1970: Vita nincs, ez minden idők legerősebb válogatottja

Brazília harmadszor nyert vb-t. Pelé is, és ezt azóta sem mondhatta el más.

Az utolsó negyeddöntő az 1966-os vb-döntő megismételt mérkőzése volt Anglia és az NSZK között, a vb-történelem legnagyobb meccsei között ennek is ott a helye. A címvédőt komoly csapás érte a kezdés előtt, Banks ételmérgezést kapott, így Peter Bonettinek kellett védenie. A címvédő így is elhúzott 2–0-ra, de Franz Beckenbauer a 68. percben szépített. Az angol szövetségi kapitány, Alf Ramsey megijedt, úgy döntött, hogy lecseréli a fáradt Bobby Charltont, ami nagyon rossz húzásnak bizonyult. A németek kiegyenlítettek, a hosszabbításban pedig Gerd Müller menetrend szerinti találatával 3–2-re felülkerekedtek.

Az elődöntőben Olaszország olyan meccsen verte 4–3-ra az NSZK-t, amit mindkét országban azóta is az évszázad mérkőzéseként – Partita del Secolóként, illetve Jahrhundertspielként – emlegetnek, s ez volt az a találkozó, amit Beckenbauer felkötött karral fejezett be. 1–0-ra az olaszok vezettek, a németek a rendes játékidő utolsó percében egyenlítettek, a hosszabbításban pedig 2–1-re fordítottak. Ám 3–2-nél már az olaszoknál volt az előny, amit a 110. percben Müller egalizált. A középkezdés után viszont Gianni Rivera az első támadásból megszerezte a győztes találatot az itáliaiaknak (4–3).

A másik ágon Brazília 3–1-re verte Uruguayt. Pelének és társainak összehasonlíthatatlanul könnyebb dolga volt, de az a kompánia Carlos Albertóval, Clodoaldóval, Jairzinhóval, Tostaóval, Gersonnal és Rivelinóval, no meg a „királlyal” magasan kiemelkedett a nívós mezőnyből is.

A döntőben Brazília szerezte meg a vezetést, a 18. percben Pelé fejelte be Rivelino beadását, az olaszok azonban még az első játékrészben egyenlítettek egy hatalmas védelmi hiba után Roberto Boninsegna révén. Fordulás után azonban a brazilok bedarálták az egyre inkább kipukkadó ellenfelüket, Gerson és Jairzinho is eredményes volt, a 4–1-es végeredményt pedig Carlos Alberto állította be egy szemet gyönyörködtető akció lezárásaként. Nagy kérdés, hogy az ugyancsak kiváló, Giacinto Facchettivel, Sandro Mazzolával felálló olaszok mire lettek volna képesek, ha az elődöntő nem szívja le az erejüket. A minden idők legjobbjaként számon tartott brazil válogatott sikerét persze nem lehet megkérdőjelezni, s a tornán Peléék mind a hat mérkőzésüket megnyerték. (Ezt a 2002-ben győztes brazil csapat annyiban túlszárnyalta, hogy akkor a már 32 csapatos mezőnyben hétből hetet nyert.)

A selecao a harmadik vb-címével (1958 és 1962 után) végleg megtarthatta a Jules Rimet-kupát. Ám ezt 1983-ban ellopták, amikor Rio de Janeiróban volt egy kiállításon. Brazília szövetségi kapitánya, Mario Zagallo lett az első, aki játékosként és szövetségi kapitányként is vb-t tudott nyerni. Ezt később Beckenbauer is megcselekedte. Pelé pedig az első játékos lett, akinek három vb-címe van, ezt viszont még nem másolta le senki. Jairzinho mind a hat mérkőzésén legalább egy gólt szerzett (az elsőn, Csehszlovákia ellen kettőt), ami máig egyedülálló tett. (2002-ben Ronaldo közel került hozzá, a hét meccse közül haton eredményes volt.) Ám Mexikóban a torna gólkirályi címe a végül bronzérmes nyugatnémetektől az ellenfelek hálóját tízszer megrezgető Gerd Müllernek járt.

Csapatok száma: 16

Döntő: Brazília–Olaszország 4–1 (1–1)
Mexikóváros, Azték-stadion, 108 ezer néző, jv.: Rudolf Glöckner (NDK-beli)
Brazília: Felix – Carlos Alberto, Everaldo – Brito, Piazza, Clodoaldo – Jairzinho, Gerson, Tostao, Pelé, Rivelino.
Olaszország: Albertosi – Burgnich, Facchetti – Bertini (Juliano, 73.), Rosato, Cera – Domenghini, Mazzola, Boninsegna (Rivera, 84.) De Sisti, Riva.
Góllövők: Pelé (18.), Gerson (66.), Jairzinho (71.), Carlos Alberto (86.), illetve Boninsegna (37.)

A harmadik helyért: NSZK–Uruguay 1–0