Gonosz férfiak vadásznak lesütött szemű lányokra

A valóság elégtelen ismerete és e szerény teljesítménynek is erős torzítása az a képzet, ami szerint a férfiak részeg horda tagjaiként vadásszák az összeszorított lábakkal, lesütött szemmel ücsörgő lányokat.

A nemek új keletű harcában, ami mögött némi szándékosság is felsejlik néha, újabb érdekes fejezethez érkeztünk, ugyanis egy fickó „felnyomta” az egyik ivót amiatt, mert a szent helyre csak belépődíj ellenében lehetett belépni. Nincs ezzel semmi gond, ha kap érte valamit az ember, viszont ahogy egyre jobban kitűnik, Budapesten több helyen szednek belépőt azoktól, akik nem nők, hanem férfiak. Magyarán: szórakozónak nevezett helyeken a férfiaknak fizetniük kell pusztán már a belépésért is. És csak egy ember kapja fel a fejét az ugaron, miközben fordított esetben a jogvédő szervezetek egymást túlordítva bizonygatnák, hogy Magyarországon elnyomják a nőket. Noha elnyomásról más földrészek esetében valóban lehet és kell is beszélni, abban teljesen igazuk lenne, hogy egy ilyen lépés súlyos nemi diszkriminációnak minősül, ami megengedhetetlen a nőkkel, de a férfiakkal szemben is. S ahogy fel kell tárni és a legteljesebb mértékben megszüntetni mondjuk a nők munkaerőpiacon elszenvedett valós sérelmeit, úgy lehet és kell is beszélni arról, ha adott esetben a férfiakat diszkriminálják. A közhiedelemmel ellentétben utóbbi is létező valóság.

A rögvalóság nívóját mutatja az eljárást pártoló érvelés, mivel a szórakozóhelyek valami olyan nehezen értelmezhető „érvet” hoznak, hogy így szeretnék elejét venni a kanbulik kialakulásának. A kan- és csajbulik spontán keletkezése igen ritka, főleg nyilvános szórakozóhelyen, ahová boldog-boldogtalan beesik az utcáról. Egyelőre még nem ismeretes olyan felmérés számomra, ami szerint Budapest a kanbulik fellegvára lenne. E súlytalan magyarázkodásban húzódik egy mélyebb, de veszélyesebb tartalom. Mégpedig az, hogy a gonosz férfiak, kanok, hímek vadászmezőknek tekintik e tereket, s mivel a nők kevésbé járnak el este szórakozni, mint a férfiak – nyilván, mert ők „rendesebbek” –, ezért a lassan nagy bulinegyeddé változó fővárosban egyre növekszik az egy négyzetméterre eső kanbulik száma.

A valóság elégtelen ismerete és e szerény teljesítménynek is erős torzítása az a képzet, ami szerint a férfiak részeg horda tagjaiként vadásszák az összeszorított lábakkal, lesütött szemmel ücsörgő lányokat. Mivel mindez nem igaz és valószínűleg tudományosan sem igazolható, a világ „bűnösökre” és „ártatlanokra” való felosztása csak annak kedvez, aki ebből él. Ülj le fiam, egyes.

A még mélyen alvóknak és a gyűlölködésig morcossá vált feministáknak lehet csak újdonság, hogy a nők (csajok) is szoktak „vadászni”, és ha megnézzük az egy négyzetméterre kitett mellek és éppen csak valami anyaggal eltakart hátsó felek számát, az ennek ellenkezőjét állítóknak nem marad más, csak a kínos vakarózás. Már nőktől is hallom – persze nem e szavakkal –, hogy a női másodlagos nemi jellegek erős közszemlére tétele – vagyis a test egyre nagyobb hányadának és intimebb felületeinek kóros mutogatása – őket is zavarja.

Nem kell és nem is lehet itt igazságot tenni, az meg teljesen evidens, hogy a fiatalok nem fordítják el egymásról a tekintetüket, keresik a lehetőségeket.

Viszont a „vadászás”, a szórakozás tahó formái, a hűtlenség, a partnerek sűrű váltogatása, a párkapcsolatok vagy házasságok felbomlása nem nemspecifikus megnyilvánulás.

Valójában csak egy ostoba és primitív pénzszerzési manővert látunk tehát. Hogy ennek a nemek dimenziójában éppen a férfiak a sértettjei: bagatell. Szót se érdemel.