A tűzhely mellett küzdöttek meg a nagymamával

A Magyar Nemzet 1938. és 1965. november 25-én megjelent számaiból válogattunk.

Hogy is ne lenne hatással az otthoni konyhára, ha a diáklány azzal megy haza, töltött tojást csináltak az isko­lában, s aztán addig-addig lelkesedik, amíg anyja elő nem veszi a tojásokat, hogy nem bánja, próbálja meg jegyedül is, ha jó, megeszik, ha nem, akkor is megeszik.

A kislányok heti két (gya­korlati) órán öt-hatos csopor­tokban főznek. A többiek ad­dig horgolnak, varrnak és hallgatják, mit mond a ta­nárnő az aznapi fogásokról.

Ötödikben teát, kávét főz­nek, a szép tálalást, szalvéta, kés, villa használatát tanul­ják, meg a hidegtál készíté­sét.
– Milyen szendvicseket ké­szítettek a gyerekek a legszí­vesebben? – kérdeztem Vörös Vilmosné oktatótól. – Sonkás, kolbászosat, nyo­móval vajat eresztettek rá, re­tekkel díszítették.

Hatodikban konzervételeket, készételeket főznek, salátákat, krémeket készítenek. – A franciasalátát is meg­csinálták. A legjobban a hú­sokkal szeretnek foglalkozni.

Hetedikben egyszerű, gyors ételeket készítenek, párolnak, gyümölcsöt, zöldséget tartósí­tanak. Azt is megtanulják, ho­gyan kell megállapítani, me­lyik nyersanyag, étel, nem al­kalmas az elfogyasztásra. A nyolcadikosok étrendeket állítanak össze, háztartási kis­gépekkel ismerkednek.
– Milyen ételeket készítet­tek, amelyek ezen a vidéken nem nagyon ismertek?
– A lajosmizseiek kevés fő­zeléket főztek, salátát még an­nál is kevesebbet csináltak. Azért aztán az iskolában sok főzeléket főztünk, rántott kar­fiolt csináltunk, rakott kelt, gombalevest, gombapörköltet, itt az se nagyon volt divatos. A kislányok megtanulták, hogy a változatos étkezés az egészséges, a kevesebb kalóriájú, vitamindús, tápláló ételek. Ötödikes koruktól kezdve úgynevezett receptkönyvet kezdenek készíteni, leírja azoknak az ételeknek a receptjét, amelyeket főztünk, meg én is diktálok néhányat.
– Régen böjti időben olaj­ba mártott kenyeret ettek. Most már nem eszik, inkább főznek az olajjal. Havi két­száz liter fogy. Kevesen vannak már, akik megeszik még az avas húst, szalonnát A múlt­kor láttam, fél sonkát is vit­tek a földműves-szövetkezetbe, jó avas volt az is, szappant ad érte a szegedi szappangyár, mosót. Már csak azt kívánja a lajosmizsei, adnának pipe­rét is. Mert ha a ruhamosásra nem főznek háziszappant, még inkább kell a finom szap­pan az ember bőrének. Hal­ételeket sem nagyon ettek, főztek errefelé. Most ha meg­érkezik a tonhal, egykettőre elkapkodják. Bajai halászlét is főztünk, tésztával, mert az gyorsabban készül el, mint a tiszai.

Huszonhárom hetedik cés kislány vallomását olvasom. Füzetlapra írták, ügyelve a betűk szépségére is, mit gon­dolnak az otthoni főzésről. Mit vett át az idősebb nem­zedék abból, amit a fiatal ha­zahoz az iskolából?

Egy héten egyet csak egyszer főzünk. Szerdán és pénteken tésztafélét. Vasárna­ponként baromfihúst vagy másféle húst – jegyezte fel az egyik kislány.

– A tanító nénivel megbe­széltük, hogy nem jó egymás után ugyanazt az ételt főzni. Ne legyen olyan, hogy egy­szerre bablevest és babfőzelé­ket főzünk – írja a másik.

Íme, egy heti otthoni étrend, a vasárnap kivételével:

– Bableves, kirántotthús, almafőzelék, krumplileves, ká­posztástészta, krumplistészta, reggel kávé, tea.

– Az ételt nem kell nagyon fűszerezni, mert nem egész­séges.

Azt már nem írta meg ez a kislány, így van-e ez otthon is. Ő már biztosan így csinálja majd. De hogy a szülők a túl­zottan fűszeres ételekhez hűt­lenek legyenek, ahhoz kevés a tudomány. Meg a doktori vélemény is.

– Vasárnaponként édes­anyámmal kipróbáljuk, hogy jobb, ahogy az iskolában ta­nultuk, vagy ahogy eddig otthon csináltuk az ételeket.

– Nagyanyám leginkább paraszti ételeket főz, mivel mi is falun élünk, paprikás krumplit, tarhonyát és lebbencses ételeket. Zsírosán, erősen fűszerezve főzünk.

Tömörebben, finomabban felnőtt sem fogalmazhatta vol­na meg, mi is játszódik le eb­ben a családban, ahol a nagy­mama főz. Régi és új küzdelme a családi tűzhely mellett, lábasok felett Szinte hal­lom a nagymamát, amint a százszor megunt, de sorsként elfogadott lebbencses élet vé­delmében perel a kisunokával.

És a kislány kötelességtudóan elfogadja az érveket: „mivel mi is falun élünk”.

– Én otthon disznóöléskor nem eszem, mert nagyon zsí­ros az étel – olvasom az utolsó lapot. Valamit azért csak eszik a kislány, biztosan nem hagyják éhezni, és ő sem akar éhen halni – mo­solygok magamban. De a pon­tatlan fogalmazás ellenére le­hetetlen nem örülni a buzgóságnak. Elképzelem, ahogyan a 13 éves gyermek szigorú arccal kerülgeti a családi „vágóhídra” került háziállatot, a töltöttkáposztás fazekakat a készülő hurkával buzgólkodó felnőtteket, mert hogy ő azt tanulta, hogy a túl zsíros étel nem egészséges! Kedvére va­lóbb a töltött tojás, francia­salátával.

Tóth Erzsébet (1965. november 25. 7. oldal)

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!