Gyógyvíz folyhatott volna a fürdőszoba csapjából

A Magyar Nemzet 1938. és 1965. október 5-én megjelent számaiból válogattunk.

Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék mindennap a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott napi számból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.

Befejeződtek a Tiszavirág külső felvételei

Német-magyar filmvilág Szegeden, Hódmezővásárhelyen és Debrecenben

Bolváry Géza rendezésében – mint ismeretes – Tiszavirág címen magyar-német változatú nagyszabású film készül Magyarországon. Szeptember 2-án kezdték meg a Tiszavirág felvételeit a Hunnia-filmgyárban s néhány napos filmgyári előkészítő munka után nekifogtak a külső felvételeknek, amelyek huszonhét napon át megfeszített, kemény munkával folytak Szeged és Hódmezővásárhely környékén, a Tisza-parton, mígnem a napokban befejezést nyertek.

– Zöldségest kértek, talponállót kaptak

– Emberölő szekta garázdálkodott az Alföldön

– Alberték esélyt sem adtak Ausztriának

– A téeszelnök kijárási tilalmat hirdetett

A Tiszavirág meséjét Michael Zorn Zwischen Storm und Steppe című regényéből magyar nyelven Bibó Lajos írta meg, a német változatban pedig Várady Sándor és Hans Kermeyer. Mind a két változat zenéjét Buday Dénes szerezte. A magyar változat főszereplői: Lehotay Árpád, Tolnai Klári, Ölvedi Zsóka, Simó Margit, Julián József, Greguss Zoltán, Rózsahegyi Kálmán, Hosszú Zoltán, Bársony István, Simon Marcsa és Dajbukót Ilona, a német verzióé: Attila Hörbiger, Heidemarie Hathager, Charlotte Schnellhorn, a magyar Simó Margit, Simon Marcsa, Greguss Zoltán, továbbá Helmuth Bergmann, Horst Birr, Waldemar Leitgeb és Willy Schur.

– A Tiszavirág hőse egy ágrólszakadt, országutat járó csavargó – meséli Lehotay Árpád, a magyar változat főszereplője –, aki megtorpan és kissé megrokkanva megtelepszik, hozzákötözködik a Tiszához. Nagy élmény és valódi boldogság volt számomra ezt a szerepet játszani, olyan nagyszerű vezetés mellett, mint amit Bolváry Géza nyújtott. Jó érzés volt látni és tudni, hogy magyar fajtánkból ilyen nagyszerű erő, nemzetközi értelemben vett tekintély tört elő, hogy elismerést és dicsőséget szerezzen a magyar névnek világszerte.

– A külső felvételek a Tisza-parton párhuzamosan folytak magyar és német nyelven. Német hasonmásommal, Paul Hörbigerrel,a ki mellékesen igaz magyar szívű ember, meleg barátságot kötöttem. Nekem közben kétszer játszanom kellett Pesten, a Bizánc Giovanni hadnagya és a Dolovai Tarján főhadnagya színpadi alakítása úgy pergett le, két felvétel szünetében, mialatt gépkocsin vágtattam fel Pestre és robogtam vissza a Tisza-partra. Most befejeztük a külső felvételeket – Bolváryék ugyan még elutaztak a Hortobágyra pár nagyszerű tájképért és hangulatepizódért –, aztán a Hunnia -filmgyárban folytatjuk a műtermi felvételeket. Előreláthatóan október 18-20-án fejeződik be a munka.

(Magyar Nemzet, 1938. október 5., 13. oldal)

A harmincemeletes terv

Épüljön-e toronyszálló a Margitszigeten? – tette fel a kérdést a Magyar Nemzet vasárnapi cikke, és várostervezők, idegenforgalmi vezetők nyilatkozataiban válaszolt rá: ne! A nyilatkozók elsősorban célszerűségi, építéstechnológiai, épületgépészeti szempontból mondtak ellent a harmincemeletes tervnek, csak az egyik mérnöki vélemény érintette a kérdés esztétikai részét, hogy tudniillik egy szigeti felhőkarcoló „brutálisan megbontaná a Margitsziget és a város harmonikus képét”.

Eszerint Budapesten tilos lenne magasépületet emelni? Természetesen nem erről van szó; az Ybl-díjas Zöldy Emil mégis a probléma leglényegét érintette mellékmondatában.

Budapest látványa művészi élményt nyújt, s a város képe elsősorban azért gyönyörködtet, mert mindmáig megőrizte a természettel való közvetlen kapcsolatát. A legtöbb nagyváros kialakulása, fejlődése során fokozatosan elszakad a környezetétől, az ember műve eltünteti a természetadta keretet; folyókat emészt föl, hegyeket hord le, völgyeket terít be. Budapest szépségének legfőbb titka, hogy még meglehetősen sértetlen a táji kerete. A Duna csinált kőágyában is erős nyomatékkal jelzi a természet központi jelenlétét, s ugyanilyen hatású a Budai-hegyek belső övének hatalmas félköríve, amelynek zárt amfiteátrumában meghitten ül a jobb parti városrész. A Gellért-hegytől a Szabadság-hegyen, a János-hegyen át a Hármashatár-hegyig, a Rózsadombig ívelő erdős hegykoszorú jellegzetes körvonala első rendű alkotóeleme a budapesti városképnek.

Ezt a nagyszerű táji hátteret szaggatnánk meg, ezt a szépséges természeti keretet törnénk szét a budai Duna-partra, vagy annak közelébe épített magasházakkal. Álljunk meg a pesti oldalon, valahol a Margit-híd vagy a Parlament tájékán, tekintsünk át a folyam fölött. Nyomban szemünkbe ötlik, hogy a Víziváros két-háromemeletes házai közül kiugró néhány öt-, vagy hatemeletes bérkaszárnya is milyen nagy mértékben zavarja a vároldal harmonikus képét, a Vitéz utcánál a Duna-partra épített nyolcemeletes modern lakóház pedig már alaposan belemar á Várhegybe, eltakarja egy jelentős részét. Legalább két szinttel alacsonyabbnak kellene lennie, hogy ne sértse a városképet.

Ha toronyszerű magasházakat építenénk a budai Duna-part környékére, ezek perspektivikusan a távoli hegykoszorú fölé emelkednének, egy szintbe hoznák a tájat, eltüntetnék a Budapest mögötti szép, meleg ívű hegyvonulatot. A Margitsziget e tekintetben Budához tartozik, a tervezett toronyszálló a pesti partról nézve durván beletolakodna a Mátyás-hegy és a Hármashatár-hegy sziluettjébe, bizonyos szögből pedig takarná a Rózsadomb egy részét is. Már pedig a budai hegysor elépítése, körvonaladnak elfedése ugyanannyit jelentene, mintha beboltoznánk a Dunát!

A budai oldalon – a Szabadság-híd és a Nagyszombat utca között – ilyen veszéllyel járna a felhőkarcolók építése, de hasonló következményeket idéznének föl a Várhegy tetejére telepített magasházak is. Ezt azért kell itt megemlíteni, mert az I. kerületi tanács végrehajtó bizottságának szeptemberi ülésén szó volt a Várnegyed fejlesztésének irányelveiről, s az ott megvitatott távlati terv magasházakat javasolt a Várba. E terv egyet jelentene a Szabadság-hegy teljes elfedésével, végleges kiiktatásával a városképből! A Vár aljába telepített magasházak viszont magát a Várhegyet tüntetnék el véglegesen.

A legnagyobb arányú fejlődésnek is alkalmazkodnia kell a természeti kerethez; a pesti oldalon annyi magasépületet emelhetünk, amennyi tetszik, akár 70-80 emeletes felhőkarcolókat is, s a Lágymányost meg Óbudát ugyancsak telerakhatjuk magasházakkal. De a Budai-hegység gyönyörű félkörívében elfekvő városnegyedek Dunához közel eső részei nem kérnek belőlük. A táj arányait tiszteletben kell tartani. A budai hegyek nem olyan magasak, hogy ne tudnánk konkurrálni velük emberi építményeinkkel, de ennek csak mi látnánk kárát: városunkat szépsége legfőbb tényezőjétől fosztanánk meg.

A szigeti felhőkarcoló felépítése az első lépés lenne ez irányban.

A kérdés másik oldalához tartozik, hogy egy üdülőhelyi szállónak, még inkább egy gyógyszállónak megfelelő forma-e a 30 emeletes torony? Az ilyen jellegű létesítmény csendes, otthonos, bensőséges, kikapcsolódásra, pihenésre alkalmas keretet kér. Egy 30 emeletes torony szerkezeténél fogva sem felelhet meg az effajta kívánalmaknak.

Már pedig a szigeti szállót csak gyógyszállóként, vagy legalábbis termálhotelként érdemes létrehozni. Így kívánják a Budapest-fürdőváros gyógyvendég-forgalmának újbóli fellendítésére irányuló törekvések. Volt idő, amikor egyetlen esztendőben 40 000 olyan gyógyvendége volt Budapestnek, aki egy hétnél hosszabb időt töltött a fővárosi szállodákban. Ma gyógyfürdőink olyan zsúfoltak, hogy nem biztosítják a kényelmes kúrázás lehetőségét, így nemcsak hogy propagandát nem fejthetünk ki gyógyvizeink érdekében, de egyenesen el kell tanácsolni a jelentkező külföldieket. Amíg új hévízfeltárások, új kúrahelyek teremtésével nem tudjuk megszüntetni gyógyfürdőink nyomasztó túltelítettségét, addig a szálloda-építési tervben szereplő objektumokat termálszállóként lenne előnyös létrehozni, gyógyvizes fürdőszobákkal. Nem a beteg menne tehát fürdőbe, hanem a gyógyvíz jönne el hozzá. A szálló ezzel egyáltalán nem válna gyógyintézetté, viszont szobáit 40-50 százalékkal magasabb áron értékesíthetné, miként ez a külföldi termálhotelekben is történik.

Szállodaépítési programunk végrehajtása során ha minderre tekintettel leszünk, nagy lépést megyünk előre gyógyvizeink méltó kihasználása terén, Budapest-fürdőváros régi jó hírének részbeni visszaszerzése felé. Sajnos a szigeti szálló esetében ezeket a szempontokat mind ez ideig nem sikerült teljes mértékben elfogadtatni; a szobáknak csak egy részét szándékoznak termálvízzel ellátni.

Idegenforgalmunk valamennyi illetékese a termál-szálló megoldást kívánja, a percenként 1500 liter 70 fokos hővizet termelő Magda-forrás közelében megépülő új szállónál mégsem szándékoznak teljes mértékben kihasználni a rendkívüli lehetőségeket. A szigeti szálló az utóbbi évtizedek legjelentősebb idegenforgalmi célú létesítménye lesz Budapesten. A főváros paradicsomkertjében, első rendű gyógyterületen épül fel, létrehozása előtt tehát a városképbe illesztés problémáján kívül a fürdőváros szempontjait is messzemenően figyelembe kell venni. A nagy összegű beruházás csak így válhat igazán hasznunkra.

Antalffy Gyula (1965. október 5., 5. oldal)

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!