Mi kell ahhoz, hogy ne okozzon káoszt az első hó?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Egy érdekes magyar találmány, a futógép; havas tanulság – a Magyar Nemzet 1938. és 1965. december 3-án megjelent számaiból válogattunk.

MNO
2015. 12. 03. 22:39

Az első hó azon az emléke­zetes novemberi napon igazi téli meglepetés volt, az ille­tékeseket is alaposan meglep­te, nem számítottak korai ér­kezésére. Nem fogadták kellő felkészültséggel, s ennek tud­ható be, hogy a közlekedés az egész városban lelassult, néhol meg is akadt. Az utak nagy része járhatatlanná vált, s a mellékutcákban közleke­dési akadály maradt az eltakarítatlan hó, az átjáróknál pedig napokig latyakban tapostak a járókelőik. Aztán az idő is segített, elvitte a nap­sütés az idei első havat, de meghagyta az ebből fakadó tanulságot Ezzel pedig érdemes foglalkozni azért is, mert az első hó után jön a második és a többi.

Az első nap mindenki a közlekedés és a Köztisztasági Hivatal csődjéről beszélt Pe­dig a hó előtt néhány héttel a fővárosi tanács is foglalko­zott ezzel a kérdéssel, a KNEB vizsgálata alapján. A Vizsgálat megállapítása sze­rint: „Az 1965-66-os télre való felkészülési munka megfelelő. Az érdekelt vállalatok (Köztisztasági Hivatal, Fővá­rosi Villamosvasút és Fővá­rosi Autóbuszüzem) a »sok évi« tapasztalat alapján mind gon­dosabban és részletekbe menően intézkednek a várható igénybevételekből előálló kö­vetkezmények elhárítására, csökkentésére.”

Akkor hát mi történt? Rosszul mérte fel a helyzetet az ellenőrzés? A hó eltakarítása után néhány nappal a fővá­rosi tanács vb-ülésén megál­lapították a Köztisztasági Hi­vatal munkájával kapcsolat­ban, hogy az minden erőfeszí­tést megtett téli feladatainak hiánytalan elvégzése érdeké­ben és erejéhez mérten felké­szült a télre. Elmarasztalni a sokat emlegetett csőddel kap­csolatban ezek szerint a hiva­talt nem lehet, csupán az idő­járást. Szokatlanul korán jött a hó, meglepetésszerűen, s nem csupán egyszerű hóhullás volt a tél első üzenete, hanem a hó ólmos esővel is kevere­dett. Csúsztak az utak, torló­dás keletkezett, beragadtak a váltók, lelassult a forgalom.

A Köztisztasági Hivatal csaknem kétszáz gépet tudott mozgósítani a hó eltakarítá­sára, az akadályok elhárítá­sára. Ezeket a gépeket már készenlétben tartották. Van közöttük 27 Csepel locsoló­kocsi is, amelyet szórókocsik­ká alakítottak át télire. Ké­szenlétben állt 20 ezer köbméter sózott homok a csúszós utak felszórására, ezenkívül 4500 rendkívüli hómunkás foglalkoztatására volt kerete a hivatalnak. Mire azonban a gépek elindultak és a hó eltakarításával lehetővé tették önmaguk üzemeltetését, s a hómunkásoknak egy részét összeverbuválták, akkor már elmúlt két nap, s a lakosság türelmetlenkedni kezdett.

Hogy jogos volt-e ez a tü­relmetlenség, az más kérdés. Megszoktuk már, hogy a dol­gok általában jól mennek, semmiben sincs fennakadás. Megérkezik a zöldségféle, a gyümölcs, télen is, a péknél friss kenyeret kapunk, idő­ben jön a tejes, nincs külö­nösebb probléma az ellátás­sal, mindent megvásárolha­tunk a piacokon, az üzletek­ből. Közlekedésünk javult, sok új járatot és sok új ko­csit állítottak forgalomba. S ha zsörtölődünk is néha, néha és kritizálgatunk, általában; elégedettek vagyunk. Aztán egy reggel arra ébredünk, hogy húszcentis hó borítja a fővárost – tavaly egész télen nem volt ennyi hó – s ez zavarokat idéz elő az élet megszokott ritmusában. Mert elég egy kis nehézség, egy kis késés a hivatalból, munka­helyről, egy kis torlódás az utakon, egy kis latyak, az ol­vadáskor nyakunkba csurgó víz, a házkezelőség által meg nem javított ereszekből, s máris hajlandók vagyunk ki­mondani a legsúlyosabb szót is: csőd.

Pedig nyilván nem az. Csali egy kis nehézség. Nehézség, amit le kell küzdeni, s amit le is tudunk küzdeni. Mér­jük fel reálisan a helyzetet, ez segíti sok probléma tisztá­zását.

Budapesten 1800 kilométer hosszúságú úttestet kell a Köztisztasági Hivatalnak eltakarí­tania egy-egy hóesés alkalmá­val, ez 13 millió négyzetmé­ternyi útfelületnek felel meg. Már maga ez a két számadat is világossá teszi mindenki előtt, milyen nagy erőfeszítést igényel a hóeltakarítás. Erre ugyan vannak gépeink – csaknem 200 gépet tud moz­gósítani a hivatal –, de ez nagyon szerény szám. Mégis több a gép, mint régen volt, s bizonyára sokan elfe­lejtették már, hogy 1963-ban, amikor lehullott az első na­gyobb hómennyiség, kétszer annyi ideig járt a főváros la­tyakban, mint az idén.

Még néhány érdekes adat: hogy Budapesten meg tudják előzni az utak csúszósságát, ahhoz másfél óra alatt 360 szórókocsi üzembeállítása kellene. Hát ennyi nincs! Nem­csak Budapesten nincs, de másutt se. S amikor Budapes­ten már nem volt hóakadály, Bécsben például még takarítatlanok voltak a hótól a mel­lékutcák. Négy nap alatt négy­ezer fuvar havat szállítottak ki Budapestről a teherkocsik. Csak 5 köbméterével számol­va egy-egy fuvart, ez 20 ezer köbméter hónak felel meg. A fővárosnak több mint három­millió forintjába került az el­ső hó.

Aztán még egy probléma: kevés a hómunkás. Napi 50 forintért ma már alig megy valaki havat lapátolni. Nem úgy, mint régen, amikor ez­rek jelentkeztek fél óra lefor­gása alatt, mert a hólapáto­lás, ez a szerény díjazású idénymunka jelentette sok család keresetét.

Sok olyan javaslat hangzott el az utóbbi napokban – s ezt tükrözte a vb-ülés hangja is –, hogy a hóeltakarítást egy kissé társadalmi feladattá kellene tenni. A házak előtti járdák tisztántartása, a csúszósság elleni védekezés ugyan a házfelügyelők mun­kája, ám a külterületeken: nem sokat törődnek vele. De vajon kinek a feladata az üres telkek előtti járda elta­karítása és hogyan oldják meg a kereszteződések négy­szögében fennmaradó hó elszállítását?

Ebből is nyilvánvaló, hogy többről van szó, mint csupán a meglevő, szerény géppark készenlétbe helyezéséről. Nem nézhetjük ölbe tett kézzel, ha megismétlődik az első hóesés­hez hasonló eset, össze kell fogni az akadályok leküzdé­sére, a zavartalan forgalom biztosítására. Egy ilyen társa­dalmi összefogásból az ifjúság is fokozottabban kivehetné részét.

Megnyugtató lenne, ha ezekről a havas tanulságok­ról újra elbeszélgetnének az illetékesek, hiszen az időjárás kiszámíthatatlan s bármikor ébredhetünk újabb téli meg­lepetésre.

Illés Sándor (1965. december 3., 1. oldal)

 

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.