Majdnem a talicska vitte csődbe a Kádár-rendszert

„Bonyolult áttételű szim­bólummá nőtt a talicska, a gazdasági bürokratizmus szimbólumává.”

Végigjártam a talicska eltű­nésének útját, valamennyi fá­zisát. Valamennyi szervet, amelynek köze volt hozzá. Egyértelműen és egybehang­zóan, nagyon őszintén – saj­nálták. A talicskát. Sőt, a gyárakat, a bányákat, a nép­gazdaságot is, amelyek mind­egyikében jókora űr tátong váratlan távozásával. Amely elképesztő gyorsasággal ment végbe.

Ezt aztán igazán senki sem gondolta volna róla. Kivált az űrhajózás korszakában!

A Fővárosi Döntőbizottság legnagyobb szobája is szűknek bizonyult annak a pernek tárgyalása során, amelyben a MÜART (a Műszaki Árukat Értékesítő Vállalat) kérte negyven gyárral, üzemmel, bányával kötött szerződései­nek – kötbér nélküli! – fel­bontását. A fővárosi tanács első emeleti tanácstermét kel­lett kölcsönkérni, hogy a he­ves vitákkal lefolyt tárgyalást megtarthassák. A címszereplő – a talicska volt. Amelynek – mint köztudomású, csak egy kereke van. De ez untig elég ahhoz, hogy funkcióját maradéktalanul betöltse. Ha van.

A per során a következők derültek ki: a talicskát Magyarországon a szentendrei Erdészeti Fa- és Vegyesipari Vállalat (a volt Kocsigyár) gyártotta. Igen ám, de 1966-ra, fontosabb népgazdasági érde­kekre való hivatkozással az Országos Tervhivatal és az Országos Erdészeti Főigazga­tóság nem tervezte be a ta­licskagyártást Szentendrén. És ez még nem lett volna végze­tes hiba. A kézi erővel tolt talicskák helyett gépi erővel vont traktor utánfutók gyár­tását írja elő az idei terv a szentendreieknek. Fontos is, hasznos is, amit gyártanak. Közelebb is áll profiljukhoz, a mezőgazdasághoz. Elvégre a fától nemcsak az erdőt, de a mezőt is illik látni!

Ahol a baj elkezdődik: nem­csak Szentendrén, de másutt sem jelöltek ki termelőegysé­get a talicskagyártásra. Hogy elfelejtették-e, vagy egysze­rűen azt hitték, már nem lesz rá többé szükség, ezt későbbi, privát szorgalomból végzett, a tárgyalástól független nyomo­zásaim során sem sikerült tisztáznom. Pedig a talicska kell! Amint ezt az alábbi ábra mutatja.

Kohászok, öntők, martiná­szok állnak nap mint nap a szüntelenül növekvő salak­hegy tövében. És nap mint nap reménytelenebbül. Nincs talicska, amivel ismét egész­séges éghajlatú síksággá vál­toztathatnák dimbes-dombos munkahelyüket.

Mit mondanak a MÜÁRT-nál? Először semmit. Éppen csak elővesznek egy talicskányi papírt, ami mind arról szól, ho­gyan próbálták menteni a ta­licska létezését, további fenn­állását. Nem sikerült. Nem akadt gyártó vállalat – gyár, üzem, ktsz, maszek –, aki vállalta volna. Ezek után érthető, ha nem maradt számukra más, mint a döntőbizottsá­gi tárgyalás. Ahol végül is megnyerték a pert. Vétlennek minősítették őket. Amivel minden józan gondolkozású magyar állampolgár egyetért­het. Elvégre egy kereskedelmi vállalat a semmiből nem varázsolhat elő talicskát.

De mit mondanak az Erdé­szeti Főigazgatóságon? A szentendrei gyár felettes ható­ságán.

– Korszerűtlen, régi gyár­telepen termeltünk évi száz­millió forintot. Illetékesek közbeszóltak. Joggal. Hetvenmillióban szabtuk meg a ter­melés mértékét. Azóta is túl­teljesítettük mindig. Kény­szerből. Jó kényszerből. Idén az Országos Tervhivatal, hi­vatkozással a rúd- és idomacél-ellátás nehézségeire, nem látott lehetőséget az eddigi nyersanyagmennyiség biztosí­tására. Ezért javasolta, hogy Szentendrén csökkentsük a termelést. Egyben felszólította az Országos Erdészeti Főigaz­gatóság Faipari Főosztályát, hogy értesítse erről ügyfeleit. A megszüntetésre kerülő gyártmányokról. A talicskáról például. Mert az OÉF tervfőosztályán a talicskát ítélték halálra.

Az igazságnak tartozunk ve­le, ha elmondjuk, hogy jog­gal ítélkeztek így. Elvégre, ha fából nem lesz vaskarika, egyetlen faipari vállalatot sem lehet kötelezni, hogy vas­talicskát gyártson. Ez KGM-téma lenne. Talyigás főosz­tályvezető, a Kohó- és Gép­ipari Minisztériumban – ezt is az Erdészeti Főigazgatósá­gon hallottuk –, most min­dent elkövet, hogy a talicska­gyártáshoz szükséges anyagot mégis biztosítsa. (És még mondja valaki, hogy a nomen est non omen, hogy a név nem kötelez.) Szentendrén még megvannak a gyártáshoz szük­séges szerszámok. És a jó szán­dék is. Stróbl Kálmán, a fa­ipari főosztály vezetője vállalta, hogy – az igények tel­jes kielégítésére – 500 vasta­licskát legyártat.

És a fatalicska? – Az külön téma. Fatalicskát az idén nem gyártanak. Hacsak

Azt hiszem, ez volt a pilla­nat, amikor az egykerekű jár­mű, szállítóeszköz: a talics­ka – bonyolult áttételű szim­bólummá nőtt. A gazdasági bürokratizmus szimbólumává. Ezért kellett megírni ezt az esetet. Okulásul, tanulságként. Na és persze azért, hogy végül is legyen talicska.

Csillag István (1966. április 17., 5. oldal)

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!