A büntetés vagy legalábbis annak kilátásba helyezése rövid távon esetleg lehet eredményes bármilyen motiváció fenntartásának érdekében, viszont más időtávokon bizonyosan kontraproduktív közösségi és egyéni szinten is. Ami tény: igen káros módja ez bármilyen teljesítmény növelésének, valakinek mindenképpen veszítenie kell. Amiről mindez eszembe jutott. Tisztelendő és elismerendő a Népesedési Kerekasztal tevékenysége annak érdekében, hogy kedvező változások álljanak be a magyar népmozgalmi eseményekben. Megalakulásuk óta figyelem a munkájukat. Viszont a mostanság belengetett javaslatuk úgy próbál meg több gyermeket kicsikarni a társadalomból, hogy azok számához és – ez őrület – iskolázottságához kötné a jövőbeni nyugdíj mértékét. Már ha jól értem a történetet és nagyon sürgősen tisztázni kellene a homályos elgondolásokat. Igaz, hogy közben megjelent az Indexen egy kis „magyarázat” is a felvetésekkel kapcsolatban, de ettől még nem lettem jobb kedvemben.
Szóval van honnan följönni, de a kérdés nem is ez, cimbora. E blog szerzője, kizárva mindenféle búsongást, sorsdöntő kérdésnek tartja a népesedési helyzet alakulását. Szerintem – persze tudom, hogy számos kritika éri – a jelenleg futó családpolitikai rendszer és önmagában a gyermekvállalást jutalmazó gondolkodásmód akár még eredményes is lehet. A számok elvitathatatlanok és örömteliek, persze tendenciáról még nem beszélhetünk.
Hadd idézzem már az MTI-t: „A testület több konkrét javaslatot is tett arra, miként lehetne az új nyugdíjrendszerben érvényesíteni a gyerekvállalás és -nevelés erőfeszítéseit. Eszerint például azoknak a kezdőnyugdíját, akik »egynél több járulékfizetőt állítottak maguk helyett, 1-nél magasabb, az e szintnél kevesebbel hozzájárulók járadékát 1-nél kisebb szorzóval” súlyoznák. Egy másik javaslat szerint a nyugdíjkorhatárt a gyermeknevelés figyelembevételével állapíthatnák meg. A kerekasztal szerint fontos, hogy átlátható, mindenki számára érthető elvek alapján álló nyugdíjrendszer jöjjön létre«.”
A bajok ellenére e javaslat hiába tűz ki jó célokat, a fílingje mégis igazságtalan és fenyegető. Rossz útra lépnének a döntéshozók, ha a jutalmazó családpolitika helyett a büntetőpolitika útjára lépne, és az időskori juttatás mértékét nem az elvégzett munka és annak ideje okán számítaná ki, hanem olyan tényezők mentén, aminek alakulását nem minden esetben lehet befolyásolni.
Kérdés, hogy aki ugyan gyermek nélkül éli le az életét, de évtizedekig fizeti a járulékokat a belét kidolgozva és a munkában tönkremenve, fenntartva a mindenkori nyugdíjrendszert, vajon mire számíthat.
Kérdés az is, hogy akinek gyermekei szakmunkások lesznek és nem többdiplomás mérnökök, mi alapján dől el, hogy ki végez hasznosabb munkát össztársadalmilag, s hogy melyik gyerek ér többet nyugdíjügyileg.
Kérdés az is, hogy vajon az ötletgazdák tisztában vannak-e azzal, hogy milyen bonyolult mechanizmusokon keresztül dől el az, hogy valakinek milyen karrierút jut az életben.
Kérdés az is, és ne történjen ilyen (!), hogy akinek meghal a gyermeke, vagy külföldön él, és így nem teljesítheti be a vélt társadalmi jót, mire számíthat.
Kérdés az is, hogy aki nem teljesíti a feladatát, a munkagép mellől megy-e a temetőbe.
Szóba sem került eddig, hogy mi lesz azokkal a nőkkel, férfiakkal, párokkal, akiknek olyan akadályoztató körülményekkel kell szembenézniük – mint például meddőség vagy más egészségügyi tényezők – amelyek ténylegesen, fizikailag teszik lehetetlenné a gyermekvállalást. Nem lehet emberek ezreit arra kötelezni, hogy fogadjanak örökbe valakit, mert a család intézménye elsősorban érzelmi és nem gazdasági közösség.
De arról sem esik szó, hogy 150 ezer bruttóból hogyan veszel lakást és tartasz el két gyereket még a jelenlegi bőkezű családtámogatási rendszer mellett is. Jöjjünk már vissza a valóságba.
Nagyjából 15 123 oka van/lehet annak, ha egy ember nem vállal gyereket. És ez az, amit bizonyos körökben nem értenek meg. Számos esetben ostoroztam az általam destruktív egoizmusnak nevezett értékvilágot, aminek legmarkánsabb vonása a mások érdekeinek teljes figyelmen kívül hagyása az önérdek elérése érdekében. Divatos és nagyon könnyű érv a gyerektelenség mellett az egoizmus/hedonizmus meg a carpe diem fogalmainak emlegetése. De ez a könnyebbik – és a butább – út. Még akkor is, ha kétséget kizáróan van benne nem is kevés igazság.
Viszont a nagy buzgalomban úgy tűnik, sötét öregkorra számíthat(ná)nak azok, akik nem neveltek föl kellő számú gyereket megfelelő iskolai végzettséggel. Mer’ ugye, aki nem vállal gyereket, annak vezérelve csak az egoista és fogyasztásorientált gondolkodás lehet. Ez egyszerűen nem igaz.
A tudatos gyerektelenség réme valóban bekopogtatott az ajtón, ugyanakkor talán lennének a presszión kívül kellemesebb és eredményesebb eszközök is annak megmutatására, hogy a gyermekvállalás mint olyan, minden nehézségével együtt is, a legnagyszerűbb emberi tevékenység. Egyébként pedig hagyni kellene, hogy az emberek meghozzák saját döntéseiket.
origo.hu
Percekig állva tapsolták Orbán Viktort Bécsben - videó
