Hozzátették: a valós kalkulációt a hitelintézetek tudják elvégezni, az elszámolás helyességét ugyanakkor az MNB szigorúan ellenőrzi majd.
A tájékoztatás szerint az elmúlt időszakban több internetes portál is olyan kalkulátort jelentetett meg, amely a fogyasztói hiteleknél és pénzügyi lízingszerződéseknél korábban tisztességtelenül elvont árfolyamrés és költségek visszafizetésének, elszámolásának pontos összegét kívánja kiszámítani az ügyfelek számára.
E kalkulátorprogramok azonban jellemzően csak néhány, a számításhoz szükséges alapvető adat segítségével végzik el a számításokat. Ezzel szemben a valóságban egyetlen fogyasztási hitel esetében is több száz, akár ezer információ szükséges a pontos elszámolási kalkulációhoz, ezen adatbázis pedig a hitel- és pénzügyi lízingszerződéseket kötő hitelintézeteknél áll rendelkezésre – írták.
A jegybank jelezte, hogy az elszámolási felkészülési időszakban szükség esetén minden szakmai-informatikai módszertani segítséget megad a pénzügyi szervezeteknek a pontos elszámolások előkészítéséhez, a fogyasztóktól tisztességtelenül elvont összegek visszatérítéséhez.
Az elszámolási periódusban ugyanakkor az MNB informatikai támogatást nyújt, illetve szigorúan felügyeli – így akár egyes hitelaktáknak és az azokra vonatkozó konkrét számítások bekérésével, áttekintésével –, hogy a piaci szereplők valóban a jogszabályoknak megfelelően hajtják-e végre a feladatot.
Jogszabálysértés esetén az MNB azonnal kijavíttatja az adott pénzügyi szolgáltató gyakorlatát, a jegybank mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület pedig – ha az adott pénzügyi szervezet előzőleg elutasította a fogyasztó panaszát – az ügyfelek konkrét elszámolási jogvitáiban hoz döntést.