A „kettőt fizet, hármat vihet” típusú akció főként azok számára ideális, akik egyébként is két darabot vennének valamiből és elégedettek, ha egy harmadikat ajándékba kapnak. Akik viszont eleve csak egy terméket vásárolnának, a pillanatnyi lehetőségtől ők is könnyen csábulhatnak nagyobb költésre.
A korlátozott ideig tartó ajánlatok lényege az, hogy az eladó nem garantálja, hogy az adott terméket akkor is kedvező áron vehetjük meg, ha nem azonnal döntünk, hanem később térünk vissza az üzletbe. Ez a nyomásgyakorlás és sürgetés ugyancsak meggondolatlan vásárlásra ösztönözhet. A Narancsjuice.hu pénzügyi tanácsadó portál gyűjtése szerint emellett előfordulhat az is, hogy egy drágább termék árát több részösszegben tüntetik fel. Így az egyes tételek alacsonyabbak ugyan, és nem tűnik fel annyira a magas vételár.
A szupermarketek vásárlásra ösztönző módszerei között más trükkös megoldások is fellelhetők. A Business Insider elnevezésű angol nyelvű honlap például arra hívta fel a figyelmet, hogy a drágább termékeket a boltokban a fő közlekedési útvonalak mentén, általában szemmagasságban helyezik el. Miközben a vásárlók az óramutató járásával megegyezően szeretnek mozogni, így errefelé helyezik el a kevésbé olcsó termékeket. Nem véletlenül végződnek az árak sok esetben 99 forintra – ekkor inkább látjuk olcsóbbnak a terméket, mintha egy forinttal drágább lenne. Emellett érdemes vigyázni a termékeken lévő „50 százalékkal több”, illetve „gratis” feliratokkal is. Elképzelhető ugyanis, hogy valóban több terméket töltöttek a csomagolásba, ám lehet, hogy az alapárat is emelték.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!