Tiltsuk be a tapsot (és más történetek)

„A tébolyda megszűnt excellenciádra nézve menhely lenni.”

„Álmaim kéklő egén, gyümölcsfáim tetején ”, ez szól most a hangszórókból a komlói völgyben, a hangulatra nem lehet panasz, de amikor a pécsi szurkolók egy jelentős részhalmaza náci karlendítéssel gondolja biztatni övéit (a „mun­kást”), akkor kezdeti jókedvünk (szokásos szombati futballderűnk) alábbhagy, mi pedig legott lelépünk, s a második félidőre inkább a megyekettes Hosszúhetény–Somberek meccset választjuk a szomszédban, a kertek alatt.

Kibicek a pálya szélén: „Mi van, spori, a szemeden ülsz? Vigyázz, mert megcsíp a kakas!”

Öreg bácsi a sokadik, kaput elkerülő lövésnél: „Tönk­re­te­szitek a fákat!”

Kispadról felpattanó edző: „Legyél észnél! Ne kapkodj! Lábmunka, Tyutyu! Lábmunka!”

Egy szeretethiányos hazai drukker dobozos sörrel a kezében: „Nem igaz már, baszd meg, hogy nem tudtok berúgni egy kibaszott gólt!”

Hosszúhetény–Somberek 0–2.

Vasárnap kora délután. Nyugdíjasok támolyognak elő a pécsi Aranygaluska étteremből, elégedetten, jóllakottan. Fehér ing, szandál. A parfümillatú úri középosztály. A szemközti oszlopról egy kétfarkú kutya néz rájuk.

„Tudta? – Nemigen.”

A parfümillatúak egymásra néznek („mi ez a hülyeség?”), és szitkozódva tépdesni kezdik a Magyar Kétfarkú Kutya Párt plakátjait. Rövid szóváltásba elegyedünk (utcai szemináriumunk témája: a jogsértő magatartás és következményei). Peckesen, hetykén vonulnak el, arcukon a jól végzett munka örömével.

Az osztrák rendőrminiszter, Adolf Thierry báró írta Széchenyinek: „A tébolyda megszűnt excellenciádra nézve menhely lenni.”

A Jelenkor irodalmi-művészeti folyóirat (rendelje meg most!) mutatta be egyszer V. Májerszky Róbert képeit „Nagypécs, világváros” címmel. Ez a különc, zárkózott, autodidakta festő világvárost vizionált Pécsből, metropoliszt széles sugárutakkal, igazságügyi palotákkal, kolosszális katedrálisokkal, lagúnákon ringó gondolákkal (Nagy­pécs = Magyarvelence!), repülőállomással, monumentális „röneszánsz képtárral”. Párizs, London, Róma, Pécs. V. Má­jerszky Róbert, ez az álomvilágban élő, színtévesztő festő (aki nevük szerint rakta egymás mellé a festékeket, s úgy látott munkához) 1964-ben hunyt el. Sír­fel­ira­ta ennyi: PAX.