Tisztelt Olvasó!
Ma este útnak indulok Brazíliába, s a következő szűk három hétben személyes tapasztalataim alapján a helyszínről számolok be a labdarúgó-világbajnokság eseményeiről – remélem, az ön érdeklődésének is legalább részben eleget téve. Nem esem szereptévesztésbe, nem képzelem magam Pedro Álvares Cabral utódjának – a portugál tengerészben tiszteljük Brazília felfedezőjét, aki 1500. április 22-én elsőként kötött ki Porto Seguro környékén, bár az 1494-ben kötött tordesillasi szerződés arról árulkodik, a portugáloknak már korábban volt tudomásuk az „új” földrészről –, de még Molnár Gábor, Bányai Mihály, Boglár Lajos vagy éppen Balázs Dénes követőjének sem, akik jelentős mértékben hozzájárultak a kontinensnyi állam magyarországi megismertetéséhez.
Brazília ma már nem a világ vége, magyarok is egyre növekvő számban választják úti célul az országot, ezért nehéz, szinte lehetetlen újat mondani az egykori portugál gyarmatról. Ugyanakkor a labdarúgó-világbajnokságra szóló érvényes akkreditációval a nyakában kevés honfitársunknak adatik meg, hogy szerencsés esetben a kulisszák mögé is betekintve követhesse a vb rezdüléseit.
Természetesen nem leszek, nem lehetek ott minden mérkőzésen, minden edzésen, minden fesztiválon vagy éppen tüntetésen – ahogy Fülig Jimmy mondaná, nem lehet minden pofon mellé forgalmi rendőrt állítani. Nem is ez a célom. A világbajnokságról hírügynökségek, újságok, portálok százai, sőt inkább ezrei ontják a híreket, velük képtelenség versenyre kelni. Éppen ezért elsősorban arról szándékozom beszámolni, ami velem történik. Persze nem öncélúan, „szelfiket” posztolva, hanem a vb-hez kötődően. S nemcsak írásban, hanem szándékaim szerint a riportjaimat (amatőr) képekkel és videókkal illusztrálva.
Remélem, ekképpen kicsivel hozzájárulok Brazília, a világbajnokság felfedezéséhez.
S hogy a blog címe miért H-Zico? H mint Hungária, Zico pedig gyerekkorom kedvenc futballistája – tehát magyarként Zico földjén. Másfelől a H-Zico összeolvasva nem más mint „házikó”, fedél a fejünk felett, ami nemcsak a brazil nyomornegyedek, a favelák lakóinak, hanem kinn tartózkodásom ideje alatt nekem is elemi igényem.
Ha a küldetésem netán mégsem érné el remélt célját, akkor a legismertebb brazil író, Paulo Coelho szavaival védekezem, amit egyébként a torna főszereplői is jelmondatukként választhatnának: „Nem akkor győznek le, ha veszítesz, hanem amikor feladod.”
