Nem akartam, de mégis. Itt az új iPhone, oszt megy a szokásos hisztéria meg a vita is arról, hogy értelmes dolog-e sátrat verni a bót elé annak céljából, hogy mihamarabb meglegyen a cucc. Nem tűnik annak amúgy. Ezt talán még Dredd bíró se nagyon tudná csak úgy eldönteni, pedig ő azért tudott pár dolgot. Steve Jobs is tudott valamit, ráérzett valamire, megtalálta a titkos kapcsolót, grat.
De valami akkor is van. Ami elénk tárul pölö éppen iPhone-ügyben, abból az tűnik ki, hogy a szubjektivitás-racionalitás viszonylagos egyensúlya kórosan megbomlott. A kor emberének tárgyakhoz való torz viszonyát jelzi az a megőrülés, amit egy ilyen kicsi szerkezet idéz elő. Nem mondom: tényleg jó a cucc, de mégis csak egy tárgy. Nem a telcsivel van a gond, hanem az azt övező őrülettel.
Gondoljuk csak el, e népeknek mennyi, de mennyi szar nap van a hátuk mögött. Összeszorult gyomor a tehetetlenség kínjával oldalba rúgva, hogy ha megfeszül, se tudja gyorsítani az időt. Ő pedig egyre kevesebb lesz, mert csak akkor lehet „teljes egész”, ha megvan az új cucc.
Ha meg itthon nézzük, már megint összeesküvés áldozatai vagyunk: a Kedves Olvasóim nem fogják kitalálni, hogy melyik országban adják a legdrágábban a telót!
Árvalányhajas szöveg, de ha csak tizedannyira törekednénk az egymás közötti viszonyaink rendezésére, mint amennyi energiát elvisz egy szar műanyag darabért való versengés, tényleg élhetőbb lenne ez a dzsungel.
Nincs azzal gond, ha az ember egészséges mértékben ragaszkodik a cuccaihoz, főleg ha a belét is kidolgozta érte, bár ahogy elnézem, itten sokan nem szagoltak még melót. Viszont amikor a jelek szerint egész generációk identitásképzésének alapja egy kis szerkezet, arra nem lehet azt mondani, hogy „ezzel semmi probléma”. Ha gombnyomásra veszítik el a racionális gondolkodás képességét tömegek, azért el lehet kezdeni aggódni. Persze senki sem aggódik: a tündéri kispofik, kitett mellek, a „de vitális vagyok” és „az én vagyok legjobb”-féle érzetek és ezek ellentétes nemű verziója nem rejtik magukban a szó klasszikus értelmében vett háború lehetőségét.
Korunk ragadozói a szubjektumban harcolnak, leginkább saját maguk ellen. Már most egyre nehezebb megválaszolni, hogy „ki vagyok én”. Persze lehet így is: az vagyok, amim van.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!