Szegény Roni, nem elég, hogy kipenderítették a villából az egyszerű, dolgozó, adózó, minden bizonnyal halál unalmas emberek közé, még azt sem kapja meg, amit pedig olyan nagyon meg akart kapni. Hogy, hogy nem, szexmentesen kellett töltenie az első éjszakát. Jómagam szomorúan értesültem róla, hogy a furcsa szájú lánynak igen nagy teher volt már maga a párbaj is, erre jön még az is, hogy a régió egyik alfahímje egyelőre csak szórakozik vele. Abban egyébként biztos vagyok, hogy ezek ketten amint csúnyát mondanak egymásra, azonnal értesülünk róla. De lelkem mélyén nagyon bízom abban, hogy ilyen csúf affér ritka lesz, mint a white holló. Ehelyett inkább andalognak majd a hóesésben, nyáron pedig az üde zöld parkban, elnézegetik a kis lurkókat, a boldog szülőket és később a házasság szent kötelékében egyesülve javítják majd nemcsak a KSH (Központi Statisztikai Hivatal) ide vonatkozó adatait, de társadalom-lélektanilag is kedvezően hatnak majd, főleg a nehéz időkben (amúgy ezt még én se hiszem el). Senki nem tudja, milyen életük lett volna egyébként, de ha a műbalhék, a fizetett orrtúrás megspékelve csücsörítéssel és bicepszmutogatással a „jó élet”, akkor minden oké lesz.
Veronikának azért sír a furcsa szája, mert csak 18 százalék kíváncsi rá az országban. Nem akarom a kedvét jobban elcseszni, de amúgy annyi se, csak a műsorban szavazók 18 százaléka találta érdekesnek a „produkciót”. Összességében nem túl sok ember ez, ám egy 9 millió 962 ezer fős országban még mindig magasnak számít, és emiatt meg az én (nem furcsa) szám sír. Már feldúltam az internetet, de mondjuk se tudományos publicisztika, se olimpiai érem, se irodalmi mű nem kötődik e lány nevéhez.
Gondolom „érdekessége” abban áll, amit a szép külső és az értékes belső jelent. Kicsi vagyok én ehhez, mint Babszem Jankó. Azt készséggel elismerem: akár még társadalomformáló szerepe is lehet. Hiszen – és emiatt is sír az én nem furcsa szám – a rossz példa, a destruktív életminta „alap” sokaknak.
Nem akarom elverni a port ezen a szerencsétlenen. Láttuk már, egy-egy ilyen feltupírozott akárkiből hogyan lesz emberi roncs, majd figyelem a híreket, és egyáltalán nem fogok örülni, mert más nyomora sosem öröm. Amúgy meg nincs egyedül. Hemzsegnek, s még többen vannak, akiknek pici lelke a munka és a teljesítmény helyett a magamutogatás, az üzekedés, a szarkavarás után vágyakozik, főleg, ha meg is lehet belőle élni.
A görögök most akciósan adják a szigeteket. El kéne kezdeni gyűjteni, összedobni a lóvét. Persze hiába minden. Mint az a bizonyos sárkány: levágod az egyik fejét, oszt' nő helyette három másik.