Fokozza ellenőrzéseit a Nébih az internetes kereskedelem területén

Fokozottan ellenőrzi az internetes kereskedelem résztvevőit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság Hivatal (Nébih) április 1-jétől.

2013. 04. 03. 12:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság Hivatal az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében ismertette: az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak az áruk eredetére, de ellenőrzik majd a webáruházak árutárolását, kiszállítási tevékenységét is.

Az internetes kereskedelem folyamatosan bővülő piaci szegmens, 2008-ban még 60 milliárd forint értékű áru mozgott a magyar elektronikus piacon, 2012-ben pedig már elérte a 160-180 milliárd forintot. Az előrejelzések szerint a továbbiakban évente legalább 10 százalékkal nő majd a forgalom. Az EU nyugati országaiban az e-kereskedelem aránya a teljes kereskedelemben eléri a 10 százalékot, Magyarországon ez az arány 2011-ben 2,4 százalék volt.

A közelmúltban több élelmiszerlánc is bejelentette, hogy elindítja az internetes webshopon keresztüli értékesítést, az internetes élelmiszer-kereskedelem részaránya tehát folyamatosan emelkedni fog. A Nébih kisebb számban a korábbi években is végzett ellenőrzéseket ezen a területen, de a trendek változásait figyelembe véve a következőkben fokozottan ellenőrzi az internetes kereskedelmet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.