Nagyon nehéz igazságot tenni – ha egyáltalán lehetséges és szükséges – abban a kérdésben, hogy vajon miért nem születik annyi gyerek Magyarországon, ami legalább a „szinten tartáshoz” elegendő lenne. Az a három évtizede tartó folyamat, aminek eredménye a tízmillió fő alatti lélekszám és voltaképpen egy kedvtelen társadalom, nem értelmezhető és érthető meg egy-egy részfolyamat mentén. A posztmodern világ bizonytalansága, a munkaerő-piaci elvárások extrém volta, a meddőséget és betegséget magával hozó hihetetlen mértékű stressz-szint, a párkapcsolatok instabilitása és kiüresedése, a lakáshoz jutás kérdése éppúgy probléma, mint a harmincéves, háromdiplomás nyomorult, aki még egy percet nem dolgozott életében, ha meg mégis van jövedelme, azt is magára költi. Lusta, mint a dög, anya mos, főz, takarít, apának meg kuss. Én döntök.
Aki dolgozik, az sincs könnyebb helyzetben: bár a magyar családtámogatási rendszer valóban egyre „támogatóbb” még hibáival együtt is, egyelőre mégsem képes arra, hogy áttörő változást generáljon a demográfiai kérdésben. S azt sem lehet megkövezni, aki albérletben nyomorogva halasztja el azt, ami valószínűleg az élő és érző emberi lény legnagyobb teljesítménye rövid életében. De nem minden a pénz.
A rendszer és még a legjobb politikai akarat sem képes mit kezdeni azzal az ebben a kérdésben legfontosabb tényezővel, hogy – a jelek szerint – a magyar társadalom a gyermekben és a családban történő kiteljesedésének vágyát lecserélte arra a gondolkodásmódra, ami nagyjából az ego mindenek feletti kielégítését jelenti. A tévedés jogát fenntartom, s még most is abban bízom, hogy mélyen ott vannak azok az érzelmi-értelmi tartalékok, amik csak a megfelelő katalizátorra várnak. És ne a társadalmi katasztrófa legyen az, mert akkor már mint halottnak a puszi
„Az értékrend átalakulása zajlik, egyfajta értékvesztés valósul meg, a hagyományos család visszaszorul és a házasodási kedv egyre inkább elillan” – idézem Németh Zsolt társadalomtudóst. Ezzel az állítással elég nehéz lenne vitatkozni. Ha odavész a család, nincsen egészséges közösség sem.
Nagyon észnél kellene lenni, mert ha megszilárdul az az értékrend, aminek lényege csak az önmagunkkal való foglalkozás, vége a történetnek.
