Gondolom, kedden reggel mindenki összetojta magát a kereskedelmi tévénél, merthogy az egyik mértékadó személyiség szinte már a fenyegetés határát súrolva azt mondta, hogy a tévé nagyon megbánja a döntését. Ennek a minden bizonnyal naggggyon alaposan átgondolt döntésnek az volt a végeredménye, hogy VV Éva nem mehet be vakarózni a villába a többi alakhoz. Azért van büntiben, mert annak ellenére emlékezett meg az érzékeny lelkű pornós lányról, hogy az érzékeny lelkű pornós lány tabutéma volt a műsorban. Bizonyára a kedves Olvasóim is érzik, hogy ez bizony a bűnök bűne. Pornózni lehet, beszélni róla már nem. Persze nem védeném Évát, egy italra se hívhatna meg.
Reggel nagyon dús volt a fantáziám, megpróbáltam elképzelni, milyen lehet egy ilyen ember élete. Csupa várakozás, az állandóan „jelen lenni” nyomasztó kényszere, amit éppen úgy ki „kell” elégíteni, mint ahogy a korgó gyomornak is kell a friss cipó.
Jelentéktelen életfolyamában kicsit kilengett az inga, s nehezen emészti meg, hogy mindez csak pillanatokig tartott. Ahogy maradoznak el a korábbi meghívások, a megkeresések, már nem csöng minden két percben a telefon, egyre kevesebb a buli, a lapokat se érdekli már, hogy milyen színű a bugyija, vagy hogy hány füle van. Bevették, megrágták, majd kiköpték. Ez egy ilyen műfaj.
Azt mondja ez az egyébként inkább szánni, mint utálni való lény, hogy már tavaly ősszel szóltak neki. Hogy miről? Nem doktor Bubóról, hanem hogy mehet és kap újra pár percet arra, hogy a stressz, a feszültség és az egyéni alkat speciális egyvelegeként megmutathassa, milyen ember is ő. Nos, látjuk, milyen emberek „ezek”. Legkevésbé sem olyanok, akiket gyerekeink figyelmébe ajánlanánk.
Szóval Évának nagyon szar lehetett, mert egész héten át várta a telefont – vajon ülve vagy állva? –, és amikor megtudta, hogy le van szarva, még sírógörcsöt is kapott. De szép lehetett! Talán meg is ivott a bánatára valamit, igaz, azt mondja, nem alkesz.
Én meg leszarom, hogy az-e, vagy sem. Kurvára nem érdekel se az élete, se a nyomora. Úgy nagyjából semmi sem érdekel abból, ami ő vagy „ők”. Erre ő és „ezek” is rájöhetnének már, amikor szépen csendben elsírdogálnak otthon a sarokban, felismervén a keserű tényeket. Persze azért szépen, de legalább lassan mennek oda, ahonnan előbújtak. Néha még feljönnek a felszínre, mint az a bizonyos, de aztán újra alászállnak. Aggodalomra semmi ok: sokan vannak és elegen is.
origo.hu
Vitray Tamás találkozott a Magyarországon kószáló medvével
