Ezért az a normális, hogy az emberek a másik oldalt tartják korruptnak, saját politikai közösségüktől pedig azt várják és remélik, hogy harcol a korrupció ellen. Ha valaki a saját oldalán lát korrupt személyeket, azokat a lehető leghamarabb igyekszik kizárni a közösségből. De hogy valaki szó nélkül belenyugodjon, hogy az általa követett politikai irány vezetői korruptak legyenek? Hacsak nem részesedik maga is a korrupció hasznából, miféle meggyőződés alapján választ politikai oldalak, értékek között? Milyen alapon kárhoztatja a jelenlegi ellenzéket az, aki ha bebizonyosodnék a kormány korrupt volta, akkor sem bánná meg, hogy rá szavazott?
A demokrácia csődje, ha a választópolgárok tömege vallja, hogy választott pártja tisztességtelen, kártékony, a nép ellensége, de nem baj, neki így is tökéletesen megfelel. Átmeneti állapot ez. Feltéve, hogy nem valami fatális félreértésről van szó: a hatalmon lévő kormány megbízható, tiszta kezű, kizárólag a nép javát szolgálja, a korrupciós vádakból semmi sem igaz – szóval ha nem ilyesmiről van szó, vagy a politikai elit, vagy az állampolgárok előbb-utóbb magukhoz térnek. Hasonló, de lényegesen nagyobb morális válságban volt az ország a nyolcvanas években, amikor már mindenki tudta, hogy a rendszer megbukott, de az állampárt még legyőzhetetlen volt.
