Még mindig nincs meg az ostobaság ellenszere

Sikerült egy olyan össztársadalmi érzületet kialakítani, ahol a kiközösítés miatti félelem a józan döntéseket is felülírja. Zsigerből élünk, mert meg akarjuk mutatni, hogy mindenkinél nagyobb királyok vagyunk.

Vannak dolgok, amik egyszerűen kívül esnek a politika és a gazdaság világán. Kár minden szarért más(ok)ra mutogatni. Az, hogy mit és mennyit fogyaszt az ember, egyelőre még személyes elhatározás kérdése. Az viszont gáz, hogy a felelőtlen magatartás számláját végül közösségi szinten kell kiegyenlíteni. Nincs törvénybe foglalva sehol a világon, hogy negyedévente kell új teló, hetente tizenhat új nadrág, és havonta nyolc pár cipő és ha nincs pénzem wellnessre, nem megyek. Nagy kérdés az is, hogy a modern kor embere valóban önállóan hozza-e döntéseit. Persze Kevinke és Eszterke „dönt”, de vajon abban mennyi az aljas indokból elkövetett „rásegítés” a növekedés érdekében? Az ehhez értőknek sikerült egy olyan össztársadalmi érzületet kialakítani, ahol a nyájhoz – és nem közösséghez – való tartozás igénye és a kiközösítés miatti félelem a józan, tudatos döntéseket is felülírja. Az öndefiniálás és a félelem miatt zsigerből élünk, mert meg akarjuk mutatni, hogy mindenkinél nagyobb királyok vagyunk.

A bagózás is csoportképző tényező: aki füstmentesen kerül egy ilyen társaságba, kívülállónak érzi magát és ez fordítva is igaz. Képzelhetjük, hogy mindez a státuszszimbólumok esetében milyen kényszerítő erőket szabadít rá az emberre. A férfi nem érzi magát férfinak, mert nem elég nagy az autója, a nő meg azért lelki beteg, mert nem telik neki szilikonmellre, miközben lépten-nyomon azt üzenik neki, hogy ez a belépő a boldogságba. „Kénytelen” eladósítani magát, erején felül is megvenni mindent, ami szerinte éppen akkor segít megőrizni nagy nehezen kivívott pozícióját, mert úgy gondolja, hogy a „senkiből” ezen keresztül vezet az út a „valaki” felé. Ezek még csak pár ezer forintos elúszások lehetnek, meg egy kis szúrás a gyomorban, „mert nem tudom tartani a tempót”.

A gond akkor van, amikor nagy tételben megy a buli. Inkább vállalja a kockázatot, mert képtelen öt percre belül elcsendesedni azért, hogy átgondolja: mire van szüksége és mitől nem teljes az élete. Talán még sosem volt magára öt perce, mert amióta „ébren” van azzal bombázzák, hogy „milyennek kell lennie”.

Félreértés ne essen: nem arról a fiatal házaspárról van szó, akik végre szeretne egy saját lakást venni s emiatt kénytelen eladósítani magát három évtizedre. Előttünk van a kép, amikor az illető már meg se tudja fogni a szatyrait, vonul mint a fontos emberek és hisztizik, mert csak két keze van és nem három. Csinos kis összeesküvés elméletem egyik tétele szerint jelenleg az eszközök, tárgyak mennyisége és minősége jelöli ki, hogy melyik polcon ülnek az emberek. E tömegeken hatalmas a kommunikációs és pszichológiai nyomás, s gyakorlatilag menthetetlenek. Ha szólsz nekik, hogy kettő is elég három helyett, nem keretezed be, amit kapsz tőlük, azt garantálom.

A Pénzügyi Jogok Biztosának Hivatala úgy kell, mint falat lehetőleg félbarna, magos kenyér. Nem csak amiatt, mert a pénzügyi szektor szereplői minálunk különösen el vannak pofátlanodva, oszt emiatt emberek százezrei élnek „csekkfrászban”.

A hivatalnak az is feladta lesz, hogy valamiféle pénzügyi kultúrának is elvesse a magvait. Akkor talán elkerülhető lesz az, hogy emberek személyi hitelből mennek nyaralni „olaszba” utána meg sírnak, mert baj van. S talán a most felnövekvő generációknak sem lehet majd olyan könnyen elcsavarni a fejét. Bár amilyen őrületet tud okozni egy okostelcsi, efelől erős kételyeim vannak.

Ez az egész fogyasztói kultúra gyenge lábakon áll, éppen olyan álvalóság ez, mint a tőzsdék világa. Viszont a mesterségesen támasztott és mondjuk az anyagi lehetőségek hiánya miatt kielégítetlen vágyak miatti frusztráció meg önképzavar, megspékelve a rossz társadalmi közérzettel szinte kézzel fogható.