Ám az újrahasznosítható hagyományok közül a leginkább figyelemre méltó az, hogy évszázadokon keresztül a Gellérthegy és közvetlen környéke volt a budai és a pesti prostitúció központja. A mai Rudas és Rác fürdőt tápláló hőforrásokra már a XIII–XIV. században fürdőházak épültek, természetesen a kéjhölgyek is azokban bonyolították le üzletmenetüket. A török kiűzése után a Rudas és a sáros (mai Gellért) fürdő közötti szakaszon végig prostituáltak kalyibái álltak, s csak a XX. század elején, a rakpartok kialakításakor számolták fel őket.
Mámor, mágia, szex – mi kell még a mai világban? Már csak a Citadellát kell ésszerűen beilleszteni valahogy közéjük. 1815-től csillagvizsgáló állt a helyén, Széchenyi István pedig egy Nemzeti Pantheont, Üdvleldét képzelt oda, mígnem a szabadságharc leverése után, 1854-ben az egész várost sakkban tartó erőd, a Citadella épült fel itt. A csúf építményt a lakosság azonnal elnevezte gellérthegyi Bastille-nak, és sokáig abban bízott, hogy hamarosan lebontják. Az épület méreteit, adottságait és szellemét szem előtt tartva úgy véljük, ez lenne az ideális hely az új kormányzati negyed kialakítására. Jutna hely minden miniszternek és államtitkárnak, a falak vastagsága pedig biztosítaná, hogy a kormányzati munka tüntetések idején is zavartalan legyen. Csak az a baj, hogy a fákat akkor is kivágnák.
