Nagyon nem találják a hangot brüsszeli öltönyösök az európai alattvalókkal, s nem biztos, hogy a népeknek van botfüle. Legalábbis erre lehet következtetni azokból az adatokból, amelyek szerint egyre többen ébrednek föl az európai álomból és értékelik a helyzetet egyre cudarabbnak. A lazacon „vegetáló” eurokratáknak semmi okuk csodálkozni nemcsak az őket, hanem az egész intézményrendszert érintő kritikákon. Többek között a béke megőrzésében nagy szerepe van az európai integrációnak, meg voltak ott szép vágyak és álmok és víziók is dögivel. És persze nagy hülyeség lenne lebecsülni azokat a tényezőket, amelyek könnyebbé tették az életünket. Viszont az is biztos, hogy valójában semmi kapcsolat nincsen azok között, akik a mindennapi életre hoznak olykor tökéletesen logikátlan és életszerűtlen szabályokat, illetve az ezeket elszenvedők között.
Az európai polgárok jó része bizonytalanságban él, lassan de biztosan „gyökértelenítik” őket, s szépen csengő szlogeneket és divatos prezentációkat kapnak álláslehetőségek helyett. Még nem tudatosult benne, de azért már sejti, hogy a korábbi jólétnek annyi, az „évente lecserélem az autóm, mert megtehetem” című előadást levették a műsorról. Grátisznak odáig fajul a helyzet, hogy lassan érdemesebb az összekuporgatott kis pénzeket szalmazsákba tenni; ugyanis ne tévesszen meg senkit, hogy most játszanak az értékhatárokkal. Az árak általában fölfelé, az értékhatárok meg lefelé mennek. A szociális és az egészségügyi rendszer is érzi a szorítást, kevesebből kellene kihozni többet, miközben súlyos probléma az elszegényedés, és a demográfiai folyamatok is sötét jövőt festenek föl.
Az emberek nem viccből járnak ki az utcákra megveretni magukat, és nem is a gyűlölet vezeti őket. Tervezhető életet akarnak és nem vegetálni, a jó élethez való hozzáférés lehetőségei meg egyre szűkülnek. A Maslow-piramis legalsó fokát szeretnék elérni, miközben nincsenek munkahelyek, a meglévő állások is bizonytalanok. Olyan dimenziók is támadás alatt állnak – például a család egysége –, amelyek a „modernek” szájhúzása ellenére is alapvető intézmények. Így úrrá lesz a reménytelenség és az anómia. Úgy általában is az lenne az elit feladta, hogy stabilitást hozzon és megvalósítható víziókat mutasson a társadalomnak.
