Az idő urai

Pártunk és kormányunk az időbeosztásunkról, az életritmusunkról is szívesen gondoskodna.

A református egyház emlékzsinatán jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a reformáció emlék­évéhez kapcsolódóan a jövő évtől kezdve a nagypéntek is munkaszüneti nap lesz. Élnek e hazában olyan intellektusok, akik az újabb pihenőnapot a lopakodó diktatúra egyértelmű jelének tartják, míg mások a KDNP szokásos fontoskodását vélik felfedezni a háttérben. De akadnak olyanok is, akik a kormányzati populizmus legfrissebb hajtásának vélik, míg a gazdasági vezetők közül többen azt nehezményezik, hogy a miniszterelnök nem velük egyeztetett, hanem a református zsinattal. Mert a nagypénteket beszélje meg az egyházakkal, de a munkaszünetet a munkaadókkal lenne illendő és hasznos kitárgyalni. Persze vannak számosan, akik csak a lakosságnak kedvező kormánydöntést látnak benne, minden demokráciadeficit meg összeesküvés nélkül.

Viszont mindegyik véleményből – legyen az ellenzéki vagy kormánypárti, harsányan túlzó, netán visszafogottan korrekt – kiviláglik, amiről oly könnyen megfeledkezünk, hogy a naptár akár csekély mértékű átalakítása is fontos politikai ügy. Némi patetikus emelkedettséggel megfogalmazva: ha már az időt nem tudta az ember az uralma alá vonni, legalább a naptárat ő szerkesztheti meg. Persze ez az általánosságban emlegetett ember naptárszerkesztés esetén a mindenkori hatalmat jelenti. Oly­annyira, hogy ha végigtekintünk a történelmen, ráébredhetünk: nagy, világrengető eseményeket gyakorta kísért valamilyen naptárreform.

Julius Caesar például jól tudta, hogy ha Róma világuralomra tör, akkor rendbe kell hozni a birodalomban használatos időszámítást, amely roppant kaotikus képet mutatott. Caesar egy Szoszigenész nevű egyiptomi csillagászra bízta a rendcsinálást, aki az i. e. 46. évben november és december közé két rendkívüli, negyvennapos hónapot illesztett be. Így az az esztendő lett a világtörténelem leghosszabb éve: 445 napig tartott. (Hogy beiktattak-e plusz munkaszüneti napokat is, azt nem tudjuk.) Mindenesetre a csillagászati és a természeti jelenségek ismét a helyükre kerültek a naptárban. Újra nyáron volt az aratás, s márciusban kezdett tavaszodni, nem május végén. Szoszigenész átültette Rómába az egyiptomi papok által kidolgozott 365 napos naptári rendszert, s kiegészítette a négyévenkénti szökőévvel. Végső soron neki köszönhetjük a nyugati kultúrában ma is használatos naptári rendszert.

XIII. Gergely pápa reformja csak a szükséges korrekciót végezte el, a rendszer lényegét nem érintette. Míg Szoszigenész hozzátett napokat az i. e. 46. évhez, addig Gergely pápa elvett tizenhét napot a 158. évből, amikor is október 4. után 15. következett. Ám Gergely pápa reformjával nem zárult le a naptár-átalakítási tevékenység. Nagy kultúrák és magukat nagyra tartó társadalomformáló erők mind kialakították a maguk naptári rendszerét. A zsidók vagy a mohamedánok ma is saját időszámításukat használják, ahogy a francia forradalom is kitalált egy új kalendáriumot. Ők 1792. szeptember 22-ét, a köztársaság kikiáltásának napját tették meg az új időszámítás kezdetének. Megszüntették a hétszámítást, s a hónapokat három, tíznapos dekádra osztották. Az órát sem használták, mert a napot húszegységnyi tartamra osztották fel. Ám 1806-ban visszatértek az eredeti rendszerhez.

Végeredményben a Magyar Köztársaság kikiáltása is a naptár átalakításával járt. Egyes ünnepeket eltöröltek, újakat hoztak be helyettük, más hangsúlyt kaptak a különböző emlék-, világ- és szakmai napok. Országlása idején a Fidesz is nyomot hagyott a naptárban: a kommunizmus áldozatainak emléknapját, a holokauszt-emléknapot. Pillanatnyilag a nagypénteki munkaszünet mellett függőben van még a szenteste napja, de szóba került az is, hogy a köztisztviselők napját esetleg megszüntetik. S itt van még az óraátállítás kérdése. Nem nagy változások ezek, de arra jók, hogy érezzük: pártunk és kormányunk az időbeosztásunkról, az életritmusunkról is szívesen gondoskodna.