Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék mindennap a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott napi számból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.
Negyvenéves adómentességet kapnak a főváros kislakásos bérházai
A főváros vezetése rövidesen hozzá akar kezdeni a kislakásépítéshez. Kijelölték már mindazokat az alkalmas területeket, amelyeken az építkezést végrehajtják. Az akció pénzügyi fedezete biztosítva van, amennyiben a főváros valószínűleg az OTI-tól kap 4,5 százalékos kölcsönt. A szociális célú kislakásépítkezés azonban csak az esetben lehet eredményes, ha a főváros hosszú időre szóló adómentességet kap, mert csak így tudnak olyan olcsó béreket megállapítani, amit a mai viszonyok között a szegény emberek megfizethetnek. A főváros vezetői lépést tettek a kormánynál a kivételes adómentesség engedélyezése iránt és a hír szerint a pénzügyminiszter ígéretet tett arra, hogy az újonnan épülő fővárosi kislakásos bérházak számára kivételesen 40 éves teljes adómentességet biztosít.
(1938. november 25., 10. oldal)
Lebbencs helyett franciasaláta
Politechnikai tantárgy: a főzés
Nincs talán még egy olyan takaros, modem konyha a kornyék általános iskoláiban, sőt, talán távolabb sem, mint s lajosmizseiben. Elektromos tűzhelyen, két kuktában főznek a leányok. Fehér kötényben, fejkendőben, úgy állnak alkalomadtán az igazgató, meg osztályfőnök elé, meghívják őket szépen ebédre, el is mondják mindjárt a menüt. Ízlik is aztán mindkettőnek, bár az igazgató meg nem tudná már mondani, mit evett legutoljára a leányok konyháján, de azt biztosan tudja, hogy jól főznek. Kicsi koruktól kezdve jussuk van otthon a konyhabeli dolgokhoz, tanulnak ők már ott is sok mindent. Az bizonyos, hogy többségük nem az iskolában tanul meg főzni. Nem is arra van az iskolában ez a fajta politechnikai oktatás, hanem hogy tudományt vigyen a főzésbe is. Falun is, városon is megtanítja már az iskoláskorúaknak, hogyan kell egészségesen étkezni, újfajta, azelőtt városinak számító ételeket készíteni. Persze, azt mondhatná valaki, kell is ahhoz tudomány, hogy a falusi családanya például félkész ételt vásároljon, amikor a második műszakját éppen úgy könnyíteni szeretné, mint a városi asszony. A városi életformához való közelítés, az üzletek városihoz hasonló készletei miatt természetessé vált, hogy a falusi asszony is megvegye a konzervet. (Lajosmizsén például a pacalpörkölt és a halászlé a sláger.) De az is bizonyos, hogy ami változott itt az étkezésben, az az iskolának is köszönhető.
Hogy is ne lenne hatással az otthoni konyhára, ha a diáklány azzal megy haza, töltött tojást csináltak az iskolában, s aztán addig-addig lelkesedik, amíg anyja elő nem veszi a tojásokat, hogy nem bánja, próbálja meg jegyedül is, ha jó, megeszik, ha nem, akkor is megeszik.
A kislányok heti két (gyakorlati) órán öt-hatos csoportokban főznek. A többiek addig horgolnak, varrnak és hallgatják, mit mond a tanárnő az aznapi fogásokról.
Ötödikben teát, kávét főznek, a szép tálalást, szalvéta, kés, villa használatát tanulják, meg a hidegtál készítését.
– Milyen szendvicseket készítettek a gyerekek a legszívesebben? – kérdeztem Vörös Vilmosné oktatótól. – Sonkás, kolbászosat, nyomóval vajat eresztettek rá, retekkel díszítették.
Hatodikban konzervételeket, készételeket főznek, salátákat, krémeket készítenek. – A franciasalátát is megcsinálták. A legjobban a húsokkal szeretnek foglalkozni.
Hetedikben egyszerű, gyors ételeket készítenek, párolnak, gyümölcsöt, zöldséget tartósítanak. Azt is megtanulják, hogyan kell megállapítani, melyik nyersanyag, étel, nem alkalmas az elfogyasztásra. A nyolcadikosok étrendeket állítanak össze, háztartási kisgépekkel ismerkednek.
– Milyen ételeket készítettek, amelyek ezen a vidéken nem nagyon ismertek?
– A lajosmizseiek kevés főzeléket főztek, salátát még annál is kevesebbet csináltak. Azért aztán az iskolában sok főzeléket főztünk, rántott karfiolt csináltunk, rakott kelt, gombalevest, gombapörköltet, itt az se nagyon volt divatos. A kislányok megtanulták, hogy a változatos étkezés az egészséges, a kevesebb kalóriájú, vitamindús, tápláló ételek. Ötödikes koruktól kezdve úgynevezett receptkönyvet kezdenek készíteni, leírja azoknak az ételeknek a receptjét, amelyeket főztünk, meg én is diktálok néhányat.
– Régen böjti időben olajba mártott kenyeret ettek. Most már nem eszik, inkább főznek az olajjal. Havi kétszáz liter fogy. Kevesen vannak már, akik megeszik még az avas húst, szalonnát A múltkor láttam, fél sonkát is vittek a földműves-szövetkezetbe, jó avas volt az is, szappant ad érte a szegedi szappangyár, mosót. Már csak azt kívánja a lajosmizsei, adnának piperét is. Mert ha a ruhamosásra nem főznek háziszappant, még inkább kell a finom szappan az ember bőrének. Halételeket sem nagyon ettek, főztek errefelé. Most ha megérkezik a tonhal, egykettőre elkapkodják. Bajai halászlét is főztünk, tésztával, mert az gyorsabban készül el, mint a tiszai.
Huszonhárom hetedik cés kislány vallomását olvasom. Füzetlapra írták, ügyelve a betűk szépségére is, mit gondolnak az otthoni főzésről. Mit vett át az idősebb nemzedék abból, amit a fiatal hazahoz az iskolából?
Egy héten egyet csak egyszer főzünk. Szerdán és pénteken tésztafélét. Vasárnaponként baromfihúst vagy másféle húst – jegyezte fel az egyik kislány.
– A tanító nénivel megbeszéltük, hogy nem jó egymás után ugyanazt az ételt főzni. Ne legyen olyan, hogy egyszerre bablevest és babfőzeléket főzünk – írja a másik.
Íme, egy heti otthoni étrend, a vasárnap kivételével:
– Bableves, kirántotthús, almafőzelék, krumplileves, káposztástészta, krumplistészta, reggel kávé, tea.
– Az ételt nem kell nagyon fűszerezni, mert nem egészséges.
Azt már nem írta meg ez a kislány, így van-e ez otthon is. Ő már biztosan így csinálja majd. De hogy a szülők a túlzottan fűszeres ételekhez hűtlenek legyenek, ahhoz kevés a tudomány. Meg a doktori vélemény is.
– Vasárnaponként édesanyámmal kipróbáljuk, hogy jobb, ahogy az iskolában tanultuk, vagy ahogy eddig otthon csináltuk az ételeket.
– Nagyanyám leginkább paraszti ételeket főz, mivel mi is falun élünk, paprikás krumplit, tarhonyát és lebbencses ételeket. Zsírosán, erősen fűszerezve főzünk.
Tömörebben, finomabban felnőtt sem fogalmazhatta volna meg, mi is játszódik le ebben a családban, ahol a nagymama főz. Régi és új küzdelme a családi tűzhely mellett, lábasok felett Szinte hallom a nagymamát, amint a százszor megunt, de sorsként elfogadott lebbencses élet védelmében perel a kisunokával.
És a kislány kötelességtudóan elfogadja az érveket: „mivel mi is falun élünk”.
– Én otthon disznóöléskor nem eszem, mert nagyon zsíros az étel – olvasom az utolsó lapot. Valamit azért csak eszik a kislány, biztosan nem hagyják éhezni, és ő sem akar éhen halni – mosolygok magamban. De a pontatlan fogalmazás ellenére lehetetlen nem örülni a buzgóságnak. Elképzelem, ahogyan a 13 éves gyermek szigorú arccal kerülgeti a családi „vágóhídra” került háziállatot, a töltöttkáposztás fazekakat a készülő hurkával buzgólkodó felnőtteket, mert hogy ő azt tanulta, hogy a túl zsíros étel nem egészséges! Kedvére valóbb a töltött tojás, franciasalátával.
Tóth Erzsébet (1965. november 25. 7. oldal)
Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!
