Hiánytársadalom?

Aki azt gondolja, hogy súlyosan deprimált érzelmi közegből, csak a nélkülözés keserű ízét megismerő generációkkal megvalósítható a jóllét egy már elfogadható szintje, az csak álmodozzon tovább.

Egy fogyatkozó lélekszámú társadalomban, ahol a becslések szerint három-négy millióan a létminimumon vegetálnak, nem érdemes azt gondolni, hogy mindenkinek, így az összes gyereknek csupa cukiság az élete. Ugyanakkor a minap megismert jelentés a magyar valóságnak egy olyan dimenzióját mutatja meg, ami messze túlmutat a jelenen és zárójelbe teszi a jóllét fogalmát is. Azt eddig is tudtuk, hogy több százezer gyerek bizony korgó gyomorral indul iskolába, de legalábbis a család egyfajta hiánygazdaságot folytat, aminek az anyagiakon kívül érzelmi-mentális következménye is van, vagy ha egyelőre még nincs, majd lesz. Mindez nem tegnap kezdődött és nem is holnap lesz vége. A gyermekszegénységnek nevezett jelenség éppen azért rettenetesebb a „sima” szegénységnél, mert ennek érintettjei a kiszolgáltatottság és a függőség kettős szorításában élnek, eszközök és lehetőségek nélkül. S mivel a helyzet igen gyakran konzerválódva öröklődik, a jobb élet eléréséhez nélkülözhetetlen készségek is hiányoznak majd a döntő pillanatokban.

Pontosan tudható, hogy a szegénység hogyan húzódik végig az évtizedeken, hogyan alakul, hogyan öröklődik és válik tartóssá. És mielőtt valaki dörzsölné a kezét, hogy ő bizony nem kerülhet ilyen helyzetbe, annak csak annyit: manapság Európa-szerte, így természetszerűleg hazánkban is pikk-pakk szűnnek meg munkahelyek. A társadalom jelentős részének alig néhány hónapra van tartaléka, ha egyáltalán, miközben átlagosan legalább egy év, mire el tud valaki helyezkedni, persze csak ha piacképes kompetenciákkal meg képességekkel rendelkezik.

És amire érdemes még figyelni, hogy a jelentés szerint „minden második magyar gyermeknek legnagyobb mértékben az egészséges társas kapcsolataival és kortársaihoz való kötődésével kapcsolatos szükségletei vannak veszélyben”. Ennek pedig amellett, hogy a gyereknek e hiányok saját jelenében minden bizonnyal szenvedést okoznak, az lehet a következménye, hogy a számla a későbbiekben még magasabb lesz. Hiszen e szükségletek kielégítése vagy parlagon hagyása a szocializációs folyamat szerves része, ami nagyban befolyásolhatja a kreativitást, a munkához való hozzáállást, a párkapcsolatok minőségét, illetve azt a készséghalmazt, ami lehetővé teszi a jó személyközi kommunikációt és ezen keresztül a jó emberi (társas) kapcsolatok kialakulását.

Aki azt gondolja, hogy súlyosan deprimált érzelmi közegből, csak a nélkülözés keserű ízét megismerő generációkkal megvalósítható a jóllét egy már elfogadható és vágyott szintje, az csak álmodozzon tovább.