Minden kocsma nyitva, minden kocsmában megy a tévé Cannes-ban a francia–román alatt. A vendégek felét konkrétan nem érdekli, a másik fele aktív alkoholfogyasztó, és a szesz fontosabb, mint a foci. Maradt egy szűk réteg, az alkoholbarát külföldi, aki szintén nem nézi az Európa-bajnokság nyitómérkőzését.
A lengyel tábor könnyen felismerhető, hófehér mezben a teraszon iszik és dohányzik. Vannak vagy tízen, az első magyar szó után rázendít a többség a „magyar, lengyel – két jó barát” nevezetű örökzöldre.
Miután lefutjuk a kölcsönös tiszteletköröket, kijelentik, hogy hagyjam abba a „lewandowskizást”, ő csak fontos alkatrész, de ott van Piszczek, Krychowiak és Blaszczykowski, hogy csak néhányat említsenek. Ok, persze Robert Lewandowski, ő az isten, de könyörögnek: „ne mindig ő, vannak mások...” Bólintok, hogy oké.
Gondoltam, nekifutunk a csoportellenfeleknek: Észak-Írországot elkapják vasárnap, a német–ukrán sorozat kemény dió, de ők lenyomják, ha már egyszer itt vannak.
A francia–román teljes tévedés, mondják. Higgyem el, hogy senkit sem érdekel a nyitómeccs, addig inni kell. Ennyiben maradtunk. A végére kaptam egy „Polska!” csatakiáltást, aztán búcsúztunk. Én maradtam, ők lemaradtak egy viszonylag izgalmas második félidőről.
