi termálhotelekben is történik.

Szállodaépítési programunk végrehajtása során ha minderre tekintettel leszünk, nagy lépést megyünk előre gyógyvizeink méltó kihasználása terén, Budapest-fürdőváros régi jó hírének részbeni visszaszerzése felé. Sajnos a szigeti szálló esetében ezeket a szempontokat mind ez ideig nem sikerült teljes mértékben elfogadtatni; a szobáknak csak egy részét szándékoznak termálvízzel ellátni.

Idegenforgalmunk valamennyi illetékese a termál-szálló megoldást kívánja, a percenként 1500 liter 70 fokos hővizet termelő Magda-forrás közelében megépülő új szállónál mégsem szándékoznak teljes mértékben kihasználni a rendkívüli lehetőségeket. A szigeti szálló az utóbbi évtizedek legjelentősebb idegenforgalmi célú létesítménye lesz Budapesten. A főváros paradicsomkertjében, első rendű gyógyterületen épül fel, létrehozása előtt tehát a városképbe illesztés problémáján kívül a fürdőváros szempontjait is messzemenően figyelembe kell venni. A nagy összegű beruházás csak így válhat igazán hasznunkra.

Antalffy Gyula (1965. október 5., 5. oldal)

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!