Biztosan meg lehet magyarázni nézettségi és egyéb más mutatókkal, hogy a mindenféle „reality” műsorok miképpen térnek vissza újra és újra. Merthogy igény van rá, nézik is dögivel. Nézik és tanulják. Talán nem kell taglalni a szocializáció folyamatát, amelynek részeként a családokra immár minden eddiginél nagyobb szükség van. Nem hiszem, hogy a társadalmi értékvesztés és benne az egyén válsága csak és kizárólag az ilyen jellegű műsorok miatt következne-következett be. Sokkal komolyabb ügy ez annál: generációkra visszamenő erózió áll mögötte, hozott és szerzett mintákkal, örökségekkel.
Eszemben sincs szidni senkit és semmit, és a felelősséget sem delegálnám. Viszont gyakran úgy tűnik a mindennapi élet szintjén, hogy a szabálykövetés, a politikai dimenziókat nélkülöző általánosan elfogadott normák és a minimálisan elvárható szolidaritás szempontjából súlyos deficit halmozódott föl. Érthetően: minden félórában bele lehet futni egy rossz arcú gyökérbe. Arról is szentül meg vagyok győződve, hogy ez alkotások éppen azokat a viselkedésmintákat erősítik föl és reprezentálják, valamint állítják példaképként széles tömegek elé, amelyeket éppen magunk mögött kellene hagynunk, de legalábbis meg kellene akadályozni a kritikus tömeg kialakulását. Olyan világról van szó, amely már a személyközi kapcsolatok szintjén is súlyos károkat okoz.
A csapból is olyan emberek folynak, akik büszkék arra, ha aláznak-gyaláznak, görbe utakon járnak, csupa olyan entitás, amelyekre nem szeretnénk, ha gyermekeink hasonlítanának. S itt nem valami jó értelemben vett különutasságról van szó, hanem olyan viselkedésmintákról, amelyek lényege nem a másik fél partnerként való elismerése és tisztelete, hanem éppen annak megsemmisítése. Terjed, mint a nátha.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!