Luis Suárez az uruguayiak utolsó csoportmérkőzésén a videofelvételek alapján megharapta az olaszok védőjét, Giorgio Chiellinit. Az eset már csak azért is nagy sajtóvisszhangot váltott ki, mert nem ez volt az első ilyen alkalom az liverpooli támadó pályafutása során. Harapott ő már meg Chelsea-védőt és PSV-középpályást, s volt emlékezetes összezördülése manchesteri balhátvéddel is. Az elkövető személyén kívül egy dolog közös az esetekben: mindegyiket komoly eltiltás követte. Suárez ellen fegyelmi eljárást indított a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, s ha bebizonyosodik bűnössége, akkor könnyen elképzelhető, hogy ezen a vb-n már nem lép pályára. Ha valami igazán brutális belépő vagy nagyobb balhé nem történik még a hátralévő meccseken, akkor nem nagy merészség azt állítani, hogy a világbajnokság legérdekesebb szabálytalanságát láthattuk az uruguayi „kannibáltól”.
Pedig a torna elején még azt hihettük, hogy Pepe teljesen indokolatlan ámokfutását nehéz lesz überelni. A portugál védő abban hasonlít Suárezre, hogy pályafutása során nem egyszer követett már el különös szabálytalanságot. Volt, hogy irtózatos hévvel hátba rúgta földön fekvő ellenfelét, volt, hogy megtaposta Messit, de előfordult olyan is, hogy nemes egyszerűséggel az oldalvonalon kívülre rúgta – a labda helyett – Dani Alvest. A brazil a tornán Müllert fejelte meg, egy meccset kapott érte, most olcsón megúszta.
Suárez és Pepe alakításai brutalitásukat tekintve eltörpülnek a kameruni Alex Song horvátok elleni megmozdulása mellett. A Barcelona középpályása futtában könyökkel hátulról gerincen ütötte Mario Mandzukicot, aki úgy esett össze utána, mint a lemészárolt áldozat. Nem tudni, mi váltotta ki ezt a reakciót Songból, mindenesetre megdöbbentő volt látni, hogy valaki ennyire képtelen kontrollálni magát. Kapott is három meccset az illetékes FIFA-testülettől.
A kirívó szabálytalanságok egyébként minden torna sajátjai. Ki ne emlékezne Nigel de Jong karaterúgására – a mellbe rúgott Xabi Alonso biztosan – a 2014-es világbajnoki döntőben? A holland középpályás mozdulata akkor csak sárga lapot ért, és ez sokakat felháborított – jogosan.