Vadászat kínzandó alanyokra

Horthy beszédet mond, a Fradi 3-0-ra győz, Radnóti Miklóst pedig kopaszra nyírják és megverik.

A laktanyán kívül zajlik az élet. A Petőfi Társaság nagydíjának nyertese vitéz Bodor Aladár költő („költeményeiből erős magyar érzés és nagy kultúra sugárzik”), az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga pedig Virraszt a magyar lélek címmel tart óriási érdeklődéssel kísért nemzetpolitikai előadást a Vigadóban; a református püspök a keresztény szellemről és a magyar kultúráról, a pannonhalmi főapát pedig a hitvalló magyarságról mond beszédet.

A bakák alaposan megvizsgálják Radnóti arcát (nem maradtak-e árulkodó külsérelmi nyomok), s mielőtt elengednék, megfenyegetik, hogy mindez csak „tisztelgési gyakorlat” volt. „Megértette?!” Addigra behoztak a laktanyába két másik sárga karszalagos munkaszolgálatost, ők következnek.

Aznap este a Nemzeti Színház Mikszáth Kálmán és Harsányi Zsolt Vén gazember című színművét játssza („hatalmas közönségsiker”), mindenütt Bán Frigyes új filmjét, az Éjszaka lányát reklámozzák („kényes téma, merész feldolgozás, mozipremier az Urániában”), és közérdekű felhívást olvashatunk a lapokban arról is, hogy a Virágkedvelők Egyesülete az Esterházy utca 4. szám alatt előadást tart Tavaszi munkák a kiskertben és a szobában címmel.

Radnóti felesége, Gyarmati Fanni – férje szűkszavú telefonhívása után – szívdobogva siet haza, s a kopaszra nyírt Miklóst magába esve, felöltözve, bőrbekecsben találja a lámpa alatt. A kérdésre, hogy mi történt, a költő csak sokára és vontatottan válaszol. Fanni mindent lejegyez. „Ez a kaszárnyaszellem – írja naplójában –; előre megszervezett vadászat kínzandó alanyokra.”

Negyvenhárom március tizenhatodikán gyönyörű, napsütéses tavaszi idő volt Budapesten. A Magyar Távirati Iroda jelentése szerint aznap érkeztek meg a fecskék.