Szörnyű „magyar blúzok” árasztották el a világot

Nyolc filléres órabérért dolgozó háziipari munkások, silány minőségű kézimunkák. Magyar Nemzet, 1939.

De más baj is van a háziipari termékekkel. A jellegzetes, népi háziiparban ősi, magyar értékes népművészeti elemek vannak. De ezek már a helytelen irányítás és hozzá nem értő emberek beavatkozása következtében sokszor elkallódtak, pedig ezeknek a népi elemeknek a megmentése fontos nemzeti érdek.

Nemrégiben alakult meg az Országos Magyar Háziipari Szövetség. Ennek a szervnek a feladata a hiányokat betölteni, a hamis útra csúszott termelést rendezni, a munkabéreket emberségesebbé tenni, ősi népi motívumainkat híven megőrizni.

Különösen fontos feladata vár a szövetségre a kivitel terén, amely a szövetkezeten keresztül bonyolódna le. A szövetkezet ellenőrzi a szállítmányok minőségét, piackutatást végez, kiviteli lehetőségeket teremt, kontingenseket, vámkedvezményeket igyekszik biztosítani. Igen fontos árszabályozó szerepe lenne, mert egyik fő feladata megszüntetni a silány áruk szállítását és az egészségtelen alábbkínálási rendszert kiirtani.

A háziipar kettős irányú. Elsősorban a földműves lakosság önszükségletének kielégítésére irányul és ez lenne elsősorban fontos, a másik pedig keresetnyújtás és kereseti lehetőség teremtése. A statisztika szerint körülbelül 135 ezer ember foglalkozik háziiparral, 93 ezer saját szükségletére, 42 pedig kereseti célokból.

A saját szükségletre fordított háziiparosok munkáját évente száz napra véve, napi hatvan fillérrel 5 580 000 pengő a bevétel, kizárólag a keresetre irányuló háziiparosok munkáját kétszáz napra véve, napi nyolcvan filléres alapon számítva évi 6 720 000 pengőre tehetjük, tehát összesen 12 300 000 pengőre a háziipari munka értékét.

Az 1938-as exportkimutatások még nem állnak rendelkezésemre, de az 1937. évi kimutatásban a legmagasabb összeggel szerepel Anglia, mégpedig 1 878 773 pengővel.

A rendelkezésemre álló exportcikkek adatai között legeslegelső helyen vannak az úgynevezett magyar blúzok, a különböző hímzett grenadin, gyapjú és műselyemblúzok, amelyek az egész exportnak 68,8 százalékát teszi ki.

Ezeket a szerencsétlen, magyarnak csúfolt blúzokat vette tömegével, vagonszámra a külföld. Dél-Amerikától a Fokföldig mindenütt, de mindenütt viselték őket, ezt a hitvány, silány, semmire sem jó árut, amelynek a hímzéséért filléreket fizettek. Köteteket lehetne írni ennek a „magyar” blúznak a rémregényéről, hogyan történhetett meg, hogyan fejlődött odáig, hogy ezeket ismerték magyar kézimunkának, ezeket vitték külföldre. Hogy kik csinálták, jobban mondva kik csináltatták és milyen munkabéreket fizettek érte.

Ezeknek a szörnyű „magyar blúzoknak” az áradata egyszerre minden átmenet nélkül megakadt. Ládaszámra hevernek odakünn, raktárakban, eladhatatlanul.

Hogy milyen a magyar háziipar? Milyennek kellene hogy legyen? Mik az érdekei, a feladatai, milyen a rossz háziipari termelés és milyen a jó: időnként sorra vesszük.

Izsáky Margit (1939. augusztus 20., 19. oldal)

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!