Mexikó a horvátok testén át jutott a nyolcaddöntőbe

A 3-1-es siker a csoport második helyét jelenti Brazília mögött, a közép-amerikaiak vasárnap Hollandiával néznek farkasszemet.

GB
2014. 06. 23. 22:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A horvátok annak megfelelően kezdték nagy lendülettel a meccset, hogy – a brazilok papírforma győzelmét feltételezve – nekik csak a győzelem ért továbbjutást, míg Mexikó számára a döntetlen is elég volt a nyolcaddöntőbe kerüléshez. Ugyanakkor hiába játszott fölényben az európai csapat, helyzetekig nemigen jutott, sőt a szélvészgyors mexikói játékosok komoly gondokat okoztak az ellentámadásokkal, egy ízben csak a keresztléc mentette meg Pletikosát a góltól. Az „intő jel” hatására kissé óvatosabb lett a horvát válogatott, védekezése is stabilabbá vált, így a szünetig nem született gól.

A második félidőben ahogy múlt az idő, úgy egyre inkább a mexikóiak kerültek fölénybe annak ellenére is, hogy számukra kedvező volt az eredmény. Sorra vezették a veszélyes támadásaikat, egyszer 11-est kellett volna kapniuk kezezés miatt, de a bíró nem vette észre. A hajrára aztán teljesen felőrölte a fáradni látszó riválisát a közép-amerikai együttes: Marquez fejesgólja után összeomlottak a horvátok és alig tíz perc alatt újabb két gólt kaptak. A hajrában ugyan megszerezte becsületgólját a horvát csapat, de ez a lényegen már nem változtatott: Mexikó továbbjutott, Horvátország kiesett.

Mivel a négyes másik mérkőzésén a házigazdák három góllal nyertek, így Mexikó rosszabb gólkülönbségével szorult a második helyre, de így is sorozatban hatodszor jutott a legjobb 16 közé. Az előző öt alkalommal ez egyben a végállomás is volt számára.

Mexikó vasárnap a legutóbb döntős Hollandiával találkozik a negyeddöntőbe jutásért.

A csoport, 3. forduló:
Mexikó–Horvátország 3-1 (0-0)
Recife, Pernambuco Aréna, 40 000 néző, v.: Ravsan Irmatov (üzbég)
gólszerzők: Marquez (72.), Guardado (75.), Hernandez (82.), illetve Perisic (87.)
piros lap: Rebic (89.)
sárga lap: Marquez (39.), Vazquez (66.), illetve Rakitic (9.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.