Kezdjük a mieinkkel, ezt úgyis már csak egyszer tehetjük meg
Ha nem is eszelős bravúr, de derekas teljesítmény volt válogatottunktól, hogy egyáltalán kijutott Spanyolországba. A jelenben Anglia, Románia, Svájc és Norvégia társaságából lehetetlen küldetésnek tűnne megcsípni az első két helyet, de akkor még más idők jártak.
Önmagában az is nonszensz, hogy a selejtezők már 1980 szeptemberében megkezdődtek, a magyar válogatott azonban csak 1981 áprilisában játszotta az első mérkőzését. Svájcban kihúztuk 2-2-vel, idehaza aztán biztosan vertük a helvéteket, miként a norvégokat oda-vissza – 2-1-re és 4-1-re, e két meccsnek Kiss László volt a hőse két-két találatával –, a továbbjutás kulcsa a románokkal szemben szerzett három pont (akkor még csak két pont járt a győzelemért) volt. Idehaza egyetlen helyzetből elért góllal vertük meg őket 1-0-ra, Bukarestben aztán kilencven percen át törte a hátunkat a háló, de kihúztuk 0-0-lal. Így az angolok ellen belefért a dupla kudarc; a budapesti meccsen rúgta Trevor Brooking azt az emlékezetes gólt Katzirz Bélának, ami után a labda fennragadt a pipában
A londoni visszavágón, a csoport utolsó mérkőzésén ha nem is király-, de hercegcsináló szerepben dönthettünk arról, hogy az angolok vagy a románok jussanak tovább mögöttünk másodikként. Az egyébként megszolgált 1-0-s vereség Keeganéknek kedvezett.
A világbajnokságot először rendezték meg 24 csapat részvételével (legközelebb 1998-ban emelkedett a létszám a jelenlegi 32-re). A lebonyolítás a következő volt: a hat darab négyes csoportból az első kettő jutott tovább a legjobb tizenkettő közé, ahol négy hármast alakítottak, amelyekből az első helyezettek kerültek az elődöntőbe. (1986-ban más volt a rendszer.)
A magyar válogatott számára egyértelmű volt a képlet: Salvador ellen tuti győzelem, Argentína ellen tuti vereség, Belgiummal szemben dől el a továbbjutás.
Így is történt. A Salvadornak rúgott tíz gól a mai napig vb-rekord, amivel a Maradona vezérelte argentinokra azonban nem lehetett ráijeszteni. Mészöly Kálmán taktikája szerint Sallainak kellett volna fogni az ifjú csillagot, ami nem volt rossz elképzelés, hiszen Sallai fogta a selejtezők során Iordanescut és Keegant is. Maradonával azonban úgy járt, mint másfél évtized múltán Simon Tibor Litmanennel szemben. Amikor a Fradi–Ajax BL-meccs után megkérdezték Novák Dezsőtől, Simon miért hagyta mindig ott Litmanent, a csapat edzője így felelt: „Nem Simon hagyta ott Litmanent, hanem Litmanen Simont.”
A 4-1-es vereséggel azonban semmi sem volt veszve. Csak le kellett – volna – győzni a belgákat. Varga gyönyörű góljával a 27. percben meg is szereztük a vezetést – balhátvédtől ma már nem várunk el ilyen megoldást, ahogy Varga három védő között kilépett, majd fölvarrta a labdát a jobb felsőbe, pedig „Kacsa” akkoriban inkább rakkolós, mint technikás játékosnak számított. A 67. percben eldőlhetett volna a találkozó, ha a játékvezető a szabályoknak megfelelően kiállítja Pfaffot, amiért letarolta Fazekast, ám a belgák kapusa megúszta sárga lappal.
Amikor pedig már kezdtük elhinni, hogy megvan a meccs, jött Ceulamans, elvitte a labdát Csongrádi, majd a rosszul keresztező Kerekes mellett is, beadásából pedig Czerniatynski a jobb alsóba bólintott. Szegény Mészáros, aki az egész meccsen bizonytalan volt, a labda fölé paskolt Maradt az 1-1, kiestünk.
A 2. csoport utolsó mérkőzésén az NSZK és Ausztria vívott történelmi meccset, bizonyítva, hogy az az eredmény, amely mindkét csapat számára megfelelő, az meg is születik. A németek az első fordulóban meglepetésre kikaptak Algériától, ám a záráskor úgy állt a csoport, hogy az egygólos német győzelem az osztrákok ellen mindkét félnek továbbjutást ér. Hrubesch a 10. percben beállította a végeredményt, utána a két csapat játékosai véletlenül sétálgattak és passzolgattak a kezdőkörben, támadásba véletlenül sem lendültek, nehogy gól szülessen. Ebből okulva a FIFA 1986 óta a csoportkör utolsó meccseit csoportonként ugyanarra az időpontra írja ki.
Madjernek, az algírek klasszisának öt évet kellett várni a nemes bosszúra, 1987-ben a Porto színeiben rúgta mesés sarkazós gólját a Bayernnek a BEL-döntőben, amit a portugálok 2-1-re megnyertek.
Szegény brazilok megjárták, hogy csoportjukban az olaszok és az argentinok is csak a második helyen végeztek, mert a második csoportkörben, ha úgy tetszik, középdöntőben brazil, argentin, olasz haláltrió alakult.
Az argentinokat az olaszok és a brazilok is megverték – a dél-amerikai rangadón Maradona elvesztette a fejét, vesztett helyzetben, 3-0-nál beletalpalt Joao Batistába, amiért kiállították.
Az első hely az olasz–brazil meccsen dőlt el. A braziloknak elég lett volna a döntetlen; hiába játszottak sokkal jobban, Rossi háromszor is betalált, amire csak kétszer érkezett válasz. A meccs végét Graziani mesterien intézte el, kétszer vitték le hordágyon, s persze mindkétszer visszaállt. Az olasz catenaccio reneszánszát élte.
Az olaszok az elődöntőben és a döntőben aztán megmutatták, hogy futballozni is tudnak, simán verték a lengyeleket (2-0-ra) és az NSZK-t is (3-1).
Nem is e két mérkőzés maradt emlékezetes az 1982-es tornáról, hanem inkább – az olasz–brazil mellett – az NSZK–Franciaország elődöntő. Az 1-1-es rendes játékidő után a franciák a hosszabbításban elhúztak 3-1-re, de a németek egyenlítettek. A büntetőpárbajban Stielike annyira be volt rezelve, hogy még ma is toporog, de a túloldalon Six és Bossis is hibázott, így a németek jutottak a döntőbe.
Az olasz labdarúgók magabiztosan megnyerték a finálét, a meccs főszereplője mégis Sandro Pertini köztársasági elnök volt, aki úgy ujjongott a lelátón, mint magas rangú politikus sem előtte, sem utána senki más.
1982, Spanyolország
Csapatok száma: 24
Döntő: Olaszország–NSZK 3-1 (0-0)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 90 000 néző. Vezette: Coelho (brazil)
Olaszország: Zoff – Scirea – Gentile, Collovati, Cabrini – Oriali, Bergomi, Tardelli – Conti, Rossi, Graziani (Altobelli, 8.; Causio, 88.)
NSZK: Schumacher – Stielike – B. Förster, Kh. Förster, Briegel – Kaltz, Breitner, Dremmler (Hrubesch, 63.) – Rummenigge (H. Müller, 70.), Fischer, Littbarski
Gól: Rossi (57.), Tardelli (69.), Altobelli (81.), ill. Breitner (83.)
Bronzmérkőzés: Lengyelország–Franciaország 3-2
Gólkirály: Paolo Rossi (olasz) 6 gól
