Gellérthegyi (rém)álmok

A Gellérthegynél majd azt mondják, hogy az eredeti állapotot akarták visszaállítani.

Szóval a Gellérthegy fáit is kivágják. A Miniszterelnökség ötletpályázatot hirdetett a hegy megújítására, és a pályázóknak arra is javaslatot kell tenniük, miként hasznosítsák a Citadella ormótlan épületét. Biztos vagyok benne, hogy szakemberek és laikusok, városvédők és egyszerű lakosok jobbnál jobb ötletekkel állnak majd elő, hogyan lehetne a főváros e jellegzetes területét úgy építeni és szépíteni, hogy az mindenkinek örömére szolgáljon. Ám díjazhatnak bármilyen pályázatot, a vége úgyis az lesz, hogy megjelenik néhány hivatalos személy (meg néhány verőember), és kivágják a fákat. Építési projekt újabban elképzelhetetlen fakivágás nélkül – ahol nincs fa, ott nem is építkeznek.

A Gellérthegynél majd azt mondják, hogy az eredeti állapotot akarták visszaállítani. Mert való igaz, a XIX. században ahol nem voltak szőlőültetvények, ott kopár volt a felszín, és a filoxérajárvány után a szőlőt is ki kellett irtani, így csak az 1870-es években kezdődött a hegy parkosítása. Ám ha már az eredeti állapotnál tartunk, nem a hajdani külalakját kellene visszaállítani, hanem azokat a tevékenységeket lenne érdemes ismét elkezdeni, amelyekről a hegy évszázadokig híres volt. Például a boráról. Az itt megtermelt bor nemcsak azért volt messze földön kedvelt, mert az ásványi anyagokban gazdag táptalaj különleges zamatokkal gazdagította a szőlőt, hanem mert a hegy gyomrában található barlangok levegője rendkívüli nedűvé érlelte. A filoxérajárvány után nem telepítették újra a szőlőket, most megtehetnék: Mészáros Lőrinc feltehetően ehhez is ért, ha mégsem, akkor L. Simon egészen biztosan. Egy kormánypincészet pedig egész szép jövedelmet juttatna demokratikusan választott szolgálóinak.

A Gellérthegynek vannak más turistacsalogató adottságai is. Például újra lehetne szervezni a boszorkányszombatokat. 1656-ból származik az első feljegyzés, amely megemlíti, hogy a boszorkányok az egész országból a Gellérthegyen jönnek össze, s oly csúnya dolgokat művelnek, amelyeket a jogvédők csak mostanában akarnak a társadalom többségével elfogadtatni. Érdekes módon a közismert boszorkányközpont ellenére Pesten és Budán egyetlen boszorkánypert sem tartottak, ami arra utal, hogy a lakosság már akkor is roppant toleráns volt, vagy esetleg arra, hogy a bűnüldöző szervek a boszorkánylobbi befolyása alatt álltak.

Ám az újrahasznosítható hagyományok közül a leginkább figyelemre méltó az, hogy évszázadokon keresztül a Gellérthegy és közvetlen környéke volt a budai és a pesti prostitúció központja. A mai Rudas és Rác fürdőt tápláló hőforrásokra már a XIII–XIV. században fürdőházak épültek, természetesen a kéjhölgyek is azokban bonyolították le üzletmenetüket. A török kiűzése után a Rudas és a sáros (mai Gellért) fürdő közötti szakaszon végig prostituáltak kalyibái álltak, s csak a XX. század elején, a rakpartok kialakításakor számolták fel őket.

Mámor, mágia, szex – mi kell még a mai világban? Már csak a Citadellát kell ésszerűen beilleszteni valahogy közéjük. 1815-től csillagvizsgáló állt a helyén, Széchenyi István pedig egy Nemzeti Pantheont, Üdvleldét képzelt oda, mígnem a szabadságharc leverése után, 1854-ben az egész várost sakkban tartó erőd, a Citadella épült fel itt. A csúf építményt a lakosság azonnal elnevezte gellérthegyi Bastille-nak, és sokáig abban bízott, hogy hamarosan lebontják. Az épület méreteit, adottságait és szellemét szem előtt tartva úgy véljük, ez lenne az ideális hely az új kormányzati negyed kialakítására. Jutna hely minden miniszternek és államtitkárnak, a falak vastagsága pedig biztosítaná, hogy a kormányzati munka tüntetések idején is zavartalan legyen. Csak az a baj, hogy a fákat akkor is kivágnák.