Kész öngyilkosság a harácsolás

Pont nem vagyok összeesküvés-elméletes hangulatban, de ahogy a pénzvilágot nem lehet megregulázni, az sem érdekel senkit, hogy mi lesz itt ötven év múlva.

Picit hadd idézzem már magam: „Túl sokba kerül az önzés. Pénzemberek, részvényesek, spekulánsok, természetkárosítók, és persze a kiskapukkal telecseszett szabályokat megalkotó politikusok önzése hozta létre az éppen a pokolba menetelő rendszert. A korábbi aranyévek, mint az elmúlt évek alapján kiderülni látszik, csak a jelen és a jövő elzálogosítása révén csillogtak olyan szépen.” Ezt tovább fűzve nem is meglepő – ahogy az eddig mindig is történt –, hogy a nagyfejűek most sem tudtak érdemileg megállapodni klímaügyben (sem). Itt van ez a szerencsétlen kiotói jegyzőkönyv, ami éppen a mostani esztendő végére ígérte a földi paradicsomot, erre ha nem lesz szerencsénk, elnyel minket a sötét kozmosz, mert jön a világvége, állítólag. Persze megy a vita arról, hogy a Föld éghajlatának változása s az annak nyomán egyre szarabb időjárási viszonyok s az így kibontakozó társadalmi krízisek gyökérzete milyen forrásból táplálkozik. Attól függően, hogy éppen honnan jön a kutatási pénz, két fő vélemény látszik uralkodni: az egyik emberi tevékenységről, míg a másik természetes klímaciklusokról hablatyol.

E szerény poszt nem is szeretne dönteni ebben, de azt gyanítom, hogy nem a Neander-völgyi ember puffogta tele a légkört üvegházhatású gázokkal, szinte minden nap építve egy szénerőművet. A földfelszínről visszaverődő hőt csapdába ejtő gázokat bizony a modern ember ipari-gazdasági tevékenysége eregette és eregeti e percekben is a légkörbe. Így talán elfogadhatjuk tényként, hogy az ipari forradalom és annak az élet minden területére ható következménye egy picit odahatott a korábbi állapotokra. A folyamatnak még nincsen vége, s amíg a globális harácsolásra épül az élet, a film forog tovább.

Az ipari nagyhatalmak évtizedek óta fogadkoznak, hogy „zöldebbé” válnak – ahogy a bankárok sem kapnak már pofátlan prémiumokat, ugye? –, a helyzet mégis csak az, hogy tavaly a „mérges gázok” koncentrációja rekordszintre emelkedett a légkörben és a környezeti változások egyre riasztóbbak. Persze ebben a múlt „bűnei” nyilvánulnak meg, így az utóbbi évtizedek kínai menetelése lesz a pont az i-re.

A faültető politikusok miközben érzik magukon az ipar szereplőinek jeges tekintetét csak egy ócska színjáték kétes értékű színészei. Pont nem vagyok összeesküvés-elméletes hangulatban, de azért azt tudja szinte mindenki: a környezetvédelem pénzbe kerül, a profitorientált szemlétet pedig csak percekre gondolkodik előre. Hogy mi lesz itt ötven év múlva, a kutyát nem érdekli. Amilyen rutinnal döntenek be tőzsdéket, olyan könnyedén hordanak el hegyeket. Szóval a sommás véleményem így két gépi kávé között a következő: „Túl sokba kerül az önzés. Pénzemberek, részvényesek, spekulánsok, természetkárosítók, és persze a kiskapukkal telecseszett szabályokat megalkotó politikusok önzése hozta létre az éppen a pokolba menetelő rendszert. A korábbi aranyévek, mint az elmúlt évek alapján kiderülni látszik, csak a jelen és a jövő elzálogosítása révén csillogtak olyan szépen.”

A növekedési mámor, ami a korszak legaljasabb kábítószere végzetesen függővé tette az emberiséget. Pontosabban annak csak egy részét, hiszen igazán nagyon jól csak kevesen élnek, míg ennek árát több százmillió, francokat, több milliárd ember fizeti meg.

Mikroszinten is tapasztalhatjuk nap mint nap: sokan a legkisebb önkontrollra sem képesek nem hogy a jövő, de a pillanat érdekében sem.