Nézzünk szembe a ténnyel: a rendszer kudarcot vallott. Ezt nem én mondom, hanem Ken Loach. A mester már csak életkora okán is pontosan tudja, hogy miről beszél. Nehéz is vele nem egyetérteni s főleg azok bólogathatnak teljes egyetértéssel, akik minden emberi erőfeszítésük ellenére sem képesek elnavigálni az életüket a rendszer tengerén. Azt is mondja a mester: a kallódó európai fiatalokra akarja felhívni a figyelmet. S jól is teszi, döntéshozói szemek százai várnak felnyitásra. Az öreg pár szóban nagyon szépen megvilágítja azt a bizonytalanságot és tervezhetetlenséget, ami a posztmodern korszakot jellemzi. Hogy méreg került a kútba, teszem hozzá. Semmi sem állandó, de bezzeg minden eladó, még a lelkünk is. Már megint vészmadár vagyok, s talán meg sem élem, amíg igazán szar lesz a helyzet. Viszont már most is szar a szitu s ez megér pár szót.
A kallódás nem csupán azt jelent(het)i, hogy állástalan fiatalok szabadcsapatai mérgezett egerekként futkosnak az utcákon. Ez is gond persze, mert az ember élete üressé és céltalanná válik. Meg így nincs és nem lesz, aki megfinanszírozza azokat a alrendszereket még ötezer évig, amelyek lehetővé teszik, hogy ne éljünk a középkor sötét mechanizmusai szerint. De megkockáztatom, hogy a kallódás az értékek világában is tetten érhető.
Az a szisztéma, ami csak és kizárólag a kézzel fogható dolgokat ismeri el – például a pénz és a pénzen megvehető tárgyak –, mint az öndefiníciót elősegítő eszközöket, hosszabb távon alááshatja emberi mivoltunkat. Kedves Olvasóim most túlzással vádolhatnak, de gondoljanak bele: minden jólétünk ellenére, „emberséges” a rendszer, kellően megtaláljuk az egymáshoz vezető utakat? Képesek vagyunk-e még empátiával fordulni a másik emberhez, vagy egyszerűen csak „kinyírjuk”, amint megérezzük gyengeségét?
Viszont a rendszer butaságában alapfelismerésekre sem képes. Az eladást és a fogyasztást teszi meg origónak, mindenki örül, hogy forgalomban van egymilliárd okostelcsi, s noha mostanság nem pörög úgy a tőzsde, ahogy azt a részvényesek szeretnék, azé’ sírni nem fogunk, csak ha vereshagymát pucolunk. De arra nem gondol, hogy milyen következményekkel jár(hat) a túlzott „énközpontúság” térnyerése. Tök egyszerűen: például nem születnek meg a kölykök, így évtizedek múlva nem lesz, aki összeszerelje, majd megvegye a kacatokat. Az a szélsőséges egoizmus – aminek semmi köze ahhoz, amikor az individuum és a közösség összhangban van egymással – az élet minden dimenzióját megmérgezi.
Felépült egy metavilág, ahol látszólag majdnem mindenki hihetetlenül boldog, miközben őszinte érdeklődéssel évek óta nem nyitották rájuk az ajtót.
S valójában ez az igazi deficit. Pokolba a GDP-vel.
origo.hu
Határozottan reagált a rendőrség Hadházy legújabb terveire
