„A pénzügyi és kereskedelmi piacokon, illetve a közszolgáltatásoknál is felértékelődik a fogyasztóvédelem, s ebben kitüntetett szerepe van a békéltető testületek tevékenységének is” – mondta Szatmáry Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke, a BKIK mellett működő Budapesti Békéltető Testület és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Békéltető Testületének hétfői budapesti konferenciáján.
„Az MNB fogyasztói jogérvényesítését jelzi, hogy 2014-ben eddig több mint 300 fogyasztóvédelmi eljárást indított. Az idén lezárt vizsgálatok közül 265 esetben állapított meg jogszabálysértést, és szabott ki több mint kétmilliárd forint fogyasztóvédelmi bírságot” – összegezte az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Windisch László, a jegybank alelnöke.
A büntetések jelentős része az egyoldalú, a fogyasztókra nézve kedvezőtlen szerződésmódosításokkal kapcsolatos jogsértésekhez kötődött. Az idén eddig kirótt piacfelügyeleti bírságok összege is csaknem kétmilliárd forint.
Az alelnök kiemelte: a bírságolás ugyanakkor csak eszköz, a cél a proaktív, ügyfélbarát fogyasztóvédelem kialakítása. Ezt az egyedi jogsérelmek orvoslása mellett a fogyasztóvédelmi probléma átfogó, rendszerszintű kezelésével, a pénzügyi piaci szereplők között meghonosítandó „fair szolgáltatói” szemlélettel, a kockázatok időben történő feltárásával, termékszintű felügyelet megvalósításával, illetve a fogyasztók hatékony tájékoztatásával, a pénzügyi tudatosság erősítésével kívánja elérni az MNB.
Windisch László hangsúlyozta, hogy a fogyasztókkal történő kapcsolattartás további új csatornáját jelenti a jegybank bírságbevételeiből finanszírozott Civil Háló kiépítése is. Ennek megvalósítására az MNB pályázatot írt ki. A jegybank végül 20 civil szervezet 21 pályázatát támogatta a teljes, 77,5 millió forintnyi pályázati összeg odaítélésével. Az elbírálásnál alapvető szempont volt, hogy a lehető legtöbb projektet támogassák, amelyek minél több régiót és célcsoportbeli fogyasztót érnek el.
„Az elmúlt három évben csaknem 15 ezer fogyasztó, illetve vállalkozás vette igénybe a Budapesti Békéltető Testület szolgáltatásait. A fogyasztóvédelmi törvény módosítása miatt a testületnek még nagyobb szerepe lesz a jövőben. Az Európai Unióból bárki fordulhat hozzá segítségért, hogy rendezze határon átnyúló ügyét, ha online vásárolt, illetve a magyar fogyasztók is, ha uniós kereskedővel van vitájuk” – hangsúlyozta a közlemény szerint Baranovszky György, a békéltető testület elnöke.