A vizsgálatot egy közérdekű bejelentés alapján indította a hatóság. Az eljárás során megállapították, hogy a Trafik Jam Kft. (5600 Békéscsaba, Almáskerti Park 6/3.) által előállított és a Lacikonyha Magyarország Kft. (5600 Békéscsaba, Almáskerti Park 6/3.) által forgalmazott „Kókuszreszelék 100 g” elnevezésű termék íze kókuszreszelékre nem jellemző, undort keltő, erősen idegen, szappanos ízű. A szaga is kellemetlen, idegen, vegyszeres, szappanos, aldehidre emlékeztető.
A laboratóriumi vizsgálat azt is megállapította, hogy a kókuszreszelék 37,4 mg/kg kén-dioxidot tartalmaz. A kén-dioxid-tartalom ugyan határérték alatti (50 mg/kg), azonban ennél a mennyiségnél allergénként már fel kellett volna tüntetni a csomagoláson. Ez a visszahívott termék esetében elmaradt. Az érzékszervileg nem megfelelő termék forgalomba hozatalával, illetve az allergén jelenléte jelölésen történő feltüntetésének elmaradásával az előállító jogsértést követett el.
A legtöbb fogyasztó számára a kén-dioxid veszélytelen, mivel a szervezetben megtalálható enzim gondoskodik a gyors lebontásáról. Akiknek azonban a szervezetében kevés van ebből az enzimből, annál a kén-dioxid-tartalmú élelmiszer fogyasztását követően émelygés, hányás, hasmenés, fejfájás tünetei jelentkezhetnek. Szélsőséges esetben a kénvegyületek asztmás rohamot okozhatnak, allergiás, illetve allergiaszerű reakciókat is kiválthatnak.
Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság az előállítót – élelmiszer-biztonsági és minőségi hiba miatt – várhatóan élelmiszerlánc-felügyeleti és élelmiszer-ellenőrzési bírság megfizetésére is kötelezi majd, annak megállapítása folyamatban van.
A hatóság felhívja a lakosság figyelmét, hogy allergiások esetében a termék fogyasztása nem biztonságos! A visszahívott terméket a fogyasztók – a szokásos eljárás szerint – a vásárlás helyére vihetik vissza.