A szelvény megtalálója részesedést kért a nyereményből, a nyerő azonban nem volt hajlandó megfizetni. Erre megindult a per és elsőfokon a járásbíróság 7000 forint „találódíj” kifizetésére kötelezte a nyerő alperest.
Az ügy megjárta a Legfelsőbb Bíróságot is, amelynek az volt az álláspontja, hogy a követelés a Ptk. szellemében bírálandó el. Az ügy sajátszerűségét az adja meg, hogy a tényállást bizonytalansági elemek jellemzik. Mégis kétségtelen tény, hogy az alperes, amikor az elveszett és neki visszajuttatott szelvényt megkapta, azt felhasználta és jelentős nyereményhez jutott. Lényegében tehát a megtalálónak köszönheti a nyereményt, ennélfogva a felperes a Ptk. 130. §-a szerint méltányos összegű „találódíj”-ra tarthat 1 igényt. Az összegszerűség vonatkozásában azonban a Legfelsőbb Bíróság túlzottnak tartotta az alsó bíróság által megítélt 7000 forintot. Figyelembe kellett venni, hogy a felperesnek nem volt birtokában a megtalált lottószelvény igazolószelvénye és ennélfogva reánézve a megtalált szelvényrészeknek nem volt értékük. Mindezeket mérlegelve – hozzátéve azt, hogy az alperes szerencsejátékkal jutott jelentős összeghez – a Legfelsőbb Bíróság 2000 forintban jelölte meg azt az összeget, amely a felperest méltányos találódíjként megilleti.
(1965. december 2., 7. oldal)
Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!
