Nálunk a legkedveltebb úti cél Ausztria, Olaszország és Németország. Lehetőleg magánszemélytől vásároljunk, de legalábbis ne olyan kereskedőtől, aki gyanúsan olcsó gépjárművekkel foglalkozik. A magyar határhoz közel lévő ausztriai kereskedők egy része például tökéletesen tisztában vannak a hazai piac igényeivel, ennek megfelelően simán visszatekerik a kilométerórát, és eladnak összetákolt bontószökevényeket a „hülye magyarnak”. Magyarországon pedig nagyon óvatosan kezeljük a külföldi papíros járgányokat, mert ahogy feljebb már szó volt róla, a jó állapotú kocsik kint drágábbak, mint itthon, tehát a neppereknek csakis úgy éri meg az üzlet, ha feltupíroznak egy hulladékot, és eladják „occsó csodaverdaként”.
Mivel a fizetendő összeg mértéke lényegesen megnő, és az ügyintézés menete bonyolultabbá válik, ha átlépjük az Európai Unió határát, harmadik országból csak különleges esetben – veterán gépjármű, méregdrága különlegesség – érdemes importálni.
Az import tényleges költségeivel a cikk végén foglalkozunk, de nagy általánosságban kijelenthető, hogy akinek csak 300-700 ezer forintja van a vásárlásra, az nyugodtan felejtse el a behozatalt, ugyanis a különböző költségek (utazás, szállás, regisztrációs adó, okmányok kiállítása) miatt esély sincs arra, hogy jó állapotú kocsihoz jusson. 700 ezer és 2 millió forint közötti értéknél határeset a dolog, előfordulhat, hogy csak kevéssel lesz drágább az Olaszországból behozott „szerelmünk”, mintha itthon vettük volna, de járulékos veszteségként két hétig tartó gyomorgörcsre számítsunk a négykerekű felkutatása és a bürokrácia kalandos útvesztői miatt. Az importtal foglalkozó Nagy Péter szerint külföldről leginkább a több millióba kerülő dízelautókat érdemes behozni, mert a gázolaj minősége sokkal jobb, mint Magyarországon, ezért lényegesen tovább bírják a motorok meghibásodás nélkül.
