Felnőtt pályafutását fotóriporterként kezdte. A fabulonos plakát kiugró sikert aratott, noha a kép nem a Fabulonnak és nem is reklámfotónak készült, hanem művészi akttanulmánynak. Nem volt igazán jó fotós, de volt benne vagányság és ötletesség, amelyek egy jó riporter nélkülözhetetlen sajátjai. Az Új Tükör képes hetilapnál szeretett volna elhelyezkedni, de a főszerkesztőnek nem nyerte el a tetszését a nagydarab, nyegle fickó. Nem akarta kapásból kirúgni, inkább olyan feladatot bízott rá, amilyet egyszerű földi halandó aligha tud megoldani, így nyugodtan elküldheti. Az állami építkezéseken munkaidőben italozó melósokról kellett képriportot készítenie Jánosnak. Egy ilyen megbízás minimum egy súlyos testi sértéssel ért fel, normális ember meg sem próbálkozott volna vele. Nem úgy a leendő médiacézár.
Vett egy láda Kőbányai Világost, elballagott az első útjába eső építkezésre, és roppant tisztelettudóan megkérte a láblógázó dolgozókat, hogy segítsenek neki, mert a Kőbányainak készít reklámot, és kéne neki néhány sörivó modell. Több sem kellett a jóembereknek, fülig érő szájjal, pózolva döntötték magukba a sört. A munkahelyükön. Munkaidőben. A főszerkesztőt lenyűgözte a riport. Ám sajnos néhány év múlva János az ilyen jópofa csibészségekről átváltott fajsúlyosabb cselekményekre. Addigra kamaszkori barátságunk szívélyes köszönőviszonnyá laposodott.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!