A csendes őrültek kora ez

Amíg egy társadalomban a lőfegyver birtoklása és használata olyan természetes, mint a levegővétel, addig nincs miről beszélni.

Egy húszéves – nem is tudom, minek nevezzem – meggyilkolt húsz gyermeket és hat felnőttet. Jól felpakolta magát fegyverekkel meg lőszerrel, és elindult gyilkolni. Van-e okunk szomorkodni? Igen van, és ezt nem csak úgy mondom. Amíg egy társadalomban a lőfegyver birtoklása – és csessze meg, a használata is! – olyan természetes, mint a levegővétel, addig nincs miről beszélni. Most éppen megint fogadkoznak a világ legszuperebb országának vezetői, hogy most aztán majd jól megszelídítik a vadnyugatot, persze, csakhogy a skorpió is átverte a békát, mert „olyan”. Nem létezik tökéletes társadalom, ahol három ember együtt van, kettő biztos összefog a harmadik ellen. Viszont azért az elgondolkodtató, hogy a világ legszuperebb országában menetrendszerűen jönnek elő a sötétből az elmebeteg gyilkosok, és kis túlzással, de minden évre esik egy ilyen borzalmas eset, idén pedig annyi volt, hogy le se bírom írni. Ezek még csak a kirívó esetek: a lőfegyverrel „megoldott” konfliktusok és elkövetett gyilkosságok homályba vesznek.

Az ember már csak ilyen. A rivalizálás, az életben maradás ösztöne és az erőszak etológiai örökség, az ősközösség sem volt mentes a gyilkosoktól, küzdeni ellene akkora hülyeség, mint az esőtánc aszály idején. Viszont a kultúra, a szocializáció eszközei és folyamata, és amit összességében civilizációnak nevezünk, éppen azt a célt szolgálja, szerencsére nagyrészt sikeresen, hogy a vadállat úgy-ahogy, de nyugton maradjon. A gond akkor van, ha a felelősség kérdésköre elhagyja az egyén szintjét, és ez össztársadalmi szintre emelkedik – mert e szinten már változtatni is nehezebb. Jelen esetben is erről van szó. Az amerikaiak képtelenek meglenni a rohadt fegyvereik nélkül, kettőszázhetven millió fegyver van kint a népeknél egy háromszáztizenöt milliós országban. Azzal mennek lcd-tévét venni, még feketébbé téve a fekete pénteket, apa simán vesz a kölykeinek M16-ost szülinapra vagy ballagásra. S ahogy a mostani esetnél is kiderült, anyu egy egész arzenált tartott otthon, a gyerekével együtt járt lőni, mert az olyan amerikai. Ha valaki látni akarja, milyen a tipikus amerikai család egyik verziója, keressen a gúgliban; hatvandolláros mosoly, ötven jelzálog, mert kell a nagy kocsi meg ház. Grátisznak minden tagra jut minimum egy félautomata fegyver. Kedves Olvasóim gondolják csak el, mi lenne itt, ha e 9 millió 937 ezer fős, csöppnyi kis országban 7 millió kézifegyver lenne kint a népeknél.

Most azon fogadkoznak a főemberek, hogy mindenféle szabályokkal megakadályozzák, hogy a tisztelt lakosság nagy tűzerejű fegyverhez jusson. A gond az, hogy a tisztelt lakosság állig fel vagy fegyverezve nagy tűzerejű fegyverekkel. Hiába akad néhány, a korlátozás mellett valóban elkötelezett nagyfejű, a terv már most „füstbe van menve”. Nem kell ahhoz kisdoktorit írni, hogy tudjuk: a világ legerősebb és dollárral legjobban kitömött fegyverlobbija Washingtont (is) szorongatja. Senki nem mer ugatni, ha azok morognak. Márpedig morognak. Éppen olyan logika mentén megy ez, mint a gazdaság más területein is: fél Kína sem azért szereli össze az okostelcsit, hogy a raktárakban rohadjanak meg. Aki vasat gyárt és hozzá lőszert, az azt akarja eladni. Ha szétnézünk a világban, arra gondolhatunk: bárcsak a kertünk virágozna úgy, mint a fegyverbiznisz.

A konkrét esettől eltekintve: hány és hány magányos ember kóborol a világban, aki ki tudja milyen gondolatokkal zárja be maga mögött az ajtót?

A modern társadalom a maga bizonytalanságaival, értékveszítettségével, paranoid képzeteivel és a közösségeket romboló mechanizmusaival hozza az Adam Lanza-féle arcokat, első blikkre normális életet élő csendes őrülteket. S ne feledjük: a patológiás viselkedésnek számos szintje létezik, a lövöldözés a kontrollját veszített embernek csak az egyik megnyilvánulása. A posztmodern korszak futószalagon termeli ki magából a különböző aspektusokban torzult személyiségeket, és hozzá jó pénzért az eszközöket is. A végeredmény csak fájdalom és szomorúság.