Cipőraktárnak használták a Budavári Palota épületeit

77 éves a Magyar Nemzet – rovatunkban legendás idők lapszámaiból idézünk.

Ezzel kapcsolatban az a legfőbb tanulság, hogy az ilyen adójellegű amnesztiáknak mindig jótékony hatásuk van, elsősorban a kincstár szempontjából. Arról sem szabad azonban megfeledkezni, hogy amikor ilyen módon megszüntetik vagy csökkentik a „bevett” társadalmi hazugságokat, bizonyos lelki nyomás alól is felszabadítják az embereket, akik sohasem hazudnak szívesen. Nyilvánvaló, hogy a vagyonváltságtörvény sokakból csak azért tudta kikényszeríteni a becsületesebb vallomást, mert – nagyon helyesen – rendkívül szigorú megtorlást helyezett kilátásba. Kétségtelen azonban, hogy ezen a réven az adómorál is javul.

(1938. augusztus 25., 6. oldal)

Ha meggyorsítják az ütemet, egy év múlva megnyithatják a közönség előtt a Budavári Palota E épületét

A napfényben fürdő Halászbástyán, a Mátyás-templom körül, a Vár sétányain és ut­cáin rengeteg hazai és külföldi látogató fordult meg augusztus 20-án. Sétáltak, fényképeztek, csodálták a helyreállított mű­emlékeket, gyönyörködtek a feledhetetlen panorámában. És akadtak – nem is kevesen –, akik bosszankodtak. A Dísz tér két oldalán, a volt honvé­delmi minisztérium csonka épületénél ugyanis, a Színház utca felől magas kerítés, a Szent György utca torkolatá­ban pedig tiltó sorompó és egy őr fogadta és állta útját az ér­deklődőknek, akik szerették volna a pesti oldalról sokat megcsodált Budavári Palotát is megtekinteni. Nem lehetett beljebb haladni. így volt ez egy évvel ezelőtt is. Vissza kellett fordulni

Sokak emlékezetében fel­bukkant a visszaforduláskor Majoros bácsinak, a szilvesz­teri tévé-műsorban elhangzott és azóta is közszájon forgó epés megállapítása a Budavári Palota lassú újjáépítéséről, a mozgólépcsőről.

Az a megállapítás: lassú munkához sok idő kell – sajnos a várbeli építkezésekre is vonatkozik. Vontatottan halad a munka különböző nehézségek folytán. Ezek egy részét át lehetne hidalni, az építés ütemét némileg gyorsítani, nem is kellene hozzá különösebb erőfeszítés és az egybehangolt munka eredményeként a Budavári Palota már helyreállított részeit meg lehetne nyitni a közönségnek.

Kétórás tanulságos sétát tettem a vári építkezésen. Beszélgettem az ÉM Beruházási Vállalat szakembereivel. Megismerkedtem a gondokkal, jártam az E épületszárnyban, ahová az elkészülés után a Budapesti Történeti Múzeum költözik. Láttam a déli részen néhány, már befejezett építkezést, így a lovagtermet, a tágas történelmi udvarokat, megmutatták azt a termet, ahol Hunyadi Mátyás raboskodott, mielőtt Prágába hurcoltatta volna a király. Minden szép, minden nagyon tetszett. Láttam lehangoló dolgot is.

Például nem tetszett, hogy egy évhez képest nincsen előrehaladás a Színház utcai Karmelita-kolostor ügyében. A kereskedelem raktárnak használja a romos műemlék-épületet, noha az egyik sarokrészt le kellett robbantani, mert a hatóságok életveszélyesnek nyilvánították. A csonka sarok az első emeletig most tégla- és malterhalom. Ez azonban nem akadályozza az embereket, hogy a törmeléken át ne gázoljanak, ötösével hordják a kezükben és a vállukon a dobozokat az ott várakozó tehergépkocsira. így megy ez évek óta. Az egyik gépkocsi hozza a retikült, cipőt tartalmazó dobozokat, a másik gépkocsi kisvártatva odaáll és a bevitt árut most kifelé hordják. Hallottam olyan megjegyzést:

– Egyszerűbb lenne, ha a dobozokat itt le sem raknák, hanem egyenesen az üzletbe vinnék. Egy újabb szállítást és egy le-felrakodást megtakarítanának. A gépkocsit hasznosabb fuvarba küldhetnék.

Nem tudom, így van-e. Tudomásom van arról, hogy a belkereskedelem raktározási gondjai alig enyhültek, de talán valamit lehetne tenni, hogy a műemlék-épület átkerüljön az építők kezébe. A beruházók arról is tájékoztattak, hogy a Gazdasági Bizottság számára előterjesztés készült. Javasol­ják, hogy az ideiglenes jellegű raktárakat a kereskedelem szüntesse meg, adja át az épí­tőknek, hogy a romtalanítást és a feltárást elkezdhessék, az épület ne csúfítsa a város­képet.

Útépítési probléma is foglal­koztatja a beruházókat. A Dunára néző hegyoldalban el­készült, nagyon gondos mun­kával az úgynevezett Keleti felvezető út. Hátra van még az Öntőház utcánál a folytatása a Clark Ádám térre. 300-400 méteres útszakaszt kellene be­csatlakoztatni a hegyoldaltól a térig. A hattyúnyakú becsatla­kozás kalkulációját megmutat­ták, 5 millió kétszázezer forint összeget terveztek a kivitele­zésre. Nem látnak a hozzá­értők semmiféle műszaki ne­hézséget az útépítésnél, ennek ellenére a Fővárosi Tanács nem építteti az utat.

Pedig az elkészült Keleti felvezető út páratlanul szép kilá­tást tartogat külföldi, hazai vendégnek egyaránt. Érdemes lenne tehát a kis útszakaszt mielőbb megépíttetni, az útvo­nalat megnyitni.

A Budavári Palota helyreál­lítása, az építés és újjáépítés egymilliárd-kétszázmillió forintba kerül. Ebből az elmúlt években 350 milliót felhasználtak. 1964-ben 57 milliót, az idén 48 milliót, amiből maga az építési munka 40 millió, jövőre 50 millió forint áll rendelkezésre. Eddig tehát nagyjából a teljes beruházási összeg egyharmadát költötték el.

Amikor az összegről beszélgettünk, Igazat kellett adnom fiatal mérnök kísérőmnek, aki kifakadt:

– Elköltöttünk egy csomó pénzt, jó lenne már valamit mutatni a közönségnek, hogy a milliókat nem pocsékoltuk el, hanem hasznosan felhasználtuk...

Türelmetlenek a Várat látogató turisták és a beruházók. A beruházást irányító szakem­berek szeretnék megmutatni a már elkészült részeket, szeretnék gyorsítani az építési üte­met. Most például a szakipari munkák elhúzódása miatt panaszkodnak.

Sok feladat megoldásában 70–80 százalékos előrehala­dást értek el a Budavári Pa­lota építői. Viszont nagyon saj­nálatos, hogy a legkorábban átadandó E épületben csak 40 százalékos az elkészü­lés. A Budapesti Történeti Múzeum már 1966-ban sze­retné elkezdeni a beköltözést és 1967-ben foglalná el végleg az épületet. Az épület átadási ideje 1966. december 31. Vi­szont a beruházók olyan ütem­tervet készítettek, amely lehe­tővé teszi az 1966 augusztusi átadást. Ha ez megvalósul, ak­kor 1966. augusztus 20-án már megnyitható az épület a közön­ség számára.

Jártam a helyreállítás alatt álló épület földszintjén, ahol a legnagyobb gondról: a köz­ponti fűtéssel kapcsolatos ne­hézségekről tájékoztattak. A fűtőtestek már a helyükön vannak, hosszú idő óta tétlenül rozsdásodnak. A csöveket is elhelyezték a kivésett falak­ban. A fűtést – amíg a táv­fűtés megvalósul – ideiglene­sen kazánok révén oldanák meg. A kazánok utána sem vesznének kárba: a téli mun­kához szükséges meleget ad­nák. A fűtőberendezések nyo­máspróbáját már az elmúlt ősszel el kellett volna végezni, nem történt meg. A többi szak­ipari munka emiatt húzódik, késik a vakolás, a burkolás, a lakatosmunka. Minden anyag megérkezett: márvány lap, csempe, parketta. A szakiparosok dolgozhatnának, de nem tudnak.

A beruházók terve: az E épület átadása jövő év augusz­tus 19-én reális célkitűzés. A fűtéspróba kulcskérdés a mun­ka előrehaladásában. Ha ez megtörténik, már nincsen aka­dálya annak, hogy egy esz­tendő múlva a közönség már láthassa a Budavári Palota déli helyreállított szárnyrészét, kellemes sétát tegyen az Ifjú­sági Parkból is megközelíthető Déli kertben, láthassa közelről a reneszánsz tornyot, a Buzo­gány-tornyot.

Az idén augusztus 20-ra, al­kotmányunk ünnepére elké­szült a Gellérthegyen a Jubi­leumi Park. Jó javaslat, hogy 1966. augusztus 20-ra megnyíljon a Romkert – amelyet Ormos Imre professzor ter­vez – megnyissák a Déli-ker­tet. A Szarvas tér felől el­készült a Várba vezető lépcső, az „E” épület lépcsőjének épí­tése ezen a héten indul.

Ha az összehangolt terveket megvalósítják: nem lesz aka­dálya az épület megnyitá­sának egy év múlva.

Az idegenforgalom érdeke is ezt kívánja. A Mátyás-temp­lom, a Halászbástya után az E épület és környéke párat­lan élményt nyújt a turisták­nak.

Vig István (1965. augusztus 25., 3. oldal)

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!