A 6:3 városában alázták meg a magyar futballt

Komoly vihart kavart a magyar válogatott edzőmérkőzésen elszenvedett nagyarányú veresége.

Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék mindennap a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott napi számból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.

A londoni 0:4

Egyre inkább divatba jönnek a nemzetközi előkészületi mérkőzések a labda­rúgásban. Bár ezeknek a ta­lálkozóknak elég nagy a nem­zetközi visszhangjuk, mégis indokolt az az elv, hogy egy-egy edzőmérkőzés alapján nem szabad különösebb kon­zekvenciákat levonni és eredményéből helytelen lenne kö­vetkeztetni az egyes csapatok játékerejére. Ezt igazolja például, hogy a magyar váloga­tott az évadot megelőzően kikapott Hamburgban, mégis sikeres, eredményekben gazdag évet zárt.

Mikor ősszel egy sajtóérte­kezleten ismertették az újság­írókkal a válogatott téli túraprogramját, általános volt a vélemény, hogy a portya mér­legét semmiképp sem szabad az adott és kapott gólok alap­ján megvonni. Az előkészü­leti mérkőzés a partner szá­mára mindig presztízskérdés, a felkészülni akaró csapat számára pedig gyakorlás. Az értekezlet előadója tréfásan meg is jegyezte: „bizonyosan lesz részünk néhány támadás­ban a sajtó részéről, mert nem győzelmekre törekszünk, hanem arra, hogy a portya mérkőzésein kialakítsuk a világbajnokságon szereplő csa­patot és a már nemzetközileg is ismertté vált játékmodo­runk, taktikánk helyett új megoldásokat gyakoroltassunk be a játékosokkal”.

Ezzel az alapelvvel ma is egyet lehet érteni – s a sport­vezetők joggal gondoltak arra, hogy egy-két kisarányú vere­ség nem kavar különösebb vi­hart a közvéleményben.

És mégis, mi történt? Még csak két mérkőzést lát­szott a válogatott, még pályára sem lépett Dél-Amerikában, máris legalább annyi szó esik a túráról, mint elő­zőleg a világbajnoki selejte­zőkről. Csak most nem éppen a dicséret hangján beszélnek a szurkolók...

A frankfurti 4:5 nem keltett ugyan örömet, de azért a mér­kőzés tudósításaiból érezni le­hetett, hogy az NSZK-ban egy nagyobb tudású csapat kapott ki egy kisebb képességű, de rendkívül lelkes együttestől. A magyar válogatott 4:2 után könnyelműsködött s legfeljebb annyit jegyzett meg az ember, hogy még egy előkészületi mérkőzést is komolyabban kell venni. A csütörtöki 4:0 azonban már olyan arányú vereség, amilyent a magyar válogatott még edzőmérkőzé­sen sem engedhet meg magá­nak! Labdarúgásunk történe­tében a négyszáz és egy né­hány mérkőzés között alig-alig találni példát ilyen csú­fos eredményre.

Változatlanul valljuk, hogy egy edzőmérkőzésen elszenve­dett vereség egyáltalán nem jelentős esemény. A magyar válogatott tétre menő mérkő­zésen ma is épp olyan félel­metes ellenfél bármelyik csa­pat számára, mint volt a 4:0 és az 5:4 előtt. Ezt maguk az angol újságírók is leszögezték, lapjaikban. De a magyar fut­ball nagy múltja és rangos jelene erkölcsi értéket is je­lent számunkra. Egy 0:4, amely ráadásul egy 5:4-es ve­reség után következett, érzé­keny presztízs-veszteséget je­lent a magyar futballnak. A Tottenham valóban kitűnő együttes és otthonában még egy teljes erőbedobással ját­szó, pihent magyar válogatott is nehezen győzne ellene. Az angol játékosok nyilván min­dent megtették ezért, hogy valamit javítsanak az angol-magyar válogatott mérkőzések számukra eléggé gyászos mér­legén. Ha a csütörtök esti két­ségkívül előkészületi jellegű mérkőzésen például egy, vagy akár két góllal is győznek az angolok, nem lett volna okunk hibáztatná a magyar váloga­tottat.

A 4:0 azonban nemcsak presztízs-veszteséget jelent. Senki előtt sem titok, hogy a barátságos labdarúgó-mérkőzéseken a vendégcsapa­tot a hazaiak nemcsak ellát­ják, hanem a várható bevé­tel alapján, szerződésileg ki­kötött összeget is fizetnek szá­mára. Mennél nevesebb csapatot fogadnak, annál nagyobb a vendégszereplés díja. A Real Madrid fénykorában több tízezer dollárt kapott egy mérkőzéséért, a brazil váloga­tott sokszor még nagyobb összegért futballozott Az Internazionale sem egy szelet vajas kenyérért utazott el két hete Görögországba. A magyar vá­logatott neve is jól cseng a nemzetközi futball-életben. Szívesen látják csapatunkat világszerte és honorálják is a magyarok vendégjátékát. A túra tiszta bevételéből például fedezni tudja a magyar sport a világbajnoki részvételt. Két egymást követő vereség vi­szont alaposan csökkenti a magyar csapat hírnevét; egyetlen vendéglátó klub sem akarja kitenni magát a ráfi­zetésnek, annak, hogy gyér le­látók előtt fogadja válogatot­tunkat. S ez egyáltalán nem mindegy a magyar sport­nak...

A magyar sportvezetés nagyon helyesen intézkedett, amikor mind a ferencvárosi, mind az újpesti játékosok szá­mára engedélyezte a részvételt a nemzetközi kupamér­kőzésen. Ha az FTC kiesik egy görög csapattal szemben, vagy a Dózsa súlyos vereséget szenved Liverpoolban, az leg­alább akkora presztízs-veszte­ség lett volna, mint a csütör­töki 4:0.

Talán nem volt a legsze­rencsésebb, hogy a kupamér­kőzésekkel ütközve sor került a londoni mérkőzésre. De ha már így történt, legalább meg kellett volna értetni a játé­kosokkal, hogy még az ilyen „tétnélküli” edzőmérkőzésen is van tét: mégpedig az, hogy védeni kell a magyar labda­rúgás tekintélyét. Kétségtelen, hogy új takti­kai megoldások begyakorlása nem folyhat győzelmi lobogók alatt. És amint a londoni je­lentésekből olvastuk, a ma­gyar válogatott valóban új hadrendben játszott. Az isme­retlen játékmodor kipróbálása kockázattal jár és eleinte za­vart is okoz. Nem vitás az sem, hogy idegileg és fizikai­lag is fáradtak voltak a fe­rencvárosiak és az újpestiek. (Kérdéses viszont, hogy ilyen erő- és idegállapot alkalmas-e új szisztémák begyakorlásá­ra?) Nem kedvezett nekünk az eső, a csúszós talaj sem. És ténylegesen csak egy kevéssé jelentős edzőmérkőzésről volt szó.

Mindez azonban csak akkor fogadható el jogos ment­ségnek, ha a magyar váloga­tott nem játszik alárendelt szerepet a mérkőzésen. Ha a magyarok kedvéért huszonötezren megváltják a drága belépőjegyet éppen a 6:3 várósában, akkor kapjon is ízelí­tőt a közönség a magyar futballból, s – nem bánjuk – örüljön végül saját csapata győzelmének.

Zsolt Róbert (1965. november 21., 6. oldal)

1938-ban ezen a napon nem jelent meg a Magyar Nemzet.

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!