Aránytalan arányok

Gulyás Márton a magyar politika neuralgikus pontjára tapintott rá.

Vajúdtak és egeret szültek. Tudom, a szólás úgy mondja, hogy a hegyek vajúdásának lett szerény következménye holmi szürke kis egérke, de esetünkben csak az egérnyi végeredmény stimmel, a rettentő szülési fájdalmakat elszenvedő Közös Ország Mozgalmat (KOM) barokkos túlzás lenne hegynek nevezni. Inkább csak afféle hepehupa ez a magyar politika terepén.

Kétségtelen, Gulyás Márton a magyar politika neuralgikus pontjára tapintott rá, amikor a választási rendszer kóros voltára igyekezett felhívni a köz figyelmét, és rábírni a társadalom mind szélesebb rétegeit, hogy próbáljanak javítani rajta. A szándék nemes és tiszteletre méltó. A megvalósítás reménykeltő számos részletében, de még sok kívánnivalót hagy maga után. Az ambiciózus cél a jelenleginél arányosabb és igazságosabb választási rendszer kidolgozása volt, és ha csak ennyi lenne az elvárás, akkor fényesen eleget tettek neki. Igaz, a jelenleginél arányosabb és igazságosabb rendszert kitalálni nem túl megerőltető szellemi munka, az igazi nehézségek a törvény beiktatásával kezdődnének. Viszont mire aktuális lesz egy tisztességes választási rendszer üzembe helyezése, akkorra a Közös Ország Mozgalom tervezetének hibáit ki is lehet még javítani. Muszáj lenne, ugyanis az arányosnak és igazságosnak szánt elgondolásba gyárilag építettek aránytalan és igazságtalan elemeket.

Kezdjük a sort a női kvótával! Erről lapunkban már alapos elemzések jelentek meg, magam csak annyit tennék hozzá, hogy a nők olyan kisebbséget alkotnak, amely többségben van. Végső soron ők döntik el a választásokat is. Ha több nő vágyna politikai szerepet vállalni, a hölgyek tömege könnyen megszavazhatja őket. Ha viszont nincs belső indíttatásuk, felesleges és káros kívülről rájuk erőltetni ilyesmit. A 4 százalékos bejutási küszöb nemcsak távol tartja a kis pártokat a törvényhozástól, létüket is fenyegeti, hiszen az esélytelen pártoknak lemorzsolódik a tagságuk, míg utánpótlásuk nincs. A 4 százalékos, majd 1994-ben 5 százalékra emelt bejutási küszöb áldozatai lettek a szociáldemokraták, a Munkáspárt, a kereszténydemokraták, a MIÉP. (Ha a MIÉP 2002-ben bejut a parlamentbe, most talán nem is lenne a Jobbik.)

Nem értem, Gulyásék miért ragaszkodnak vegyes választási rendszerhez. Valószínűleg a politikusok továbbra is úgy hiszik, személyiségük varázslatos adottság, amelynek meg kell jelennie a választásokon. Holott ez nincs így. Többször bizonyságot nyert, hogy a választók pártokra szavaznak, nem személyekre. Az egyéni választókörzetek rendszerének akkor lenne értelme, ha az adott országgyűlési képviselő érdemben beleszólna körzete életének alakulásába. Ám a döntő többség nem szól. Talán nem is szólhat. Van ember e hazában, aki tudja Felcsút országgyűlési képviselőjének nevét? Pedig az az ország legdinamikusabban fejlődő települése, csak a képviselőjének semmi köze hozzá. (Utánanéztem a névnek, de nem írom le, nem akarom az olvasót felesleges információkkal terhelni.) Ráadásul Gulyás Mártonék elképzelése szerint a mandátumok kiosztása kizárólag a listán kapott szavazatok arányában történnék, így végképp érthetetlen a ragaszkodás a vegyes rendszerhez.

Ezek után az olyan tételek, mint a 106 egyéni szavazókörzet „felduzzasztása” 110-re, vagy a 199 mandátum megemelése 222-re, a külföldön élő és tartózkodó magyar állampolgárok levélben való szavazásának egyöntetű engedélyezése igazából a „nem oszt, nem szoroz” kategóriába tartozik.

Könnyű azon poénkodni, hogy a kormány meg a parlamenti többség magasról tesz a legzseniálisabb választási törvénytervezetre is, ezért Gulyás Mártonék és a Közös Ország Mozgalom értelmetlenül erőlködtek, úgysem lesz ebből semmi. De feltéve és remélve, hogy a nem túl távoli jövőben elfojthatatlan társadalmi igény mutatkozik majd egy tisztességes választási rendszerre, a KOM műve akár használható is lehetne egyszer.