Szörnyű „magyar blúzok” árasztották el a világot

Nyolc filléres órabérért dolgozó háziipari munkások, silány minőségű kézimunkák. Magyar Nemzet, 1939.

2015. augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, s ebből az alkalomból múltidézésbe fogtunk. Keressék a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Hetente többször is jelentkező válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott időszak számaiból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.

Mi lesz a magyar háziiparral?

Háziipar – de sokat halljuk ezt a szót mostanában. Beszélnek házi iparról, ami van, ami nincs, mai kellene hogy legyen. A legtökéletesebb káosz van körülötte.

A háziipar mindenféleképpen a kereset fokozására irányul. Arra a keresetre, amelyik néha nincs. A falusi háziipar mezőgazdasági munkanélküliséget csökkentené, a városi háziipar pedig a kistisztviselő feleségének, leányának, a munkanélküli gyári munkásnak adna tisztességesebb megélhetést.

Beszéljünk őszintén, úgy ahogy van. Ma mindenféle háziipari munkabér rettenetesen alacsony. Erőteljesebb szankciók hiányában a vállalatokban egy része – tisztelet a kivételnek –valósággal kiuzsorázza a termelőt, amely erre a keresetre rá van szorulva.

Ma körülbelül háromszáz háziipari vállalat tevékenykedik. Ebből kilencven kivitelre dolgozik. Tökéletes a szervezetlenség és egészségtelen a verseny, mert ahelyett, hogy felfelé licitálna, egyre lefelé csökkenti nemcsak a munkabéreket, hanem az áru nívóját is.

A falusi háziiparral foglalkozó lakosság sok helyen valósággal verekszik a munkalehetőségért és ott, ahol nincsenek önzetlen, keménykezű, emellett talpraesett vezetők, – mert hiszen azért erre is van példa az országban – ott fillérekért dolgoznak az asszonyok, gyerekek. A kivitelre kerülő cikknél a fő szempont az, hogy mennél olcsóbb legyen, az árakat egyik vállalat alább szorítja a másiknál, következmény az alacsony munkabér és silány nyersanyag felhasználása.

Van valamilyen munkabér-megállapítás féle rendelkezés, amely szerint bizonyos háziipari munkáért legkevesebb nyolc fillér munkabér fizetendő. El méltóztatnak képzelni, hogy mi ez? Látástól-vakulásig való tízórai szakadatlan munkával legfeljebb nyolcvan fillért kereshetnek naponta az illetők.

De más baj is van a háziipari termékekkel. A jellegzetes, népi háziiparban ősi, magyar értékes népművészeti elemek vannak. De ezek már a helytelen irányítás és hozzá nem értő emberek beavatkozása következtében sokszor elkallódtak, pedig ezeknek a népi elemeknek a megmentése fontos nemzeti érdek.

Nemrégiben alakult meg az Országos Magyar Háziipari Szövetség. Ennek a szervnek a feladata a hiányokat betölteni, a hamis útra csúszott termelést rendezni, a munkabéreket emberségesebbé tenni, ősi népi motívumainkat híven megőrizni.

Különösen fontos feladata vár a szövetségre a kivitel terén, amely a szövetkezeten keresztül bonyolódna le. A szövetkezet ellenőrzi a szállítmányok minőségét, piackutatást végez, kiviteli lehetőségeket teremt, kontingenseket, vámkedvezményeket igyekszik biztosítani. Igen fontos árszabályozó szerepe lenne, mert egyik fő feladata megszüntetni a silány áruk szállítását és az egészségtelen alábbkínálási rendszert kiirtani.

A háziipar kettős irányú. Elsősorban a földműves lakosság önszükségletének kielégítésére irányul és ez lenne elsősorban fontos, a másik pedig keresetnyújtás és kereseti lehetőség teremtése. A statisztika szerint körülbelül 135 ezer ember foglalkozik háziiparral, 93 ezer saját szükségletére, 42 pedig kereseti célokból.

A saját szükségletre fordított háziiparosok munkáját évente száz napra véve, napi hatvan fillérrel 5 580 000 pengő a bevétel, kizárólag a keresetre irányuló háziiparosok munkáját kétszáz napra véve, napi nyolcvan filléres alapon számítva évi 6 720 000 pengőre tehetjük, tehát összesen 12 300 000 pengőre a háziipari munka értékét.

Az 1938-as exportkimutatások még nem állnak rendelkezésemre, de az 1937. évi kimutatásban a legmagasabb összeggel szerepel Anglia, mégpedig 1 878 773 pengővel.

A rendelkezésemre álló exportcikkek adatai között legeslegelső helyen vannak az úgynevezett magyar blúzok, a különböző hímzett grenadin, gyapjú és műselyemblúzok, amelyek az egész exportnak 68,8 százalékát teszi ki.

Ezeket a szerencsétlen, magyarnak csúfolt blúzokat vette tömegével, vagonszámra a külföld. Dél-Amerikától a Fokföldig mindenütt, de mindenütt viselték őket, ezt a hitvány, silány, semmire sem jó árut, amelynek a hímzéséért filléreket fizettek. Köteteket lehetne írni ennek a „magyar” blúznak a rémregényéről, hogyan történhetett meg, hogyan fejlődött odáig, hogy ezeket ismerték magyar kézimunkának, ezeket vitték külföldre. Hogy kik csinálták, jobban mondva kik csináltatták és milyen munkabéreket fizettek érte.

Ezeknek a szörnyű „magyar blúzoknak” az áradata egyszerre minden átmenet nélkül megakadt. Ládaszámra hevernek odakünn, raktárakban, eladhatatlanul.

Hogy milyen a magyar háziipar? Milyennek kellene hogy legyen? Mik az érdekei, a feladatai, milyen a rossz háziipari termelés és milyen a jó: időnként sorra vesszük.

Izsáky Margit (1939. augusztus 20., 19. oldal)

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!