1956 decemberében a hatalom úgy döntött, a lakosság megbüntetésének és megfélemlítésének jogi kereteket is kell adni. 11-én jelent meg az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete a rögtönítélő bíráskodás bevezetéséről. Ez a legsúlyosabb közbűntényes cselekedetek elkövetői mellett a fegyverrejtegetőkre vonatkozott. Azt is a legsúlyosabb büntetéssel fenyegették, aki tudomást szerzett arról, hogy valaki fegyvert rejteget, és a lehető legrövidebb időn belül nem tett róla jelentést. S mi volt a legsúlyosabb büntetés? „A rögtönítélő bíróság ha a terheltet a rögtönítélő eljárás alá tartozó valamely bűncselekményben bűnösnek nyilvánítja, ítéletében egyúttal halálbüntetést szab ki.”
E rendelet alapján már december 13-án főbe lőtték Miskolcon Soltész János 29 éves munkást. Néhány hét múlva, 1957. január 8-án beindult a bírósági nagyüzem.
Titkos perben ítélték halálra és végezték ki január 19-én Dudás Józsefet, a Nemzeti Forradalmi Bizottság vezetőjét, és Szabó Jánost, a Széna téri felkelők parancsnokát. Az akasztások négy és fél éven keresztül, 1961. augusztus 26-ig szakadatlanul folytatódtak. Hogy mennyien végezték bitón, nem tudni pontosan. A történészek általában azt fogadják el, hogy bírói ítélet alapján legalább 229 személyt végeztek ki. 1969-ben egy Igazságügyi Minisztérium által összeállított jelentés 259 kivégzést említett. Akadnak szakemberek, akik 400-nál is több esetről tudnak. A különbségek a közbűntényesek számából adódnak. Sok szabadságharcost rablásért és gyilkosságért is elítéltek, de nem mindegyik kivégzett rabló és gyilkos volt szabadságharcos. A bebörtönözöttek által vezetett úgynevezett Csittvári krónika 5012 kivégzést regisztrált, de ők valójában a siralomházba kísért foglyok számát jegyezték fel.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!