Elgondolkodtató kijelentést tett a minap Orbán Viktor miniszterelnök, divatos kifejezéssel akár paradigmaváltásnak is mondhatnánk, miszerint a jövőben akkor tudja legitimálni magát az európai politikai elit, ha a gazdaság helyett a rendre, a rendezettségre helyezi a hangsúlyt. Vannak, akik annak beismerését vélik kihallani a miniszterelnök szavaiból, hogy az utóbbi hetekben jelentkező gazdasági gondok valójában az egész gazdasági stratégia, a Nyugaton Orbanomics néven is emlegetett Matolcsy-féle unortodoxia összeomlásának csalhatatlan jelei. Hogy ez a vélekedés mennyire a tárgyilagos elemzés, netán csak vágyálmok eredménye, azt ma még túlzott merészség lenne eldönteni, hiszen a honi gazdaság irányítói váltig állítják: hamar korrigálható, kisebb, átmeneti nehézségekről van csak szó. S aligha kétséges, ez esetben a legelszántabb ellenzékieknek is az az érdekük, hogy a kormánynak legyen igaza.
Az is ellentmond a feltételezésnek, miszerint a miniszterelnök a magyar gazdaságra utalt volna, hogy az egész kontinens problémájáról beszélt, márpedig ezúttal Európa nem osztozik a magyar gazdaság bajaiban. Maradjunk inkább az egyszerűbb és kézenfekvőbb megoldásnál: a kormányfő a migránsválságra adott kormányzati válaszokat tette meg a politikai megítélés alapjává, előrevetítve, hogy aki rossz válaszokat ad, azt a sikeres gazdaságpolitika sem mentheti meg a bukástól. Gazdasági sikerekkel pedig többé nem legitimálhatók az európai hatalmak – állítja a miniszterelnök, aki szerint ehelyett a rendre, a törvényességre, a rendezettségre kell helyezni a hangsúlyt, mert az fog kormányozni, hatalmat gyakorolni a kontinensen a következő tíz-tizenöt évben, aki képes lesz megvédeni az európaiak biztonságát. Bár a migránsokat nem említette, nyilvánvaló, hogy ők e változás okozói, amit az is alátámaszt, hogy csak Európát véli veszélyeztetettnek, más kontinensek gazdasági hatalmait nem.
Orbán Viktornak voltak már nehezen elfogadott „telitalálatai” migránsügyben, így ezt a figyelmeztetését sem lehet félvállról venni, vagy figyelemelterelési akciónak, esetleg valami újabb populista kampányfogásnak minősíteni. Ám tőle szokatlan módon e gondolatmenetében némi felületesség is felfedezhető. Nem szerencsés szembeállítani egymással a sikeres gazdaságot és a politikai rendet. Ezek létezhetnek ugyan egymás nélkül, de a sikeres gazdaság feltételezi, hogy ott a hatalom is kiszámítható, átlátható, ésszerű és tisztességes – azaz rendezett. A kiegyensúlyozott, megbízható gazdasági háttér nélküli hatalmat pedig aligha sorolhatjuk a demokratikus alakulatok közé.
